Imádom a kamaradrámákat. Mikor egy film minősége semmi máson nem múlhat, csak a forgatókönyvön és a színészeken. Ha egy rendező ezt a műfajt választja, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy valami értékes került a kezei közé, különben a kamara jellegéből adódóan lelepleződnének a forgatókönyv hiányosságai, hiszen a nézők minden figyelme ráirányul a párbeszédekre. Se a trükkök, se a díszlet, se a vágás, se semmi nem tudja elvonni a figyelmünket a cselekményről. Most pedig, legyen szó egy olyan filmről, ahol az alkotók túlbecsülték a scriptet.
Beatriz (Salma Hayek) masszőr és alternatív gyógyász, aki főleg daganatos betegekkel foglalkozik, illetve munkája mellett egy elkerített elit negyedben lakó gazdag feleség, Kathy (Connie Britton) masszőre is. Az egyik ilyen Kathynél tett látogatásakor autója lerobban, és a nő felajánlja neki, hogy maradjon estére náluk vacsorára. Az esti vacsoravendégek között pedig többek között az USA egyik legnagyobb ingatlan mogulja Doug Strutt (John Lithgow) is megtalálható.
Nem adom tovább a hülyét, mindenki tudja pontosan, hogy ez egy politikai tartalmú mozi. Nem mondja bele a képünkbe, de azért elég nehéz nem észrevenni, hogy John Lithgow figuráját a regnáló amerikai elnökről, Donald Trumpról mintázták. Egyébként ez a film egyik legnagyobb erőssége. Lithgow most az egyszer nem a világ legjóravalóbb nagypapáját játssza el, hanem egy bunkó, milliárdos üzletembert, aki még maga is teljesen elhiszi, hogy ő a legjobb dolog, ami a világgal történhetett. A színész pazarul játssza el a szerepet, meg is lehet feledkezni a kedves bácsiról, akit eddig benne megismertünk a filmvásznon. Neki az ellenpontja hivatott lenni Salma Hayek karaktere a tisztalelkű altruista, aki harmóniában él a természettel és állataival, aki az élet szentségében hisz. Salma Hayek is másabb szerepet kapott, mint általában. A ragyogó, déli szexbomba helyett egy visszafogottabb szerep jutott neki, aminek az eljátszása hibátlanul megy, sajnos a karakter rendesen megírása már nem ment a forgatókönyvírónak. A főhősnő figurája itt a gyenge láncszem. Ez az, amitől a mű nem komolyan vehető, ugyanis túl naiv és buta (ez a karakterre és forgatókönyvre egyaránt érthető).
Félretéve ellenérzéseimet az alternatív gyógyászatról, nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy milyen irritáló mikor próbálják érzékeltetni az érzéketlenségét a legfelsőbb osztálynak. A vadászatos rész, az egymás kibeszélése és a non-stop egymás szavába vágó vacsoravendégek erre jól működnek (bár szörnyen átlátszó eszközök az alkotóktól), de amikor Beatriztól azt a polipos félrebeszélést kellett hallgatni, akkor elkezdtem szimpatizálni a rosszfiúkkal, akik a szemüket forgatták és látványosan unatkoztak. Az pedig régen rossz, ha a negatív főhőssel jobban azonosulsz, mint a pozitívval.
Ezentúl is a film sajnos csak bosszúságot váltott ki belőlem, hogy egy ilyen alaphelyzetet elpazaroltak egy ilyen gyenge főhősnővel és a bugyutábbnál bugyutább ellenérvekkel. Beatriz és Doug közül, még ezzel a szörnyeteg Douggal is könnyebb szimpatizálni, mert ő legalább képben van arról milyen világban élünk. Beatriz egy álomban él és egy gyerek szintjén nincs képben bármivel, amivel megfelelő alternatívával lehetne előállni a Doug (és Trump) félékkel szemben. Ha Trump a való életben is ilyen üresfejű aktivistákkal találkozott csak, akkor ne csodálkozzunk ennyire a pökhendi stílusán.
A kegyelemdöfés pedig a lezárás. Két lezárást is kapunk. Mind a kettő nagyon buta és értelmetlen. Az első az erőszakosabb. Ez a legkegyetlenebb véleményszektás hozzáállás filmre vitele. A második pedig a nagy teátrális kiállás a nagy büdös semmiért. Ennél a pontnál kicsit eszembe jutott a Táncos a sötétben, de ott legalább egy jó rendező készítette el a filmet és még úgy is hatásos tudott lenni a végjáték számomra, hogy ott is irritált a főszereplő. Itt csak a teljes közöny marad.
Ez a film pedig álljon itt emlékül, hogy nagyszerű színészekkel se lehet egy ennyire gyenge forgatókönyvből jó filmet készíteni.
5/10
A Beatriz at Dinner teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
