Előzetesen ellentétesek voltak az elvárásaim a filmmel kapcsolatban. Egyrészt Henri Charriére azonos című, vitatott önéletrajzi könyve tényleg lebilincselő olvasmány, amiben Henri (avagy Papillon, azaz Pillangó) állítása szerint vagy tucatnyi télakot követett el, és – némi eufemizmussal élve – kalandos helyzetek egész sorát átélve. Ebből 1973-ban Dalton Trumbo és Lorenzo Semple Jr. forgatókönyvéből Franklin J. Schaffner rendezett filmet, a címszerepben az isteni Steve McQueennel, a legjobb barátját, Louis Dega pénzhamisítót pedig Dustin Hoffman játszotta. A közönség és a kritikusok is jól fogadták a filmet, a film hatására olvastam el én is Charriére könyvét.
Négy évtizeddel később úgy gondolták, hogy érdemes megint megfilmesíteni, és papíron sok dolog szólt mellette: sikerült két ismertebb és remek színészeket megnyerni a Pilla-Dega párosnak (Charlie Hunnam és Rami Malek), a történet, mint ahogy már említettem, lebilincselő és magával ragadó – továbbá az első filmbe kb csak a könyv fele fért bele, így fennállt a lehetősége, hogy a súlypontokat máshová helyezve, a cselekményt átrendezve viszonylag friss, az eredetitől megfelelőképp eltérő filmet kapjunk, ami továbbra is tiszteletben tartja a könyvet. És 46 évvel az előző film után joggal lehetett remélni, hogy ráharapnak a nézők: ismerős is, izgalmas a téma, tehát minden adott volt egy jó adaptációhoz.
Ehhez képest számomra megdöbbentő módon unalmas lett a végeredmény, egy olyan film, ami sorozatos szökésekről, a szabadságról, az életigenlésről szól. De igaz, már az sem volt jó jel, hogy különösebb hírverés nélkül jelent meg az amerikai mozikban, magyar forgalmazót nem is érdekelt a film, pedig itthon mind az 1973-as változat és a könyv is népszerű (Charriére még Budapesten is járt), így végül csak reménykedtem, hogy az előjelek hamisak voltak, és mégis jó film kerekedik a Pillangóból.
Rögtön az első jelenetsorral bajom támadt, ahol egyrészt feleslegesen láthatjuk az éjszakai Párizst egy filmközepi delíriumos hallucináció kedvéért (mennyivel erősebb lett volna, ha addig csak a börtönt láttuk volna), másrészt feleslegesen szájbarágja Pilla Francia Guyanában letöltendő életfogytiglani börtönbüntetésének okát (teljesen mindegy a karakter motivációjának szempontjából, hogy tényleg gyilkolt-e vagy sem, valószínűleg minden életfogytos megpróbálna szökni, máskülönben filmről sem beszélnénk). Ezt, és a legutolsó jelenetet leszámítva pedig jórészt szolgaian felmondja az előző film cselekményét: a barátkozás az eszes Degával, a trópusi börtön kegyetlenségei, mindennapos viszontagságai, Pillangó sikertelen szökése, a magánzárka őrjítő magánya, élet az Ördög-szigeten, és a katarzis... de mégis kevesebb lett a film, nemcsak a könyvhöz vagy a másik filmhez képest, hanem önmagához képest is.
Rami Malek hozza a kötelezőt, nemigen lehet rá panasz Dega megformálása miatt, szegény Charlie Hunnamen fog csattani az ostor: egy tényleg jó (a magánzárkás jelenete a visszafogottságával, és a 20 kilós fogyásával együtt remek) részen kívül semmi különöset sem tud nyújtani, egyáltalán nem rossz, csak teljesen átlagos. A többiekre egyszerűen nem jut megfelelő játékidő, vagy egy olyan jelenet, amire lehetne emlékezni: Eve Hewson Pillangó szerelmét, Nennetét játssza a párizsi résznél (hogy aztán soha többé ne kerüljön elő), Julot kapott két rövidke jelenetet, még a Breton is megjelenik, de ugyanúgy kötelező jelleggel mint a többiek – az előző filmben legalább amiatt emlékezhettem rá, hogy a saját bevallása szerint totál részegen csináltatott a fejére bogaras tetoválást, ami akkor még tetszett neki.
Sajnos még a kegyetlen körülmények sem jönnek át úgy, ahogy elvárná az ember, köszönhetően a hideg, visszafogott képi világnak, és egy idő után túl ismerősnek ható tájképnek, hogy aztán a film imb-oldalán döbbenjek meg azon, hogy főleg a Balkánon és Máltán forgatták a filmet, tehát az a fullasztó, halálos, dél-amerikai „dzsungel” valójában európai erdő. Az még inkább homlokráncolásra késztetett, hogy a film az 1973-as forgatókönyv alapján írta Aaron Guzikowski - aki a remek Fogságban forgatókönyvéért is felelt -, amihez hozzáadott az elején meg a végén egy-egy jelenetet (összesen 20 percnyi újat tartalmaz), a többit többé-kevésbé meghagyta úgy, ahogy Dalton Trumbo és Lorenzo Semple Jr. megírta anno. Hatalmas csalódás, mert annyi történetszál és karakter maradt ki a könyvből érthető okból, hogy nyugodtan nyúlhatott volna azokhoz – a lényeg megmaradt volna akkor is, ha Pillangó tutajon hánykolódása helyett egy kolumbiai börtön falának kirobbantásával próbál menekülni a szabadságba. (Így belegondolva: talán egy minisorozat jobb ötlet lett volna.)
Összegezve: egy hatalmas kihagyott ziccernek érzem a filmet, ami végülis még így is nézhető, de ha van fölös 2 órád és mindenképp Pillangót akarsz, inkább nézd meg (megint) a vagány csibész Steve McQueenes változatot.
6/10
A film teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
