Kiss Judit Ágnes könyve útmutató, tankönyv, receptek, ráolvasások és mindenféle bölcsességek gyűjteménye, amely nem hiányozhat egyetlen boszorkány (egyetlen nő) polcáról sem. Tartottam tőle, hogy túlságosan, véresszájúan feminista könyv lesz, de nem; pontosan azt kaptam tőle, amire vágytam: a természettel való kapcsolat és a női értékek megőrzésének fontosságát hangsúlyozó, gyönyörűen és jó arányérzékkel megírt, hasznos és gondolatébresztő kötet.
Az elbeszélő a negyvenes évei végén járó nő, aki bűbájos, vagyis boszorkány. Nincsen lánygyermeke (még), ezért hogy tudása ne vesszen el, az olvasónak meséli el mindazt, ami egy boszorkányt boszorkánnyá tesz. A könyv több fejezeten keresztül veszi végig azokat a hasznos praktikákat, hagyományokat, segítő vagy ártó „varázslatokat”, amelyek a boszorkányok életének szerves részét képezik. A születéstől a boszorkánypróbáig, az angyalcsináláson, oldás-kötésen, rontáson és gyógyításon át a boszorkány haláláig követhetjük elbeszélőnket az úton. Bemutatja a sztereotípiákat: a méregkeverést, boszorkányszombatot, fekete mágiával való kapcsolatot (többször a különböző kultúrák eltérő hiedelmeit is), és leírja róluk az igazságot, ami néha nagyon távol áll az emberek fejében élő képtől.
A könyv erőssége az őszintesége és hitelessége; az elbeszélő rengeteg saját élményt, illetve az édesanyjával, nagyanyjával, dédanyjával megesett történetet mesél el az egyes témák kapcsán. Szívszorító a front végigvonulása utáni tömeges angyalcsinálás leírása, ahogy az egyéni tragédiák, az üldöztetés is; a nők mindig igyekeznek átverekedni magukat a történelem viharán. Sok recept és ráolvasás van a könyvben, mind a mai élethez modernizálva (pl. honnan lehet fekete kakast szerezni), csak remélni tudom, hogy nem fogják az olvasók tömegesen kipróbálni ezeket, de legalábbis, hogy nem fognak működni. Mindig úgy gondoltam, hogy nem attól kell félni, hogy egy varázslat nem működik, hanem attól, ha igen. És ugyan nem központi helyen, de a könyvben is benne van, a dédanya mondja, hogy a jó boszorkány minél öregebb, annál kevesebbet bűbájoskodik. „Ha megöregszel, rájössz, hogy minden jó úgy, ahogy van.” Ez talán a legfontosabb üzenete a könyvnek: a szabad akarat fontossága. Nem beleavatkozni, nem ráerőltetni, nem korlátozni. Nem tenni erőszakkal se szomorúvá, se boldoggá senkit. Kivéve, ha nincs más út, és muszáj közbelépni, mint a téeszesítésnél elvett ló esetében.
A kötet a nőiséget magasztalja úgy, hogy végtelen tisztelettel beszél a férfiakról – azokról, akik olyanok, akik megérdemlik. Mások vagyunk, és ez így a jó; egy nő élete a ciklusa miatt (is) folyamatos változás, míg a férfiak sokkal statikusabbak. Ahogy urbanizálódunk, távolodunk a természettől, távolodunk önmagunktól és önmagunk megértésétől is. A testiség, a testtel kapcsolatos dolgok egyre kevésbé természetesek, pedig a vér, a nyál, bármi, ami a testből származik, erővel bír. Erre mutat rá a könyv, miközben rengeteg tanácsot is ad, hogy hogyan igazán jó nőnek és boszorkánynak lenni. „(…) igazán csak egy boszorkány tud szeretni. Akinek tudása van hozzá. Akinek szabadsága van hozzá. (…) Anélkül nincs szerelem. (…) Mert a szeretethez szabadság kell. A választás lehetősége.”
10/10
A kötetet az Athenaeum Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
