Egy jó kis vérbő kurucos kalandregény jöhet? 1682-ben járunk, a későbbi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc még csak Ferkóként figyeli nagy buzgalommal, hogyan vezeti mostohaapja, Thököly Imre – akkor még leendő fejedelem - a hadat, zajlanak a katonai akciók annak rendje és módja szerint, de azért nincs hiány kalandban, humorban és persze a szerelem virága is szárba szökken, ahogyan az a nagykönyvben írva vagyon. Csikász Lajos neve garancia a minőségre a történelmi regények tengerében, nemcsak remekül forgatja a tollat (vagy püföli a számítógép billentyűzetét, ez már részletkérdés), hanem a szakmai tudása is vitathatatlan, hiszen földrajz-történelem szakon végzett az egyetemen és jelenleg is aktív tagja a szegedi felsőoktatásnak. Az ő védjegye az, hogy tökéletesen szórakoztatja az olvasót, aki hamarost azon kapja magát, hogy egy óriási kaland kellős közepén drukkol a főhősöknek, miközben fel sem tűnik neki, hogy milyen alapos ismeretekre tesz szert az éppen aktuális történelmi eseményekről. Könnyed és vérbő a hangnem, azonban messze esik a bulvártól és a középszertől, pont annyira macsó a történet, hogy az urak is megtalálják a számításukat, miközben a hölgyek is epedezhetnek a daliás tisztek után, nem olyan véres a történet, hogy ne lehessen egy gyerek kezébe adni, de nem is olyan meseszerű, hogy egy felnőtt ne unna bele idő előtt. Vagyis ez a kötet tökéletes kikapcsolódás, meg tudja melengetni az olvasó lelkét ezekben az egyre hidegülő napokban. Az egyetlen problémám az volt a könyvvel, hogy valamiért a sorozat előző darabjának, A kuruc királynak a fülszövege került a belső borítóra, ami picit megzavart a ráhangolódásban, illetve az, hogy a történet végére nekem még hiányzott egy jó kis csattanó, de ennél nagyobb bajom ne legyen, nem csalatkoztam reményeimben, amikor gondolkodás nélkül tettem félre minden más könyvet, mikor kézbe vehettem ezt a remek kis kalandregényt.

Thököly Imrét egy hadjárat kellős közepén találjuk, fárasztó napjait csak kuzinja, Petrőczy báró színes személyisége dobja fel, aki a maga laza stílusában azért kézben tartja az eseményeket, és az esze is jól forog, ezért Thököly-vel hamar kifundálnak egy jó kis haditervet arra vonatkozóan, hogyan szerezzék meg műsoron kívül Körmöcbánya aranyát. Azonban a kincsre nem csak nekik fáj a foguk…

A radai rosseb gondolta volna, hogy ennyit lehet kavarni egy kincsesbánya kifosztása körül! Vannak itt kurucok, labancok, a tartozást behajtani igyekvő uzsorás, egy, a tartozását kiegyenlíteni akaró, nem éppen tisztes nemesúr, és nyerészvágytól hajtott szolgája, és akkor még a helyi haramiákról nem is beszéltem. Szóval olvasó legyen a talpán, aki követni tudja, hogy éppen ki van kivel, illetve  hol tartózkodik az eltulajdonított kincs, de így legalább a legutolsó percig lehet izgulni azon, hogy vajon kihez fog kerülni a mesés vagyon, Thököly-hez vagy a Caprara által vezetett labancokhoz. Fogalmam sincs hogyan, de ebben a hatalmas kavarodásban még arra is jut idő, hogy két régi barát – akik a politikai körülmények miatt sajnos két különböző oldalon állnak, de ez természetesen nem akadályozza meg őket abban, hogy összefogjanak az aranyok megkaparintása érdekében - , megtalálja élete párját, de azért a tiszt urak természetesen a hadakozásból is kiveszik a részüket, ha arra kerül a sor.

Miközben leköti a figyelmünket a körmöci aranyak sorsa, észre sem vesszük, milyen sok újdonságot tudunk meg az 1682-es év eseményeiről. Mert a Rákóczi szabadságharcról nagyon sok mindent tudunk, de arról sokkal kevesebbet, milyen is volt a vezérlő fejedelem mostohaapja fénykorában, amikor még ő volt a kuruc király, és sokan hitték, hogy ő fogja elhozni a szabadságot a rendkívül bonyolult politikai viszonyok között élő magyarok számára. Mostohafia és felesége, Zrínyi Ilona mellett Thököly nem kicsit szorult háttérbe az utókor emlékezetében, pedig saját korában nagyon tehetséges katona volt, más kérdés, hogy rossz lóra tett, és a törökökkel való szövetség végül kudarcnak bizonyult, de ezt történetünk idején szerencsére még nem tudta az ifjú hadvezér, akinek így a legjobb oldalát ismerhettük meg. De egyáltalán nem ő a főszereplő, az általa vezetett hadjárat – amelyben nagyon csúnyán eltángálta a labancokat, kár, hogy a siker csak kérészéletűnek bizonyult -,  csak hátteréül szolgál ennek a meglepően humoros kalandregénynek, amelyből megismerhetjük a korabeli politikai összefüggéseket, és a tisztek, a közkatonák, a nemesek és a közemberek nem éppen habos-babos életét is. Nem vagyunk híján akciónak sem, forgatják a huszárok a lovaikat és kardjaikat rendesen, de a hangsúly mégis a sodró történeten van, tényleg nagyon kell figyelni, hogy ne veszítsük el a fonalat arany-ügyben, mert a jók és a rosszak is eléggé körmönfontan próbálnak hozzájutni a körmöci mesterek munkáját dicsérő értékes érmékhez.

Habár a kötet egy sorozat harmadik része, önmagában is remek olvasmány, nekem sem volt szerencsém az előző részekhez (csak mostanában fedeztem fel magamnak az írót, utol kell még érnem magam az életművel, ez van), mégsem okozott problémát az események követése, ahol szükséges, ott megtudjuk, hogy az egyes szereplőknek milyen múltbéli dolgaik vannak egymással. Nem kell shakespeare-i mélységű drámákra számítani, de azért érzékeljük a korabeli szereplők nem kis lelki tusáit, hiszen a török-labanc-kuruc háromszögben sokszor előfordult, hogy a barátból ellenségek lesznek és fordítva, egyáltalán nem volt könnyű kiigazodnia a hétköznapokban az egyszerű embereknek, de azért a lehetőségekhez képest megpróbáltak hűek lenni saját lelkiismeretükhöz. Összegezve, ez egy nagyon jó kis könyv, mindenkinek ajánlom, aki szeretne beleveszni a körmöci aranyok utáni hajszába és egy kis bepillantást nyerni az 1682-es év magyarországi viszonyaiba. Tényleg kár, hogy pont a legvégére fogyott ki a puskapor a történetből, és a nyomdahibáért is, de istenien szórakoztam a könyvön, úgyhogy fátylat rá.

9/10

A könyvet a Gold Book kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.