Nehéz dolog egy sorozat esetében fenntartani az olvasó vagy éppen néző érdeklődését. Bármilyen „közvetítő közegre” is gondolunk, ez a probléma vagy nehézség előbb-utóbb jelentkezik, és sajnos nem egy olyan sorozatot láttunk már, ahol lendületét vesztette a történet. A cselekmény érdektelenségbe siklott vagy éppen mai szóhasználattal élve átment gagyiba. Valljuk be őszintén, ha igazán szeretünk egy sorozatot, érzékenyen tud érinteni minket a minőségbeli romlás. Ironikus módon, miután az ember első ízben éli át a „jaj ez már nem olyan mint az elején” érzést, tényleg megváltozik valami az adott történetben. Félreértés ne essék, az ilyen élményt produkáló tartalom még lehet jó és szórakoztató, de vitathatatlan tény, hogy az említett flow után már nem lesz ugyanaz. Sajnos pont ilyen lendület vesztést kezdek érezni az IDW Dredd bírójának következő részében is. Annak ellenére, hogy a sorozat ötödik része is látványos és akciódús felvonás lett, valahogy egy kicsit aggódok ezért az igazán dizájnos és polcra való képregénysorozatért.
Dredd bíróval megtörtén az, melyet egy bíró sem szeretne átélni. Az igazságszolgáltatás bűnösnek találta, hála Cal bíró mesterkedéseinek. Az elítélt ex bíró éppen úton van a Titán büntetőtelepre, ahol a nem várt események sűrűjében, valószerűtlen szövetségesre tesz szert. Eközben Mega City 1-ben elszabadul a pokol. A valaha létezett sötét bírák visszatértek és vad ámokfutásba kezdtek a megapolisz utcáin. Az összes felesküdött bíró helytállása kell most, hogy legyőzzék a félelmetes ellenfeleket. Milyen kár, hogy Dredd milliónyi kilométerre van szeretett városától és törvényhozójától.
Már három éve lesz, hogy megjelent kis hazánkban az IDW kiadó Dredd univerzumának első kötete. Igaz ugyan, hogy idehaza jelent már meg több kiadvány is, mely ebbe a képzelt jövőbe enged betekintést. Személy szerint nekem mégis az említett kötet volt az első találkozás a Dredd képregényekkel. Természetesen a Sylvester Stallone és a Karl Urban által megformált filmes alakok után. Kifejezetten ebben a képregényben, az első oldaltól kezdve érződött egyfajta tudatos történetmesélés a színes és rendkívül kellemes illatú lapok között. Egyfajta logikusan épülő történeti szálat láttam, melynek mentén szépen épült a világ is. Egyáltalán nem túlzok, ha azt állítom, hogy a sorozat első négy része többet adott, plusz tartalmak terén, mint amelyet a két film valaha is tudott adni. Aztán elérkezett az ötödik kötet és bizony egyszeriben támadt némi ellenérzésem. Az igazság az, hogy már a negyedik kiadványban is éreztem egy érdekes diszharmóniát, valahogy a történet elkezdett saját magára túllicitálni. Egyre extrémebb, nagyobb, félelmetesebb ellenfeleket kezdett felvonultatni, melyek természetesen mind Dredd bíróra vártak. Ez a fajta szintezéssel egybekötött folyamatos Boss állítás elmegy egy darabig, de azért el fog jönni az a pillanat, amely után már nem lesz tétje az erősebb ellennek, mert úgyis tudjuk hogy a bírók legjobbika valahogy felülkerekedik a gonoszon.
Az ötödik rész főgonoszairól nem derül ki sok minden. A gonosz démonikus sötét bírák, valami oknál fogva folyamatos és igazán rémisztő vérontásba kezdenek, melynek még egyelőre nem sok értelmét látni, azon kívül, hogy ez a fajta vérszomj ad okot arra, hogy Dredd jól elláthassa a bajukat. Igaz ugyan, hogy említés szintjén már olvashatunk aktuális főgonoszainkról. Megtudhatjuk, hogy egyszer már jártak a Földön ezek a rémalakok, de előéletükről sajnos nem tudunk meg többet, egyenlőre. Jelen kiadvány kimondatlan nagy ígérete volt Dredd világának kibővítése, méghozzá egy egész holdról vártuk az új információkat. A kötet elején vár az olvasóra egy olyan oldal, amely bizonyosan minden sci-fi rajongó szívét megdobogtatná. Az űrben száguldó rabszállító űrhajó egyszerre lett művészi, és retró hangulatot árasztó űrbéli közlekedési eszköz. A festői bolygó óriás a háttérben, csak hab a tortán. Legnagyobb sajnálatomra a történet villámtempója miatt nem időzünk sokat a Szaturnusz neves holdján. Így a várva várt plusz információk is igen limitáltak lettek. Ellenben egy igazán kedves technikai megoldás köszön vissza a képkockákról. Főhősünk, Dredd arcának ábrázolása vagy éppen nem ábrázolása, minden egyes megoldásával az eredeti 95’-ös film ikonikus jelenetét idézi, amikor is Rob Schneider kezét felhasználva igyekszik rájönni, hogy kivel is utazik egy rabszállítóban.
Fontos tisztázni, hogy nem lett rossz a Dredd bíró ötödik része. Kellően izgalmas és tempós epizódja ez a bírák történetének. A lendület és az akció továbbra is része a kiadványnak. Talán ez a folyamatos Boss újratermelés az, amely már egy kicsit zavaró. Valahol legbelül azért reménykedem benne, hogy a folytatás többet foglalkozik majd a nyitva hagyott kérdésekkel és még véletlenül sem próbál meg egy szinttel magasabb főgonoszt állítani kedvenc bírónk útjába.
8/10
A képregényt a Holdkelte Stúdió jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
