Cromra, ez aztán barbár kaland a javából! Az acélos izmokkal rendelkező kimmériai harcost én csak a filmvászonról ismerem, lány létemre hatalmas tinikori kedvencem a Conan, a barbár, ezért amikor megtudtam, hogy immár képregény formában is kinéz egy kis bűnös élvezet, azonnal kíváncsi lettem.  Nem csalódtam, itt aztán nem volt laca-faca, törtek a csontok, omlott a vér, szabadjára lett engedve a barbár virtus, a karakterek mélysége nem értelmezhető fogalom, a történetek faék egyszerűségűek, viszont térdig gázoltunk az akcióban, a hölgyek és Conan eléggé lenge öltözetben abszolválják a harcokat a csatákban és az ágyakban, a hangulat éjsötét, az amúgy is agonizáló világnak olyan szegleteiben járunk, ahol vitustáncát járja a fekete mágia, az emberélet nem sokat ér, túlvilági szörnyekkel kell hadakoznia  a főhősnek, imádtam!  Tökéletesen illik a történetekhez a fekete-fehér háttér, Conan nem egy színes egyéniség, inkább az erejével hódít, mint az eszével, nem veti meg a bort és az asszonyszemélyeket, mégis sokkal több a jó benne, mint sötét korának nemesnek született szereplőiben. Megtartja a szavát, a barátság mindennél fontosabb a számára, megvédi a nőket, miközben kőkemény zsoldos, aki, ha úgy hozza az élet, kalózokkal cimborál, nem tartozik sehová, nem fél semmitől és olyan hímsoviniszta, hogy azon ma már csak mosolyogni lehet. Nem viszi túlzásba a beszédet, de egyáltalán nem buta, kivágja magát minden nehéz helyzetből, átlát a gonosz ármányon, mert minden vadsága ellenére tiszta a szíve. A bűn és az erény mezsgyéjén jár, emberfeletti ereje van, és nem fél használni, néha nem a jó oldalon, a halál jár a nyomában, mégis végtelen életerő sugárzik belőle. Szóval Conan egy igazi barbár, és ezért szeretjük, a vaskos képregény pedig úgy jó, ahogy van. A problémám nekem az volt, hogy az egyes történeteket nem ugyanaz a személy rajzolta, ezért időnként nagyon eltért a főhős külseje saját magától, és a sztorik között is akadt egy-két felejthetőbb, de ettől még istenien szórakoztam rajta.

Az éppen aktuális királyságban végveszély van, vagy csak útközben botlik bele valami természetfölötti truvájba, de Conan jön, acélos izmait megfeszítve mindenkit megöl, minden nőt ágyba visz, ez minden, amit a kimmériai nyújtani tud, de azt rendkívül szórakoztatóan teszi. Az urak kedvért említeném, hogy feltűnik az oldalán Valeria, sőt még Vörös Szonja is (nem éppen Brigitte Nielsen-ről mintázva), de a hölgyeknek is rengeteg lehetősége adódik legeltetni a szemét a főhős csupasz izmain, trash ez a köbön, de ez is kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A Conan - képregények a 70-es években születtek, és bizony erősen ponyvaillatuk volt, de egyáltalán nem tűnnek megkopottnak, a rajzok jól kidolgozottak, a történetek egy kaptafára készülnek ugyan, és a feminista énemet is  száműznöm kellett a sarokba az olvasás idejére, de mégsem unalmasak, akcióban és fantáziában nincs hiány, válogatott szörnyekkel kell megküzdenie a főhősnek, és a mágia sem csak mutatóban tűnik fel a sztorikban. Nekem, aki csak a filmet láttam, tökéletesen kikapcsolódást nyújtott ez a veretes külsejű képregény (akkora dobozban jutott el hozzám, hogy először el sem tudtam képzelni, mi lehet benne, komolyan), és azt gondolom, hogy Arnold Schwarzenegger volt a legjobb választás arra, hogy megelevenítse nekünk Conant, remekül hozta azt a barbárságot, amilyennek megismerhetjük a főhőst a történetekből.

Holló-Vaskó Péter (aki egyébként írónak sem utolsó, az Oculus című regénye hatalmas kedvencem, nagyon várom már a folytatást) remek munkát végzett a fordítással, nagyon hangulatosak lettek a szövegek, a karmazsin szót is sikerült megkedveltetnie velem, élmény volt olvasgatni a barbár, de azért színvonalasan megfogalmazott mondatokat. Szánom-bánom bűnömet, de nem olvastam még Robert E. Howard novelláit, pedig ezt a fantasyhőst ő alkotta meg, a filmen és a képregényeken túl tévésorozat és videojáték is készült a kimmériai barbár kalandjairól. Fumaxék nagyon belehúztak mostanában a képregényekbe, nem lőttek mellé Conan-nel sem, igényes kivételű darab lett, amelynek kicsit húzós az ára, de ezért 328 oldalnyi tömény, mindent elsöprő barbarizmust kapunk, minőségi ponyvát, amelyet öröm kézbe venni és olvasni.

A sok vad és véres jelenet közepette időnként egy kis romantika is helyet kapott, az én abszolút kedvencem A sötét isten éjszakája volt, amelyben gyerekkori szerelme kiszabadítására indul Conan, természetesen a happy end most is elmarad (a főhősnek nem az a sorsa, hogy boldog családi életet éljen, neki ki kell vívnia a saját királyságát, amelyet megjósoltak neki), de ez a történet így volt kerek. "A gyilkolás nem sok szót érdemel. De meg lehet élni belőle". Szerintem ez a mondat fejezi ki legjobban a barbár gondolkodásmódját: nem fél a haláltól, ha jönnie kell, majd jönni fog, a kardjából él, a gyilkolás a mestersége, mégis vannak érzései, nem embertelen, de sohasem habozik használni az öklét vagy bármilyen gyilokszerszámot, ami a kezébe kerül, ha ellenséggel kerül szembe, ha pedig elkapja a vak harci düh, kő kövön nem marad a könyékén, ahogyan túlélők sem. Nem kell sokat gondolkodni a mondanivalón, egyszerűen csak hátra kell dőlni, és engedni kell, hogy magával ragadjon a barbár világ minden szépsége és rútsága.

9/10

A képregényt a Fumax Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.