Ez a Man Booker-díjas könyv porrá zúzza a romantikus Indiáról szóló képünket, de közelebb visz bennünket ennek az ellentmondásos országnak a lelkéhez. Évezredes kultúra, filozófia, építészet és megannyi lenyűgöző momentum áll szemben a számunkra elképzelhetetlen szegénységggel, megkövesedett társadalmi helyzettel, a kasztrendszer hagyományaival, amelyet a szerelem sem győzhet le. De nem ez a legrémesebb ebben a pokolian kemény történetben, hanem az, hogy a gyerekek életét teszi tönkre anyjuk azon döntése, hogy tiszteletreméltó család tagjaként meri megélni a szerelmet egy érinthetetetlennel, vagyis paravannal. Mert az érzelmek nem számítanak, a társadalmi korlátokat nem lehet áthágni, iszonyatos ára van annak, ha valaki mégis megpróbálja. És hiába értjük meg mi itt Európában, hogy egy nőnek igenis  joga van az igazi szerelemhez, egy olyan kapcsolathoz, amelyben mindkét fél jól érzi magát, nem elég neki, ha "csak" anya. Indiában azonban ez a családtagok és az emberek szemében halálos bűn, ha egy olyan kasztból választ magának párt, amelyik születése alapján méltatlan hozzá, mert ezzel az egész családot hozza szégyenbe. Nagyon nem könnyű olvasmány ez, az elején teljesen széttöredezettnek tűnik a sztori, eltart egy darabig, amíg felveszi az olvasó a ritmust, és megérti, hogy az indiaiak gondolkodásának számunkra furcsaának tűnő logikáját akarja átadni nekünk az írónő, azt mutatja meg, hogyan élik meg a szereplők a tragikus eseményeket. Jelen, múlt és jövő összemosódik, tabuk sora dől meg ebben a különleges hangulatú regényben, amelyben romantika egy szál sincs, annál több elfecsérelt sors, tönkrement élet, és egy szerelem, amelyért két nemzedék fizetett borzalmas árat. Felelőtlen volt az anya és a szerelme, nem gondolták végig, mit cselekszenek, vagy ennyi boldogság nekik is járt az élettől? Olyan kérdések ezek, amelyekre nincs válasz, iszonyatos fájdalom árad ezekből a szépen megírt sorokból. Remekműnek nem mondanám ezt a könyvet, inkább az érzelmi hatás döngöli földbe az olvasó lelkét, mint az írói zsenialitás, de akinek van bátorsága szembenézni azzal, hogy milyen bonyolult India kasztrendszere, és milyen korlátok között élnek a nők (és a férfiak is természetesen, de ez a történet alapvetően nem róluk szól) még mindig, az olvassa el ezt a megrázó erejű alkotást.

Ráhel sok éves amerikai távollét után tér haza, Ajemenembe, ahol újra találkozik ikertestvérével, Esztával. Miközben lassan, de biztosan kibontakoznak előttünk egy családi tragédia, figyelemmel kísérhetjük, mi vitte rá az ikrek édesanyját, Ammut, hogy testi kapcsolatra lépjen egy érinthetetlen férfival, aki más körülmények között élete szerelme lehetett volna. Azonban a jómódú kéralai szír keresztény család tönkremegy abba, hogy nem tudnak túllépni a hagyományos kasztrendszeren...

Arundhati Roy első könyvére megkapta a Man Booker-díjat, elsőként olyan indiai íróként, aki országban is élt. A fiatal írónő hatalmas népszerűségre tett szert, azonban egy évvel később írt egy kritikus hangvételű cikket India atomtesztjeiről, amely miatt sokan bírálták hazájában. Húsz év után idén jelent meg második könyve, a Felhőtlen Boldogság Minisztériuma, amely nemsokára kiadásra kerül nálunk is, ugyanúgy Greskovits Endre fordításában, mint Az Apró Dolgok Istene. Gyermekkori élményeit is beleszőtte a könyvbe, hiszen gyermekkorát a keralai Ajmanamban töltötte, édesanyja szír keresztény családból származó aktivista, édesapja bengáli hindu, aki egy teaültetvényen dolgozott. Arundhati Roy építészmérnöknek tanult, az első férje is építész volt, az indiai filmiparba  pedig második férje révén került, színésznőként és forgatókönyvíróként is dolgozott. Jelenleg Újdelhiben él, politikai aktivistaként tevékenykedik főként. Első regénye óta csak esszégyűjteményeket adott ki, második regénye 10 éves munkával készült el, én nagyon kíváncsian várom, hogy milyen eredménnyel.

A könyv elején megtudjuk a történet végét, de kezdetben annyira össze-visszának tűnik az egész sztori, hogy erre csak akkor jövünk rá, amikor már nagyjából a könyv közepén tartunk. Olyan fülledt hangulata van ennek a különös hangvételű írásnak, mint India éghajlatának. Női szempontból kísérhetjük figyelemmel, hogyan változott az évtizedek során az asszonyok élete azon a számunkra olyannyira egzotikus vidéken. Ráhel nagyanyja még csendben szenvedett nagyapja brutális lelki és fizikai terrorjától,  az otthoni áldatlan állapotok elől menekült édesanyja egy rémes házasságba, és volt ereje ahhoz, hogy elváljon, de az már nem adatott meg neki, hogy újra tudja kezdeni az életét azzal, aki szereti. A fiatal nőnek volt elsőként esélye a családból, hogy Amerikában szabadon alakítsa a sorsát, de a gyerekkori traumák lehetetlenné tették, hogy élni tudjon a lehetőséggel. A család férfitagjai koránt sem voltak olyan tiszteletreméltóak, mint ahogyan a kifelé mutatott képbből gondolták volna a család ismerősei, valójában mindannyian megkeserítették a velük élő nők életét, akik nem lehettek egyenrangú társai uruknak és parancsolójuknak. Félelmetes belelátni abba, hogy a kívülről tisztes családnak tűnő emberek milyen szinten teszik tönkre egymás életét, és mennyire védtelenek a gyerekek ebben a felháborítóan álszent világban.

A kezdetben könnyednek és felszínesnek tűnő történet egy ponton túl viharos sebességgel válik egyre brutálisabbá, a végére szabályosan lezúzza az olvasó lelkét az a tömény borzalom, amellyel szembesülnie kell az oldalakon. Kár, hogy a végére kifogy a szufla a történetből, kicsit kényszeredettnek tűnik a szerelmi szál kiemelése azok után, amit megtudunk a tragikus eseményekről, nem illeszkedik a lezárás stílusa a történet többi részéhez, és ezzel pont az igazi katarzis vész el. Inkább a különleges írói nyelvezet és az idősíkok bravúros váltogatása miatt tud igazán nagyot ütni ez a könyv, a fokozatosan kibontakozó dráma mélységét csak a végére fogja fel igazán az olvasó. Nem könnyű befogadni ezt a történetet, nehéz követni az események fonalát, de aki nem adja fel az elején, biztosan azzal az érzéssel fogja becsukni a könyvet, hogy végre igazi szívet-lelket megrengető alkotáshoz van szerencséje. Számomra döbbenetes, hogy az írónő hogyan volt képes 36 évesen ilyen érett könyvet letenni az asztalra, hogyan tudta ennyire fiatalon átlátni az indiai társadalmat rágó mételyek közül a kasztrendszert ilyen mélységében. Kíváncsian várom, hogy húsz évvel később hogyan változtak az írói eszközei, milyen lesz az érett Arundhati Roy által írt könyv.

8/10

A könyvet a Helikon Kiadó jóvoltából volt lehetőségem elolvasni.