A 2015-ben indult Narcos c. sorozattal a Netflix nagyot robbantott, és azóta mintha folyamatosan jönnének a drogbárókkal kapcsolatos filmek és sorozatok: egyrészt maga a Narcos is folytatódik (illetve az idei, 2018-as évad már Narcos: Mexico néven fut már), a drogbárók drogbárójának történetét egy filmbe is sűrítették az Escobarban, szintén az említett úriemberrel kapcsolatosan jelent meg a Beépülve: az Escobar-ügy Bryan Cranstonnal, s még az extravagáns szökése miatt világhírűvé vált Köpcösről, azaz El Chapóról is készült sorozat El Chapo címmel, külön dokumentumfilmet szenteltek a szökésének is. És akkor a Queen of the South-ról még nincs szó, vagy annak a spanyol nyelvű változatáról/eredetijéről még nem is beszéltünk.
A Snowfall (vagy a picit mást jelentő magyar címén: Fehér hó) azonban már nem arról akart szólni első látásra, hogyan épül fel egy drogkartell, vagy milyen konfliktusba keveredik a rendőrséggel, esetleg milyen belső harcaik vannak, hanem hogy ez a hatalmas mennyiségű kokain milyen hatással van az USA-ra, közelebbről Los Angelesre? Hogyan reagálnak az ott élő, kokainban futó karakterek, miben változtatja meg ez a piacot?
A sorozat executive producerei között megtalálható az a John Singleton is, aki eddigi karrierje során az USA fekete közösségeinek történetével és nyomorával foglalkozott, a kiindulópontja is hasonló pl a Boyz ’n’ the Hood-hoz: 1984-ben járunk, adott egy jóravaló, valamennyire iskolázott fekete srác, Franklin (Damson Idris), aki próbál jó arcot vágni ahhoz, hogy a gettóból indulva esélye sincs a jómódra, és valószínűleg élete végéig gürcölnie kell a folyamatos megaláztatások mellett. Azonban gondol egyet, és a kitörés egyik lehetséges módját választva beszáll a drogbizniszbe futárként.
Emellé azonban kapunk két másikat is: a mexikói szálban Gustavónak (Sergio Peris-Mencheta) szintén elege lett az aprópénzért birkózásból ezért beszáll a drogbizniszbe Pedro (Filipe Valle Costa) és Lucia (Emily Rios) oldalán – a halmaz tetején pedig az egészet kontrollálni vágyó CIA-ügynök, Teddy McDonald (Carter Hudson) áll, akinek a legfőbb célja, hogy a beérkező kokainból szerzett pénz egy részével támogassa az USA érdekeinek megfelelő fegyveres csoportokat Közép-Amerikában.
Azonban nem is lett a Fehér hó az ígéretes felállás ellenére olyan ütős, mint pl a Narcos. Az egyik probléma az, hogy a három szál alig-alig találkozik (többnyire szó szerint elmennek egymás mellett), a másik, hogy érezhető egy felvezető jelleg az egészen, és Franklin szálán kívül a másik kettő itt-ott unalmas vagy felesleges – továbbá az ötödik rész teljes homály. Egy 10 részes évadban érdekes húzás, hogy egy teljes epizódon keresztül semmi nem akar történni, ami a cselekmény későbbi pontjaira kihatással lehet, és természetesen minden, epizód elején felvetett probléma megoldódik a végére.
De ezeket tudja ellensúlyozni a kor hangulata, még mindig remek zenéi, Damson Idris, vagy Alon Aboutboul alakítása, a Hiro Murai-fémjelezte 4. rész aminek több jelenete is idézte az Atlanta váratlan húzásait – és a tény, amit korábban említettem: az egész évad ismertette a sakktábla szereplőit és felállította a status quót, amit teljesen fel fog borítani a crack megjelenése és azonnali sikere, ami aztán rövidesen abba a tragédiában torkollik, ami mind a mai napig jelen van, és fertőzi az USA társadalmának alsó rétegeit.
Ez eddig pont elég, hogy folytassam a sorozatot a második évaddal, és nagyon remélem, hogy az írók és a producerek tényleg felvezetőnek szánták az első évadot, hogy könnyebben megérthessük a másodikat.
7.5/10
A Fehér hó adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.