Ez az a Csillagflotta, amelyre már nagyon régen vártunk. Amíg az előző évad össze-vissza kanyargott, most jól átgondoltan haladtunk az elképesztően látványos végkifejlet felé, minden epizóddal közelebb kerültünk ahhoz, hogy a legénységgel együtt lélegezve megoldjuk a Vörös Angyal rejtélyét, hogy aztán a végén minden szál elvarrásra kerüljön. Hardcore rajongóként bizony többször szükségem volt a zsepire, hiszen óriási élmény volt a legendás Enterprise fedélzetére lépni, látni Christopher Pike kapitányt akcióban, de a legnagyobb húzás az évadban az volt, hogy találkozhattunk Spock-kal, akit ezúttal emberibb oldaláról ismerhettük meg, és még szakálla is volt (nyugalom, a végén leborotválta, így már külsőleg hasonlított saját magára). Ráadásul az alkotók tisztelegtek "a" Star Trek tévésorozat előtt, az egyik epizód elején még részleteket is láthattunk belőle, azonban egyáltalán nem volt nosztalgikus hatása az egésznek, a rajongóhad megkapta, ami járt a kis lelkének, de egyáltalán nem ezen volt a hangsúly. Pörögtek az események, jobban megismertük a legénységet, és ami nekem nagyon fontos volt, mindvégig szem előtt tartották a "felfedezők és tudósok vagyunk, nem katonák" alapvetést, amiért én annak idején beleszerettem ebbe a sorozatba. Mert látványosak az űrcsaták, az Enterprise gyönyörű űrhajó (nekem a legszebb, ez már így marad), de az igazi nagy kaland az, amikor elindulunk felfedezni az ismeretlent, és a Csillagflotta jól szétrúgja annak a hátsó felét, aki veszélyezteti a galaxis békéjét, Most, hogy a technika utolérte a Star Trek világát, végre teljes pompájában láthatjuk, mennyire végtelen az űr, milyen sokféle létforma létezik benne, de a CGI-mágia mögött ott van a filozófia és a tudomány is, sőt a humor is visszatért a sorozatba. Én trekkie-ként úgy éreztem, hogy végre hazatértem, filmminőségben láthatom kedvenc szereplőimet, remek színészi alakításokkal, jól megírt karakterekkel, szépen ívelt történettel, öröm volt nézni ezt az évadot, és már berendelték a következőt, úgyhogy a kalandoknak még közel sincs végük, remélem, ezt a színvonalat sikerül megőrizni a folytatásban is.

A háború a klingonokkal véget ért, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a USS Discovery legénysége unatkozna, ugyanis egy küldetés erejéig az Enterprise kapitánya, Christopher Pike (Anson Mount) átveszi a parancsnokságot, aztán persze sok minden történik, térben és időben is sokfelé járunk, amíg eljutunk a végkifejletig...

A főszereplő, Michael Burnham duplán érintett az eseményekben, hiszen nemcsak a Csillagflotta tisztjeként vesz részt a küldetésben, hanem a családjáról is szó van, mivel a testvére, Spock eltűnik, és gyilkossággal vádolják. Miközben teljes gőzzel próbálják megtalálni kedvenc logikamániás vulkáni tisztünket, sok gyerekkori titokra is fény derül, ki gondolná például, hogy Spock egykoron diszlexiával küzdött, és azt is megtudjuk, miért hidegült el egymástól a két testvér, valamint anyjukat, Amandát is jobban megismerhetjük, ahogyan apjukat, Sareket is. Azonban a legénység tagjai sem szorulnak háttérbe a főszereplők mellett, nekik is szintén zajlik az élete, többek között Saru túléli a saját halálát, Stamets is visszakapja élete szerelmét, bár nem éppen zökkenőmentesen, Tilly pedig roppant szórakoztatóan próbál túlesni a tiszti kiképzésén. Olyan régi ismerősök is feltűnnek a színen, mint Ash Tyler és Philippa Georgiou (vagy a Császárnő?), és még egy méltó ellenfél is felbukkan, egy mesterséges intelligencia képében, aki elég komoly problémát jelent hőseink számára, az utolsó részig nem derül ki, hogy vajon sikerül-e túljárniuk az eszén. Mindeközben jól belemerülünk az időutazás kérdéskörébe, dübörögnek az érzelmek és az akciójelenetek, miközben a Discovery legénysége egyesített erővel próbálja kideríteni, ki is az a titokzatos Vörös Angyal, akivel lépten-nyomon összefutnak, hogy aztán kellőképpen ledöbbenjenek velünk együtt, amikor fény derül a kilétére.

Nagyon egyben volt ez az évad (ami sajnos az előzőről nem mondható el), bár néha egy kicsit túlságosan a szánkba rágták a mondanivalót és a vége egy picit sziruposra sikeredett, de ennél nagyobb bajunk ne legyen. Habár Christopher Pike (ugyebár Kirk előtt ő volt az Enterprise kapitánya) koránt sem olyan karizmatikus személyiség, mint Lorca volt, de annál jobban reprezentálja, hogy milyen is az igazi csillaghajó kapitány: bátor, erkölcsös, a hűsége megkérdőjelezhetetlen, emberséges, de ugyanakkor szigorú vezető, akire bármilyen körülmények között számíthat a rá bízott legénység. Azért persze ő is emberből van, neki is vannak problémái és rossz napjai, és azt sem viseli túl jól, amikor szembesül a jövőjével, de a Csillagflotta tisztje mindig teljesíti a kötelességét, így felülemelkedik pillanatnyi megingásain és a döntő pillanatban jó döntéseket hoz. Márpedig ilyen helyzetekben nincs hiány ebben az évadban, nem igazán van időnk unatkozni, erősen figyelni kell, nehogy lemaradjunk valamiről, mégis marad idő az érzelmek megélésére is, jókat lehet sírni és nevetni a szereplőkkel. Jól adagolják a drámát, a romantikát, az akciót és a humort az alkotók, a látványra sem lehet panaszunk, a végső űrcsata rendkívül emlékezetesre sikeredett.

 A sok remek színészi alakítás közül sajnos pont a főszereplő, Sonequa Martin-Greené a leghalványabb, pedig most jóval sokrétűbb a karaktere, mint az előző évadban, mégsem tudott felnőni a feladathoz. Michelle Yeoh ellenben lubickol a szerepében, ő a leglazább és a legkiszámíthatatlanabb szereplő, Doug Jones Saruként még mindig kenterbe ver mindenkit, miközben Anson Mount tisztességesen hozza a karaktert, de nem nagyon szaggatja szét a képernyőt. Mary Wieseman remek komika, miközben drámai jelenetekben is remekel, Shazad Latif reménytelenül felejthető. Tinikorom bálványával, Spock-kal kapcsolatban részemről elég magasak voltak az elvárások, amelynek Ethan Peck mindenben megfelelt, a hideg vulkáni logikán túl meg tudta mutatni a fiatal tisztben forrongó emberi lelket is.

Jó úton halad a sorozat, nem csak a látványra helyeznek nagy hangsúlyt az alkotók, hanem a forgatókönyvre és a a karakterekre is. Nagyon kíváncsian várom, hogy melyik hajó legénysége lesz a főszereplője a következő évadnak, hiszen a történetet úgy zárták le, hogy mind az Enterprise, mind a Discovery további sorsa is izgalmasnak ígérkezik. Ugyanakkor az is kiderül, hogy eddig miért nem tudtunk semmit Spock nővéréről, miközben az időutazásról is sokat elmélkedhetünk, és a tudományokban is kedvünkre elmerülhetünk, de az akciójelenetek kedvelői sem csalódnak, soha rosszabb évadot. Azonban még mindig túlságosan beleszerelmesedtek a technikai lehetőségekbe az alkotók, értem én, hogy ha már ott tart a CGI-mágia, hogy bátran bemutathatjuk az univerzum szépségeit és rútságait, akkor tegyük is meg, de a látvány nagyon ki tud ürülni, ha nincs mögötte mondanivaló, a továbbiakban is nagyon oda kell figyelni az arányokra, hogy ne veszítsék el az érdeklődésüket a nézők a Star Trek világa iránt. Összességében imádtam az évadot, a perceket számolom, hogy újra egy csillaghajó fedélzetén járjam az űr végtelenjét és új világokat fedezzek fel.

8/10

A Star Trek: Discovery teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.