A horrorok gyakran teljesen hétköznapi dolgokkal próbálnak meg bennünket riogatni. A félelem tárgya lehet a TV (A kör) vagy akár a tükör (Tükrök), az idei év egyik legsikeresebb horrorfilmjénél pedig a mosolygás intézménye kerül előtérbe. Dacára annak, hogy a mosolygás alapvetően egy kedves gesztus és pozitív energiákat mozgósít meg, azért valljuk meg őszintén, van abban valami rémületes, ha valaki megállás nélkül, kizökkenthetetlenül mosolyog.
A történet a nehéz sorsú terapeutával, Rose-zal (Sosie Bacon) indul, aki mentális nehézségekkel küzdő pácienseket igyekszik kezelni. Egy nap azonban tragikus esemény történik. Egyik betege a terápiás foglalkozás során öngyilkosságot követ el, ami viszont még aggasztóbb, hogy mindezt fülig érő vigyorral teszi. A megrázkódtató történések mellett a doktornőt látomások és megmagyarázhatatlan jelenségek kínozzák, így elhatározza, hogy utánajár a furcsaságoknak.
A kritikusok sokszor felróják egy filmnek, ha sablonos és nem dúskál az eredeti ötletekben. Ne áruljunk zsákbamacskát: a Mosolyogj is egy ilyen film. Hasonló sztorikat már láthattunk tucatszám, legyen szó akár az ismeretlentől való félelemről, a múltbéli traumáink feldolgozásáról vagy akár egy felsőbb, démoni erőnek tűnő jelenségről. Ezeket mind felvonultatja a Mosolyogj, viszont sok hasonszőrű alkotással ellentétben ez a film jó arányérzékkel és kreativitással kezeli mindezt. Hasonló élmény volt a világsikerré váló Démonok között, amely szintén klisékből építkezett, de olyan stílusos volt, ami ezeket a rogyásig ismételt köröket is feledtetni tudta a nézőkkel.
Szokták mondani, hogy egy jó horrorfilm nem működik megfelelő drámaiság nélkül, ez pedig itt sincs másként. A főszereplőnő nehéz terheket cipel, és egy ponton a félelmének tárgya egy, a múltjából táplálkozó erő lesz. Ez a húzás nem csak átélhetővé teszi a látottakat, de több mélységet is magában hordoz, mint egy agyatlan, mészárlós horrorfilm. Az összképhez hozzátesz Sosie Bacon erős alakítása, aki rohamtempóban kezd lefelé menni a lejtőn. A többi színészt sem érheti panasz, de a legmeggyőzőbb egyértelműen Bacon volt. A filmet író és rendező Parker Finn rendezői bemutatkozása is jól sikerült. Eddig csak rövidfilmeket készített, ahhoz képest rendkívül magabiztos kézzel vezényelte le élete első játékfilmjét.
A film leginkább a hirtelen hanghatásokkal operáló jumpscare-ekre épül, ami egy olcsó ijesztegetési eszköz, de az esetek többségében itt jól működnek. Ezek a jelenetek magukban hordozzák azt a fajta kreativitást és kiszámíthatatlanságot, amivel elérik a kívánt hatást. A hátborzongató élményhez pedig a meglehetősen egyedi és baljós hangulatú filmzene is hozzájárul. Nem a megszokott zenei sémákat hallhatjuk, ami igencsak egyedi szájízt ad az élménynek. A cselekmény során a feszültség fokozatosam épül, a fináléra pedig teljesen elborul Parken Finn agya, a lehető legjobb értelemben véve. Elképesztően brutális jeleneteket láthatunk helyenként, a 18-as korhatárkarika használata teljes mértékben indokolt.
Végszó: A Mosolyogj egy egyszerű és sablonos horrorfilm. Hála azonban a rendező merészségének és apró ötleteinek, messze kiemeli az átlagos horrorok közegéből, a jelek szerint ez pedig a nézők számára is imponáló. A film ugyanis magához képest komoly anyagi sikernek számít, és az ilyen mozik meg is érdemlik.
