A punk zenei mozgalom, és a hozzá tartozó punk szubkultúra úgy nagyjából ismerős lehet minden Kedves Olvasónk számára. A színesre festett taréjok, szájpiercingek, szegecses övek és az anarchista-nonkonformista hozzáállás mára már teljes mértékben beleivódott a köztudatba, ahogy a punkzene alapköveit jelentő együttesek (Sex Pistols, Ramones) munkássága is ismert. Ami azonban már valamivel ingoványosabb területnek számít, az a "punk" szónak az agresszív, kötekedő és igénytelen fiatalokra való rávetítése. A Bomb City című, megtörtént eseményeken alapuló, a kilencvenes évek derekán játszódó amerikai film azt mutatja be, hogy milyen felelőtlenség a konzervatív előítéletek alapján a punkokat egyszerű fiatalkorú bűnözőknek bélyegezni. Ahogy ez a sztori is rávilágít, egy punk és egy kötekedő fiatal nem feltétlenül egy és ugyanaz, így az ember jobban teszi, ha fenntartásokkal kezeli a kinézet és zenei ízlés alapján felbüffenő előítéleteket.
Ebben a produkcóban emberi és árnyalt, de abszolút nem idealizált képet kapunk a punk kultúráról. A filmben megjelenő texasi városban a punkok kicsiny, de összetartó közösségének tagjai cigiznek, vedelnek, nincs nekik rendes munkájuk, késésben vannak a lakbérrel, összegraffitizik a falakat, és persze punk zenét hallgatnak. Viszont nem keresik kifejezetten a konfliktusokat. Nem állnak le verekedni a "normális" lakossággal, bár ha beléjük kötnek, visszaütnek. Másként gondolkodnak, de nem akarnak megtéríteni mindenkit a saját igazukról. Mások, mint az átlagos, de nem rosszabbak vagy jobbak mint pl. a helyi futtballcsapat tagjai. Viszont rájuk a kinézetük miatt ferde szemmel néz a helyi rendőrség, hogy a hétköznapi lakosságról már ne is beszéljünk. Míg a hatóságok a rendesen tanuló középiskolások szabadtéri, gyújtogatással megspékelt féktelen bulizásának már-már szabadkozva, a lehető legbarátságosabb hangnemben vetnek véget, addig a punkok lazulását kemény kézzel, gumibottal, engedély nélküli házkutatással, és paprika sprayjel zárják le. Mi ez, ha nem az előítéleteken alapuló kettős mérce?
A Bomb City félelmetes képet fest a társadalomról. A démonizált punkok a nonkonformista eszméikért minden nap keményen megfizetnek. A helyi fiatalok ott rúgnak beléjük, ahol tudnak, jól tudván, hogy a felnőttek és a hatóságok mellettük állnak. Igazságtalanság értéktelennek bélyegezni és másságukért támadni a punkokat? Igen. Lehet bármit tenni ez ellen jogi vagy egyéb úton? A produkció felkavaró állítása az, hogy nem lehet. Aki más, az viselje ennek a negatív következményeit. A társadalom és törvény kívánalma az, hogy mindenki álljon be a sorba, tanuljon, dolgozzon, és "normális" dolgokat legyen. Torokszorító belegondolni, hogy a filmben megjelenő, alapvetően igazságtalan, az egyéniséget semmibe vevő értékrend TÉNYLEGESEN is érvényesülhet a mindennapokban.
A film dramaturgai szempontból kiváló. A néző végig tudja, hogy a punkok helyzete - a címnek megfelelően - robbanásveszélyes, a tragédia mégis elkerülhetetlen. A feloldatlan társadalmi feszültségek bevett emberi szokás szerint erőszakba fognak torkollni. Az alkotás műfaja dráma, tehát az erőszak nem akciófilmbe illő jeleneteket vagy horrorfilmes, eltúlzott vérengzést, hanem egy értékes emberélet elvesztését és egy kisiklott sorsot jelent.
Jómagam úgy láttam a Bomb Cityt, hogy semmit nem tudtam azokról a valós eseményekről, amin a produkció alapul. Ahogy általában, most is ez a legideálisabb helyzet a film megtekintéséhez. Így folyamatosan tudtam izgulni azon, hogy mi történik majd, és ki - és hogyan - hal meg a sztori végén. Ajánlom nektek is, hogy előzetesen ne olvassatok utána a történetnek, mert megfosztjátok magatokat az élménytől.
A Bomb Citybe egyébként produkciós szempontból nem nagyon lehet belekötni. A színészek kiválóan teszik a dolgukat, a forgatókönyv okosan épül fel, a látvány, a vágás, a zene és az egyéb részletek is pontosan a helyükön vannak. A nyomasztó társadalomkritikai mondanivaló nagyszerűen uralja az egész filmet, nincsenek oda nem illő motívumok, minden a nagy célt szolgálja.
És hogy mi is ez a nagy cél? Álláspontom szerint ez a film, mint művészeti alkotás azért született, hogy igazságot szolgáltassan valakinek, aki igazságtalanul halt meg, és akit a jog nem, csak a művészet tud "rehabilitálni" az - állítólag - elkövetett bűnei miatt... és egy kicsit talán az is célja ennek a produkciónak, hogy bemutassa: a "punk" nem feltétlenül egyenlő az értéktelenséggel.
9/10
