"Érted vagy üsselek?" A katonaélet sohasem volt a gyenge virágszálak műfaja, azonban a kalandozó magyarok idejében olyan kőkemény volt a mogyeri harcosok sorsa, hogy nem kevés humorérzék szükségeltetett a túléléshez, na és persze kellő vagányság. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy jóízűen végigkacagom a könyvet, amelyben tarantinói szinten kerül bemutatásra ez a vérgőzös korszak, dúlnak a csaták a harcmezőn és a lelkekben, dráma és szerelem, érzelmek és számító politika együtt él ebben a rendkívül szórakoztató történelmi kalandregényben, amelyet azonban nem igazán ajánlanék a legfiatalabb korosztálynak, mert nemcsak az emberi testrészek szálldosnak benne számolatlanul, hanem a nem éppen szalonképes kifejezések is. Mindeközben egy izgalmas kémtörténet az egész, amelyből megismerhetjük a korszakot, a harcászati stratégiát, a nemesek és a közrendűek életét, a szövevényes politikai intrikákat, és egyáltalán nem utolsósorban végigszurkolhatunk egy nem túlságosan ismert csatát Augsburgnál, amit mi nyertünk meg 910-ben a bajor seregek ellen. Még én a törénelemmániámmal és az Árpádok korának szerelmeseként is végig azt hittem, hogy a 955-ös vereség lesz a végkifejlet, úgyhogy jól meglepődtem a végén. Persze feltűnhetett volna, hogy 910-ben járunk, de annyira magával ragadott a történet, hogy tényleg nem tudatosodott bennem, hogy ez az Augsburg valószínűleg nem az az Augsburg lesz, amiről annyit tanultunk az iskolában. A kalandozó magyarok koráról kevés regény íródik, ezért mindenképpen hiánypótló darabról van szó, azonban ezen túl egy eszementen nagy kaland, ami tévésorozat után kiált, aki szereti a Trónok harcát, annak biztosan be fog jönni ez a vérbő történelmi kalandregény, amely azonban egyáltalán nem epigon alkotás, nagyon is egyedi magyarosch ízzel íródott. Vigyázat, függőséget okoz!
Kadosa százados Tarkacsu fejedelem parancsa szerint mindent megtesz, hogy kikémlelje a bajorok hadititkait, társaival együtt tökéletesen álcázza magát, senkinek sem tűnik fel, hogy valójában mogyeriek, ami nem jelenti az, hogy meghúzzák magukat, sőt tesznek róla, hogy a bajor táborban ne felejtsék el őket egyhamar. Mindeközben Agacs és kis csapata szintén nem tétlenkedik hírszerzési ügyben, hogy aztán az összes szál Augsburgnál érjen össze egy nagy csatában.
Urbánszki László írásairól már nagyon sok szépet és jót hallottam, ezért nagyon kíváncsian vágtam bele ebbe a könyvbe, ami viharsebesen magával ragadott, olyan filmszerűen sorjáztak az események. A humor, az akció és az érzelmek tökéletesen egyensúlyban voltak, olyannyira, hogy a romantika, ami általában a történelmi regények jellemzője, egyáltalán nem hiányzott. Minden valószínűség szerint rengeteg kutatás előzte meg a könyv megírását, hiszen teljes képet kapunk a korszakról, a rendkívül bonyolult politikai összefüggésekről, és mindenekelőtt a kisemberek életéből, akiknek nagyon észnél kellett lenni, ha túl akarták élni azokat a vérzivataros időket. A portyázó magyarok harcmodoráról regény formájában nem olvastam még ilyen alapos leírást, a 910-es ausburgi csatáról pedig eddig még nem is hallottam, ezért nemcsak istenien szórakoztam a könyvön, de nagyon sokat is tanultam belőle. Miközben Kadosáék és Agacsék kalandjain nevetünk és izgulunk, hogyan másznak ki az éppen aktuális csávából, megismerkedhetünk a korabeli Passau-val, a bajorokkal és a mogyeriekkel, az oldalak olvasása közben úgy érezzük, velük együtt száguldunk lóháton, részesei vagyunk a férfias kalandoknak, a csatáknak és az érzelmi viharoknak (abszolút kedvenc, amikor Agacs félrelép és minden igyekezete ellenére az asszony rájön, és amit az a vitéz kap tőle, hát az nem semmi). Svejki mélységekben ismerkedhetünk meg a bajor hadsereg mindennapjaival, rejtői magasságú kalandokat élnek meg hőseink, miközben véresen komoly feladatukat végzik az ellenség táborában.
Ez egy erősen macsó könyv, amelyben a férfiak esze a csatákon és az előrejutáson túl természetesen mindig az asszonyokon jár, de a hölgyeket sem kell félteni, az ő szívüket is meg tudja dobogtatni egy-egy szálas mogyeri legény. De ez a kor tényleg nem kedvezett a romantikának, a szerző minden szépítés nélkül megmutatja nekünk, hogy mennyire nehéz volt a nők élete akkoriban (a szolgálólányoktól kezdve, akiket kényükre-kedvükre használhattak a nemesurak, egészen a látszatra kényelemben élő, valójában egy rémes házasságban senyvedő, köztiszteletben álló hölgyekig). A történetben a főszerep a férfiaké, azonban van benne két nagyon erős női karakter is, Inge és Kökény, akik egyáltalán nem születtek nemesnek (Inge a legősibb mesterséget űzte, amíg Arnulf herceg a légyottjuk emlékére kiemelte a köznépből, Kökény pedig egyszerű szolgálólány), mégis megállják a helyüket ebben a rendkívül erőszakos korban és természetesen az urakat is az orruknál fogva vezetik, akik fel tudnak nézni rájuk az eszük és a talpresettségük miatt.
Nagyon sajnálom, hogy nem olvastam a sorozat első két részét, de szerencsére e nélkül is tudtam követni az eseményeket, mert a megfelelő helyen mindig összefogaláálsra kerültek az előzmények, így azok is nyugodtan belevághatnak a kalandokba, akik velem együtt csak most kapcsolódnak be a történetbe. Sajnos már csak egy rész van hátra A magyarok nyílaitól sorozatból, de nincsenek kétségeim affelől, hogy a következő felvonásban sem fog csökkenni a színvonal. Gyengébb lelkületű olvasóknak tényleg nem való ez a könyv, azonban akit nem zavar, hogy időnként szó szerint a bélsárban fetrengenek a szereplők, akik nem vetik meg az italt, és a buja kalandokat, vagyis jó nagy hóhányók, miközben koruk hétköznapi hősei, ki ne hagyják ezt a fergeteges regényt, amely a saját műfajában felejthetetlen élményt tud nyújtani. Zúzós darab, garantáltan még napokig a gyepűn fogunk vágtázni álmunkban Agacsékkal és Kadosáékkal, Tarkacsuval és megannyi ősapánkkal és ősanyánkkal.
10/10
A könyvet a szerző jóvoltából volt lehetőségem elolvasni
