Steve McQueen hihetetlenül gyorsan berobbant a filmes köztudatba. Már első filmje, az Éhség miatt is kapott elismeréseket, de második dobásával (A szégyentelen) kétségtelenül bebizonyította, hogy napjaink egyik legfontosabb direktora. Mindkét alkotásában megvillogtatta stílusjegyeit, és biztosak lehetünk abban, hogy továbbra is ontani fogja magából a mélyebbnél mélyebb filmeket.

Az Éhség 1981-ben játszódik, Észak-Írországban. A Belfast közelében lévő Maze fegyházban számos IRA terrorista van, akik politikai elítéltként helyezkednek el a börtönben. Helyzetük kilátástalan, elképesztő emberalatti megaláztatásokon mennek keresztül. Vezérük, Bobby Sands (Michael Fassbender) célja az, hogy a kormány elismerje politikai státuszukat, azonban a rengeteg sikertelen próbálkozás után Bobby elhatározza, hogy a csoport tagjaival éhségsztrájkba kezd.

Annak ellenére, hogy ez McQueennek ez az első produktuma, már itt rendkívül tudatosan rendez. Filmjét majdnem a végletekig lecsupaszítja, a játékidő első felében kizárólag a képek dominálnak. A rendező szándéka nyilván az volt, hogy ne csak nézzük az elítélteket, hanem maga a néző is átérezze a lelassult börtönnapjaikat. Rendezési stílusa kapcsán könnyen felhozató példának Tarr Béla, illetve a korai Jancsó Miklós munkái, a Szegénylegényekkel az élen. McQueen szárnypróbálgatása persze néző barátabb kicsomagolást "kapott", de azért valamelyest fel kell készülni egy lassabb filmélményre.

Bár adná magát a dokumentarista, kézi kamerás filmnyelv használata, az angol direktor mégis inkább a stilizálást választja. A művészien megkomponált képkockák valóban mutatósak, azonban nálam itt, ebben a történetben nem igazán jöttek át. A profizmus mögött éreztem egy kis mértékű kísérletezgetést egy minél gyönyörűbb "festmény" megalkotására.

A vontatott és nagyon képi elbeszélésmód úgy a film közepe táján háttérbe szorul, és egy negyedórás párbeszéd veszi kezdetét Bobby és egy pap között. A jelenet egy kameraállásból, vágatlanul van előadva, és egy nagyon erős dialógust adnak elő a színészek. Az ekkor elhangzó történet Fassbender szájából pedig számomra vitán felül az alkotás legértékesebb szcénája.

Michael Fassbender játéka természetesen kiváló, emellett a hitelesség kedvéért még nagyfokú fizikai átalakuláson is átment. Főszerepe nem olyan egyértelmű, hiszen kizárólag a film második felében tűnik fel, igaz onnantól ráépül az egész mű. Sok esetben preferálom, hogyha a készítők nem mennek rá egy konkrét főszálra, illetve meditatív képsorokkal szeretnének dolgozni. Azonban az Éhség esetén éreztem az erőlködést, nem kapott el az amúgy gondosan felépített hangulat. Végig az volt a benyomásom, hogy túlságosan mesterkéltek a jelenetek.

A történet ellenére McQueen nem óhajt politizálni, ebből kifolyólag alkotása sokkal inkább az akarat diadalaként fogható fel. Ami a mű erőssége, hogy nem csap át giccsbe. A cselekménybe meg volt erre az esély, hiszen azért mégis börtönőrök aláznak rabokat, akiknek a bemutatása olykor igencsak klisés. Továbbá nem gondolkozik jóban és rosszban, feketében és fehérben. Nem démonizál, de még csak el sem idegenít. Debütálása jól sikerült, de el kell ismerni, hogy nem makulátlan darab.

7/10