Fantasztikus, zseniális, teljesen elmebeteg, humoros, morbid, őrülten szórakoztató, és nem. Nem. Lehet. Letenni. Rég voltam ennyire boldog, merthogy itt van, végre, a Kingpin Kiadó a tíz évvel ezelőtt bemutatott pár rész után most elkezdte kiadni az elejétől a Preachert, és uramisten, mindent megkapunk: texasi hangulat, badass karakterek, vér és erőszak minden mennyiségben, az egész egy fékezhetetlen karnevál, amiben annyi ötlet, annyi eredetiség van, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Instant buy.

A történet főszereplője Jesse Custer, aki Annville-ben prédikátor (elég alacsony hatásfokkal); iszik, verekszik, és maga sem különösebben hisz abban, amit hirdet. Egy nap megszállja egy természetfeletti erő, Genezis, amivel Jesse rá tudja kényszeríteni az akaratát bárkire. Genezis a Mennyből szökött meg, és őrzői, az adefik (tudós angyalok) felbérelik a Gyilkosok Szentjét, hogy találja meg, és hozza vissza. Jesse Tulippal, az exbarátnőjével és Cassidy-vel, egy ír vámpírral elindul, hogy miközben a rendőrség, a Szent és az angyalok is üldözik, választ kapjon a kérdéseire.

Szerettem volna ott lenni az ötletelésen, amikor ez a történet született, mert valahogy így nézhetett ki: „– Legyen a klasszikus jó és gonosz harca, angyalok és démonok, de bolondítsuk meg kicsit egy közbülső erővel. Ezt helyezzük az emberek világába, egy iszákos, durva, menő prédikátor testébe, és lássuk, mihez kezd vele. – Lehet benne egy polgárháborús gyilkológép? – Lehet. – Lehet benne egy seggarcú fiú? – Lehet. – Lehet benne vámpír is? – Lehet. – Tudok olyat mondani, ami nem lehet benne? – Nem hiszem.” És ettől annyira zseniális a Preacher, mert egyszerűen minden és mindenki megfér benne, miközben a szálak tökéletesen illeszkednek egymáshoz. Ráadásul nem veszi túl komolyan magát, végig nagyon vicces (Cassidy a kedvencem), persze, esetenként gusztustalanul morbid, de aki szereti a fekete humort, az imádni fogja.

Emellett pedig baromi fontos üzenetet közvetít, mennyről és pokolról, jóról és rosszról gondolkodunk, arról, hogy mi lenne, ha Isten egyszerűen kiszállna, és egy ember kapna isteni hatalmat. A képregény hangulata egyből beszippant, Texas, dél, cowboykalapok, hőség, John Wayne… A legnagyobb erőssége pedig kétségkívül a karakterei: Jesse a képregényben sokkal szerethetőbb (az AMC-féle sorozatban Dominic Cooper nekem még így a 3. évadra is jóllakott óvodás, nem a hitében megingott, válaszokat kereső erőszakos, vonzó férfi), Cassidy lelki sebezhetősége remek ellentétben áll a leszarom-stílussal, a mellékszereplők pedig egy-egy vonással már személyiséget kapnak (eskü a végén sajnáltam a seriffet). Tulip kilóg kicsit, egyelőre még inkább biodíszlet, hogy legyen egy csaj is, aki miatt lehet vagánykodni, de még csak az első négy számnál tartunk, deBlanc és Fiore is még csak most huppant le az égből.

A képregény vizualitása is remek, kellően sötét, mocskos és véres, mégis ízléses. És ez talán a legfontosabb: annak ellenére, hogy kb. minden oldalon szétlövik valakinek valamelyik testrészét, nem csúszik át öncélú gusztustalankodásba a dolog, nem lesz gyomorforgató; építi, és nem rombolja a szöveget (Eugene seggarca is inkább helyes, mint visszataszító). A magyar fordítás klassz, pörögnek a dialógusok, a trágárságok életszerűek és ötletesek, Cassidy bölcsességei ülnek, a finom irónia is átjön. Én elképesztően várom a második kötetet, és addig egészen biztosan jó párszor át fogom még ezt pörgetni, mert ez az a történet, ahol kiérezni minden mondatból és rajzból, hogy az alkotók imádták készíteni. Az utolsó oldalakon ráadásul egy-egy villanás erejéig már megjelennek a későbbi ikonikus szereplők: nagymama és a Grál is.

10/10

A kötetet a Kingpin Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.