A felső tízezer anyagi gondoktól mentes élete megdöbbentő családi titokat rejt. Edward St. Aubyn-t nagyon tisztelem azért, hogy volt ereje papírra vetni, hogyan próbált meg sok-sok éven keresztül úrrá lenni a szenvedélybetegségein, amelyek amiatt alakultak ki nála, mert nem tudta feldolgozni, hogy édesapja gyerekkorában szexuálisan zaklatta, édesanyja pedig nem védte meg tőle. Gigászi csatát vívott saját magával, hogy leszokjon a kábítószerfüggőségéről, majd az alkoholról, miközben próbált szembenézni az őt ért traumákkal. Hatalmas emberi drámát vázoltak fel nekünk az alkotók, amelynek azonban olyan fekete humora van, amit csak egy brit sorozat tud úgy prezentálni, hogy egyetlen pillanatra se váljon komolytalanná a történet. Az arisztokrácia sznobsága, érzéketlensége, embertelensége mind-mind felszínre kerül ebben a remekül kivitelezett drámában, amelynek főszerepe nem véletlenül volt Benedict Cumberbatch szerepálma, zseniálisan mutatta be nekünk Patrick Melrose lelki vívódásait. Egy elveszett lélek bolyong a függőségek végtelen labirintusában, derekasan küzd azért, hogy a saját gyerekei ne sérüljenek, de hiába van mellette szerető feleség, sokszor elbukik az útja során, de mindig újra feláll, és megpróbál kilábalni abból a gödörből, amibe mindig visszacsúszik. Nem egy könnyed sorozatról van szó, habár nem folyik benne a vér, de a lelki terror annál erősebben jelen van, ahogyan az is, mit tesznek a függőségek az emberi testtel. Őszintén szólva szerintem isteni csoda, hogy ennyi önsorsrontás után a szerző szervezete nem mondta fel a szolgálatot, szembe tudott nézni a múltjával, iszonyú erőfeszítések árán helyrehozta az életét és leírta, hogy mi történt vele. A sorozat alapjául szolgáló könyveket biztosan nem fogom elolvasni, bár irodalmi szempontból biztosan nem okoznának csalódást, de ennyi szenvedést elég volt egyszer végignézni. Kiváló sorozat, első osztályú színészi játékkal, felkavaró, dekadens, felejthetetlen.

Patrick Melrose (Benedict Cumberbatch) telefonon szerez tudomást arról, hogy elhunyt az édesapja. Nem rázza meg különösebben a hír, mert nem táplált iránta szeretetteljes érzelmeket, azonban úgy gondolja, ez egy jó ok arra, hogy leszokjon a kábítószerről. Ez azonban sokkal nehezebb, mint gondolja, nagyon sok mélypontot kell még megérnie, és kőkeményen szembe kell néznie a gyerekkori traumáival ahhoz, hogy elinduljon a végleges gyógyulás útján...

Az ember lánya csak szégyenlősen mer kacarászni egy ilyen komoly témával foglalkozó sorozat megtekintése közben, azonban pont a tipikus angol humor az, ami enyhíteni tudja azt a tömény kínt, amelyen a főszereplőnek át kell mennie ahhoz, hogy ki tudja tisztítani a lelkéből azt a sok mérget, amellyel a szülei tönkretették a gyerekkorát. Nem lineáris a történet, csak a végére érnek össze a szálak, folyamatosan ugrálunk az időben, de olyan jól megoldották az átvezetéseket az alkotók, hogy ez nem okoz problémát a történet követésében. Az önpusztító fiatalember elismerésre méltó lelki erőről tesz tanúbizonyságot, amikor le tud szokni a drogokról, úgy látszik, rendeződnek a dolgai, azonban a múltja folyamatosan kísérti, és újra darabokra hullik az élete. A gyerekkori abúzuson túl az elfecsérelt életekről is szól a történet, amelynek során bepillantást nyerhetünk a felső tízezer álszent világába, amelynek látványos felszíne alatt szívfájdító üresség lakozik.

Benedict Cumberbatch nem véletlenül a kedvenc színészem, óriási tehetség, aki belead mindent az alakításába, jó volt annyi látványfilm után újra egy minőségi sorozatban látni. Hugo Weaving nem sok jelenetben szerepel, de olyan fajsúlyosan, hogy a néző gyomra összeszűkül, ha meglátja, imádja utálni az apa szerepében. Jennifer Jason Leigh kiváló alakítást nyújt, mint mindig, a kisebb szerepekben feltűnő színészek sem tudnak hibázni.

Patrick Melrose nem kispályás szinten tolja a kábítószert, az apja halálhírét hallgatva is kilóg a karjából a tű, és hihetetlen dolgokra képes, hogy megszerezze az adagját. Aztán eljön az a pont, amikor úgy dönt, hogy a saját érdekében le kell szoknia, ami finoman szólva sem fáklyásmenet, és mindig jön egy újabb érzelmi krízis, ami miatt visszaesik. A felelőltlen fiatalemberből időközben komoly családapa lesz, ez azonban sajnos nem garancia arra, hogy ne kísértsék meg régi démonjai, és hiába küzd erősen önmagával, akarata ellenére a családját is tönkreteszi a gyengeségével. Évtizedek kellenek ahhoz, hogy szembe tudjon nézni az őt ért traumákkal, ne féljen az édesapjától (pontosabban az emlékétől), és megpróbáljon megbocsátani az édesanyjának. Szomorú és fájdalmas történet, amelyben a főszereplő távol áll attól, hogy szerethető legyen, de idővel mégis megkedveljük ezt a saját  kivételezett életét látványosan gyűlölő úrifiút, és azon kapjuk magunkat, teljes gőzzel szurkolunk neki, hogy sikerüljön tiszta lapot nyitnia az életében.

Vannak kisebb hibái a sorozatnak (a közepe táján kicsit ellaposodik a történet, a vége pedig egy kicsit elnagyolt, néha kevesebb talán több lett volna stb.), de annyira lehengerlő Cumberbatch játéka (és természetesen a többi színész is remek), hogy az utolsó jelenetig szurkolunk neki, hogy kimásszon már végre a gödörből. 5 epizódon keresztül nem könnyű fenntartani a néző érdeklődését, azonban az alkotóknak összességében sikerült a feladat, pedig nem túlságosan felemelő élmény végignézni, ahogyan szétcsapja magát a főszereplő. Erős lelkülettel érdemes nekiállni a komoly mondanivalóval bíró történetnek, ez egy kőkemény dráma (amelyben azonban szerepet kap a humor is), nem könnyed nyári kikapcsolódás, hanem egy míves lélektani fejlődéstörténet, amelyet egyszer mindenképpen látni kell.

8/10

A Patrick Melrose teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.