Abban a pillanatban elvesztem, amikor az első T-rex elbődült a filmvásznon a Jurassic Parkban. Azonnal kitört rajtam a dinóláz, amely az elmúlt 20 évben ugyan szépen lassan alábbhagyott, azonban elég volt végignézni a jövőre érkező Jurassic World trailerét, máris újra teljes fényében ragyogott.  Nekem dinó kellett most és azonnal, ráadásul csakis olyan, amiben T-rex van, de ezúttal a karácsony közeledte miatt mesére vágytam, ezért amikor ennek a könyvnek az elején megláttam a zsarnokgyíkot, már nyitottam is ki. Aztán le sem tettem addig, amíg a végére nem értem (sajnos nagyon rövid a történet, 165 oldal egész), annyira megtetszett ez az aranyos kis meskete, amelyben Rilex, a békés tirex és barátai elindulnak Dínomdánomba, fogorvost keresni Barmolnak, a pórul járt raptornak. Egy ősvilági sztori a barátságról, egy utazásról, amelynek nem a célja az érdekes, hanem az odavezető út, amelyben a mindenféle rendű és rangú dinók mellett még egy sárkány is feltűnik a színen, olyan akadályok sorával együtt, amelyet természetesen csak közös erővel győzhetnek le az útitársak. Alapvetően a gyerekeknek szól ez a könyv, az ő nyelvükön mesél ezekről a fontos dolgokról, azonban egy felnőtt is simán bele tud feledkezni az izgalmas kalandokba, a szellemes történetbe, amely egyáltalán nem szájbarágósan tanít, hanem szórakoztatva. Vigyázat, függőséget okoz!

Rilex, a bölcs és erőszakmentességre törekvő tirex békésen éldegél gondosan rendben tartott gyümölcsöskertjében, azonban nem túl boldog, mert nincsenek barátai, kivéve természetesen a szájában lakó Kunyit, a pimasz keselyűt. Aztán egy nap betéved hozzá Barmol, a raptor, akinek olyan rémes állapotban vannak a fogai, hogy segítő szándékkal eltávolítja őket kettő kivételével, azonban be kell látnia, hogy egy húsevő dinoszaurusz mégsem élhet így, ezért hármasban elindulnak Dínomdánomba Fogkopácshoz, a nagy hírű forgorvoshoz…

Hát lehet nem szeretni egy Rilex névre hallgató tirexet? Kunyit már kevésbé zárja a szívébe az olvasó, viszont ők ketten tökéletesen kiegészítik egymást, a hetvenkedő, nagyhangú keselyű vibráló lénye nélkül valószínűleg nagyon unalmas lenne ez az utazás, mert a kalandokon túl a barátok folyamatos szövegelése tartja fenn mindvégig az érdeklődést. Nincs fantázia híján a szerző, hiszen olyan érdekes helyekre jutunk el kis és nagy barátaink segítségével, mint az Áldozatok Völgye, a megmászhatatlan Gyíktaréj, a Sárkánykád és persze Dínomdánom. Mindeközben találkozunk a Zabaszaurusszal, Leiszút Feliszúttal, a sárkánnyal, vagy a Dinómdánomi Duhajellenes Alakulat parancsnokával, Tökmaggal. Dinóügyi ismereteinket is felfrissíthetjük a könyv segítségével, hiszen a legendás t-rexen kívül találkozhatunk alloszauruszokkal, gallimimuszokkal, apatoszaurusszal, pachycephaloszauruszokkal, compsognathus-szal, gigantoszarusszal és megannyi más ősvilági teremtménnyel.

Mivel ez egy mese, itt a dinók nem eszik meg egymást, boldogan élnek együtt a földi dinómennyországban, ahol mindenki jól érzi magát, és amelynek császára őfelsége száztizenkettedik Gigász Garat (civilben gigantoszaurusz), császárnőjét pedig Orbitáliának hívják. Erőszaknak nyoma sincs ezen az éteri helyen, itt  a lakosok egy lakomaverseny keretében mérik össze erejüket, mégsem fullad végtelen cuksiágba a történet, mert jól kitalált karaktereket mozgat a szerző, aki gördülékeny stílusban meséli el nekünk ezt az egyszerű, de nagyszerű sztorit.  A hangsúly a kalandon és a barátságon van, amely mindennél fontosabb, még akkor is, ha állandóan civakodnak a kis csapat tagjai (vagyis főleg Rilex és Kunyi, mert ugye szegény Barmol nem nagyon tud beszélni, hiszen összesen két foga maradt), mert végül természetesen mindig kihúzzák egymást a bajból, mert ez a barátok dolga, a happy end egyetlen másodpercre sem kérdéses, mégis egy élmény  volt addig eljutni. A könyv végén kapunk egy kis ízelítőt a következő részből, amelyből  kiderül, hogy barátaink elég nagy slamasztikába fognak kerülni, alig várom már, hogy megtudjam, hogyan fognak kimászni belőle.

Nagy öröm egy ilyen fantáziadús mesét olvasni, főleg magyar szerzőtől, nem csoda, hogy túl a negyvenen most kezdek rászokni a műfajra (nálunk nincs gyerek a családban, ezért legalább 20 éves kihagyás után kaptam rá újra, számomra is meglepő módon), hiszen egyre több minőségi kiadvány kerül a kezembe mind a hazai, mind a nemzetközi mezőnyből. Nagyon bájos történet, amely annyira magával tudott ragadni, hogy már meg sem lepődtem azon, hogy Dínomdánomban halászlében fürdenek a dinók, hogy vigyázni kell a falomcukorral, mert károsíthatja a fogunkat, de az én abszolút kedvencem az égő pipafa volt. Egy üdítően eredeti mese, amelyből a gyerekek megtanulhatják, milyen fontos a barátság, észrevétlenül is gyarapíthatják a szókincsüket, egy kis dinótan sohasem árt, a felnőttek pedig ráfoghatják a kicsikre, hogy miattuk „kellett” megismerkedniük Rilexék kalandjaival, vagyis minden korosztály istenein fog szórakozni ezen a könyvön, miközben nemesedik a lelke is.

10/10

A könyvet a Kolibri Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.