Mire is jó egy kisregény? Vagy feltehetném úgyis a kérdést, miért jó egy kisregény? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, amikor a Kritikus rendszerhiba című könyvet olvastam. Kétségtelen, hogy a kisregények terjedelemre lényegesebb kevesebbek, mint egy klasszikus értelemben vett regény. Pont ez az, amiért az embernek néha szüksége van egy ilyen rövidebb lélegzetvételű „egyszerűsített” történetre. Számomra igazi kellemes pihentető élmény volt olvasni ezt a kötetet, egy olyan hosszabb történet után, mint a D.O.D.O felemelkedése és bukása. Be kell vallanom, hogy Martha Wells könyve azért keltette csak fel az érdeklődésem, mert az idei Hugo-díj kisregény kategóriájának nyertese lett. A díjakról összességében elmondható, hogy olykor sok dologra rendeltettek, ösztönözhetnek, kifejezhetik a tehetség iránti tiszteletet, és bizony egy plecsni olykor jó marketingfogás lehet. Jelen könyv esetében a Hugo-díj talán egy kicsit mindhárom lehetőséget érinti.
A világűr egy távoli pontján, ahova csak féregjáratokon keresztül lehet eljutni, egy ismeretlen dzsungelbolygó várja, hogy egy tudományos kutatócsoport feltárja titkait. Egy nap az említett kutatókat megtámadja egy ismeretlen idegen létforma. A tudósok szerencséjére a magukkal hozott BiztEgység képes szembeszállni a lénnyel, s megmenti a rémült kutatókat. Ez a nem várt támadás kérdések és titkos események sorát indítja el. Hamar kiderül, hogy a bolygón dolgozó másik kutatócsapat nem volt olyan szerencsés, mint ők, és ha mindez nem volna elég, a kutatók biztonsági droidjával sincs minden rendben…
Rengetegszer leírtam már, de még mindig fontosnak tartom, hogy kevés a keménykötéses tartós könyv a piacon. Nagyon örömömre szolgál, hogy a Fumax Kiadótól már nem egy ilyen kiadványt volt szerencsém olvasni. Reményeim szerint a kiadó a jövőben sem hagy fel az ilyen kiadványok értékesítésével. Jelen kötet esetében is meg merem kockáztatni azt, hogy még jó pár évet megél mellettem ebben a szép és ízléses kivitelben, pont, ahogy kézhez kaptam. Egy jó illatú ragasztott kötetről van szó, kellemes, szemnek jóleső betűtípussal, kézbevaló méretben. Egy igazán kényelmes könyv, amit az ember bárhol olvashat, ahol csak kedve tartja.
A kisregény elolvasása után elsőnek egy kiadós hiányérzettel kellett megküzdenem. Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlan, több szál is elvarratlanul lebeg az űr sötétjében. De ez rendjén is van, hiszen egy többkötetes sorozat első darabját olvastam. Csak remélhetem, hogy egy Hugo-díj elég motiváció lesz a magyar kiadónak, és szépen lassan előkerül a többi kötet is a kiadó tarsolyából. Én személy szerint szeretnék még olvasni ebből a sorozatból.
Pár oldal után megfogott a történet hangulata, ami nem más, mint egy nagyon jól megírt dzsungelkaland sci-fi környezetbe ültetve, ahol az események gyors egymásutánban követik egymást. Az pedig, hogy a biztonsági droid szemén keresztül szemléljük az eseményeket, igazán magával ragadó eredményt produkál. Egy társaitól nagyban különböző droidról van szó, aki saját vezérlőmodulját feltörve önálló akarattal bír. A dolog iróniája, hogy önálló akaratának egyik fő feladatává válik az, hogy elhitesse gazdáival, hogy még mindig az ő parancsaiknak engedelmeskedik. De ami igazán különlegessé teszi a magát Öldöklőnek nevező egységet, az nem ez. A Kritikus rendszerhiba világában a droid érdekes elegye az embernek és a gépnek, mechanikus létforma emberi szövetekkel és szervekkel. Én személy szerint kicsit olyan Westworld-szerűen képzeltem el őket. Az emberi „alkatrészek” könnyen visszanöveszthetők egy erre a célra kialakított fülkében, igaz, hogy a droidok pont a már említett alkotóelemeknek hála eléggé sérülékenyek, nem kimondottan terminátor alkatok. A szerves összetevők azok, amelyek igazi személyiséget adnak Öldöklőnek, emberi érzelmekkel ruházzák fel a páncéljához annyira ragaszkodó biztonsági droidot. A poént nem lelőve elárulhatok annyit, hogy ezek az olykor beszivárgó emberi jellemzők nem könnyítik meg főszereplőnk dolgát.
A kötet által bemutatott jövőben az emberiség fölött nagyvállalatok uralkodnak, minden a profitról és a haszonról szól. A hatalmas cégóriások hátán ülve az emberi faj úgy kebelezi be a világűrt, mint egy mindent elnyelő amőba. Ez a jövő egy olyan jóslat része, ami – ismerve mai korunkat – részben már teljesült. Úgy gondolom, hogy az Öldöklő-naplók univerzuma mai világunk felnagyítása, gondoljunk csak jelen korunk nagyvállalataira, akik a nyereség érdekében behálózzák az egész világot. Ebben az elképzelt jövőben az elvesztett emberi élet csupán járulékos veszteség, amely némi kifizetett összeggel megváltható. Legyünk őszinték, a profit ezen kísértete már napjainkban is kísért. Ma is könnyen megtörténik, hogy elvész az emberi élet értéke a kimondhatatlan összegek hajhászása közben.
Ez a kötet magában foglal mindent, amiért szeretem a science fictiont, és ezért is ajánlom bátran bárkinek, aki egy kicsit is szereti ezt a műfajt. A Kritikus rendszerhiba és a tudományos fantasztikum úgy általában mind egy elképzelt jövő vízióját vetíti elénk, de ez a jövő legtöbb esetben a mi jelenünk anagrammája. Ez a 151 oldalas könyvecske híven példázza a sci-fi feladatát, szórakoztat, kikapcsol, mégis elgondolkodtat, az elképzelt jövőn keresztül felhívja a figyelmet a jelenre, amiben élünk.
9/10
A könyvet az FUMAX Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.
Továbbra is szeretettel várunk titeket a Smoking Barrels blog első molyos kihívására, amit az alábbi linken értek el molyos felhasználói profilotokkal!
https://moly.hu/kihivasok/olvassunk-a-smokingbarrels-bloggal-2018-as-hugo-dij-nyertes-muveket