Könyvkritika – Koppány Tímea: Ködcsempész (2023)
2024. január 08. írta: Luthien Lovemagic

Könyvkritika – Koppány Tímea: Ködcsempész (2023)

Vérbeli grimdark fantasy Ammerúnia világából

covers_825695.jpg 

Tarja Kauppinen neve először a 2018-as [bekezdés]-program győztesei közt tűnt fel, e megmérettetésen első regénye, A nép igazsága (EBBEN a cikkben írtam róla) a győztes művek közé került, és nagy népszerűségre tett szert az olvasók körében. Második kötete, A rendszer ellensége (ITT írtam róla) hasonlóan jó fogadtatásban részesült. Mindkettőnek előolvasója voltam, így nem volt kérdés, hogy a harmadik regényénél is elfogadtam a szerző felkérését.

Az írónő legújabb regénye a Ködcsempész nem álnéven, hanem a saját nevén, Koppány Tímea jelent meg, ami jobban is illik a regényhez, hiszen az eddigi két szatírától eltérően ezúttal grimdark fantasyt írt, amiben a humorral és a társadalomkritikával szemben inkább a kalandok és a karakterek kerülnek előtérbe.

A regény egy már létező világba, Ammerúniába repíti el az olvasót, de szerencsére önállóan, a világ ismerete nélkül is élvezhető, ami nagy erénye. Így azok is nyugodt szívvel olvashatják, akik nem ismerik az előzményeket.

Hastur Mendalla, a sötételf rablógyilkos nem akar mást, csak lelépni végre Baar-Shagŷrból, erről az áldatlan, mocsaras tájról, amely semmi jót sem tartogat a számára. A lápvidéket övező mágikus ködfal azonban útját állja, és azt beszélik, a Köd nem válogat: aki megpróbál átkelni rajta, azt könyörtelenül elemészti. A Köddel még a szerzetesek sem mernek packázni, Hasturnak azonban nincs más választása…

A fülszövegrészletből is kitűnik, hogy a történet főszereplője Hastur Mendalla, akit vérbeli zsiványnak ismerünk meg, de a kötet során térben, időben és jellemileg is nagy utat jár be. Közben próbál boldogulni Baar-Shagŷr zord világában, ahonnan próbál ugyan lelépni, de ebben több tényező is megakadályozza, amiből a legfontosabb egy mérgező Ködfal, ami elzárja a tartományt a külvilágtól. Ez sokféle döntésre és életveszélyes tettekre is sarkalja, miközben az egyik helyi istenség kiválasztottjává is válik… Ez utóbbi nem csak az ő életére, hanem a többi szereplő sorsára és a cselekményre is nagy hatással van. Ha úgy vesszük ez lesz a történet egyik legfontosabb mozgatórugója, amiből izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok indulnak ki.

A szerző biztos kézzel vezeti végig az olvasót ezeken a kalandokon. A cselekményvezetés határozott, a történeti ív erős és lezárt, akárcsak a főszereplő karakteríve. Ugyan az egyes szereplők cselekményíve nyitva marad, esélyt adva a folytatásra, de ezt leszámítva egy kerek egész, lezárt regényről beszélhetünk.

A cselekményvezetés mellett a nyelvezet is illeszkedik a grimdark műfajához, illetve a kalandregényes történetmeséléshez. Ennek megfelelően a stílus könnyed, a megfogalmazás gördülékeny, miközben a regényt azért körüllengi a dark fantasyhoz méltó sötét atmoszféra, ami végighömpölyög a regényen, noha azért nem marad el a szerzőtől megszokott humor sem, de csak annyi, ami még belefér a grimdarkba, és inkább helyzetkomikum jellegű. A magas nyelvi szintről nem is beszélve, ami tökéletesen illeszkedik a kötet választott zsáneréhez.

Összességében a Ködcsempész egy gördülékenyen megírt, olvasmányos grimdark fantasy kalandregény egy szerethető sötételf antihőssel a középpontban, aki hamar be fogja lopni magát az olvasók szívébe. A kötet legnagyobb erényei, hogy önállóan, Ammerúnia világának ismerete nélkül is olvasható, továbbá a szerző biztos kézzel vezeti végig az olvasóját ezen a nem mindennapi kalandon.

Ajánlom a fantasy zsáner kedvelőinek, különösen azoknak, akik kedvelik a grimdark alzsánert, mert nekik maradéktalan szórakozást fog nyújtani a regény. Ugyanakkor a fantasy műfajjal ismerkedők is tehetnek vele egy próbát, mert Koppány Tímea könnyed stílusa hamar belopja magát bármilyen zsánert kedvelő olvasó szívébe.

10/10

A kötetet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni!

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7018284559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása