Amikor egy film kezdőjelenetében egy 12 éves kissrác épp a számítógépes játékában lévő hatalmas tejcsárdákkal megalkotott orkra készül maszturbálni, nem nehéz kitalálni, hogy egy Seth Rogen-műre ültünk be. Noha Rogen és elmaradhatatlan társa, Evan Goldberg csupán produceri pozíciót töltöttek be a Jó srácok megalkotásában, stílusuknak hatásai erősen érezhetők ebben a felnőtt korosztályra belőtt vígjátékban. Az amerikai altáji humor nem túl nagy kedvelőjeként is azt kell mondjam, akár két kedvenc őrültünk kéznyoma, akár az első filmes friss hús, Gene Stupnitsky rendező érdeme, a Jó srácok az idei év egyik legviccesebb alkotása.
Az ominózus nyitányt követően megismerkedhetünk a három főszereplőnk által alkotott Babzsák Boys bandával: Max-szel (Jacob Tremblay), Lucas-szal (Keith L. Williams) és Thor-ral (Brady Noon). A hatodikos csipet-csapat úgy érzi, ideje betörni az iskola menő srácainak köreibe, erre pedig kiváló lehetőség adódik egy üvegezős házibuli keretein belül – ahol ráadásul Max végre összejöhet szívszerelmével. Ugyanakkor a fiúk még sosem csókolóztak, és az első alkalmat nem szabad elbaltázni, úgyhogy a számukra leglogikusabb megoldáshoz nyúlnak: meglesik a szomszéd tinilányokat. Természetesen rögtön komplikációk adódnak, hőseink pedig kalandos utazásra indulnak a felnőttek szexszel, drogbiznisszel, és számukra csupa érthetetlen dologgal teli világába.
A Jó srácok hatalmas nosztalgiabomba, és nagyon okosan rá is játszik erre az aspektusára. A trió bénázását figyelve akaratlanul is eszünkbe jut, milyen marhaságokat csináltunk kamaszkorunkban, és mennyire komolyan vettünk olyan dolgokat, amikre idősebb fejjel már csak legyintenénk. Minden eseményt, amit a fiúk súlyosnak vagy drámainak élnek meg, a film is hasonlóan kezel, így rendkívül egyszerű belekerülni a nézőpontjukba. Ennek érzékeltetésére Max, Lucas és Thor csupa olyan belső dilemmával kénytelen dűlőre jutni, amikkel mind megküzdöttünk. Ilyen az első szerelem, a régi barátok elkallódása és újak szerzése, a szülői elvárásokhoz való felnövés, az első hazugságok, a közösségnek való megfelelés, és még sorolhatnám. Amint látjuk, hogy mennyire egyszerű dolgokon áll vagy bukik ezeknek a fiataloknak a világa, lehetetlenné válik, hogy ne szurkoljunk nekik.
A humor legnagyobb része is az ártatlan szemmel megtapasztalt felismerésekből adódik, három gyerekszínészünk pedig tökéletes kivitelben szállítja a poénokat. Trembley már 2015-ben az Oscar-díjas A szobával kibérelte a helyét Hollywood sztárjai közt, és ezúttal sem okoz csalódást; Williams és Noon pedig remekül helytállnak főszereplőnk mellett. Úgy tűnik ilyen téren érdekes trendet indított el a Stranger things – természetesen el is sütnek róla egy poént –, aminek hála talán egy ideje kevésbé elrettentő tényezőként tekintünk a gyerekszínészekre. A szituációs humoron kívül erősen képviselteti magát a Seth Rogen-féle szex- és drogviccekből táplálkozó vonulat is, azonban sokkal kevésbé öncélú, mint általában, és nem megy át a megszokott ripacskodásba sem. Sokat segít, hogy ehhez abszolút találó kontextusként ágyaz meg a sztori a szexszel való első ismerkedés révén. Sajnos részben el kell fogadni, hogy a humor egy része a szürreális mennyiségű káromkodásra és ennek bizarrságára épít, ugyanakkor ezt jól kiegyensúlyozza egy nagy adag rendkívül kreatív vicc. Meglepő módon, a felnövéssel járó keserédes élmények megismerésével még egy csipetnyi mondanivaló is szorult a filmbe.
Mindezek az elemek együtt egy borzasztó aranyos, fantasztikusan sodró történetet alkotnak, amivel pillanatok alatt elrepül a másfél óra. A Jó srácok idén talán az első film, ami zsibbadásig nyújtotta az arcizmaimat, így aki egy jó nevetésre vágyik, nyugodtan tegyen vele egy próbát.
7/10
A Jó srácok teljes adatlapja a Magyar Filmadatbázis (mafab) oldalán
