Áldokumentarista filmet forgatni a Holdra szállásról - egészen pontosan annak meghamisításáról? Egy rendkívül őrült koncepciónak tűnik, és valóban, Matt Johnson látszólag a legelvetemültebb összeesküvés-elméletgyárosok sorába áll be, amikor megírta történetét a CIA-ügynök filmesekről, akik egy orosz kémet mennek keresni a NASA-ba, valójában azonban arra jönek rá, hogy az USA el fogja veszíteni az űrversenyt. Azonban proaktív munkavállalóként nem rettennek meg ettől, hanem rögtön felajánlják, hogy akkor ők maguk forgatják le Neil Armstrong híres első lépéseit.

A fentiek alapján egyformán adódna egy cinikus vígjáték és egy keményvonalas összeesküvés-thriller, az Operation Avalanche azonban igazán egyiknek sem mondható - és mégis ott van benne egyszerre mindkettő. Matt Johnson meg sem kísérli hitelesen lemodellezni a 60-as évek beszédstílusát, a CIA vagy a NASA működését, még a nem kifejezetten éles szemű nézők számára is meglehetősen fájdalmas plot hole-okat hagyva hátra (elég nehezen képzelhető el például, hogy az űrügynökségnél összesen két ember tudott arról, hogy képtelenek landolni a Holdon). És noha a főszereplőt is alakító rendező törtető, gyermeki lelkesedése sokszor eredményez komolytalan pillanatokat, egyáltalán nem az események komikus színben való feltüntetése a célja. Az Operation Avalanche egy kalandfilm erőlködésmentességével, könnyedségével nyúl a témához, éppen annyira véve azt komolyan, hogy nézője számára már ne legyen megterhelő.

A végeredmény pedig tényleg olyan kellemesen laza, mintha néhány haver pár sör után úgy döntött volna, hogy eljátsszák a holdraszállás meghamisítását, lelkiismeretesen sorolva fel a konteó összes népszerű elemét, de teret hagyva az alkalmankénti ökörködésnek is. (Állítólag a jelenetek nagy részét tényleg improvizálták.) Ezért még azt sem tudom felróni a filmnek, hogy a found footage stílust megteremtő dokumentációs kényszer itt sincs jobban megmagyarázva mint máskor: ironikus módon ugyanis az Operation Avalanche az első áldokumentarista darab, amelyben ez a keret nem az autentikus élmény eszköze. Johnson stílusgyakorlatában az 50 éves dokumentumfilmek hangulatán, a kémjátszmák stílusán vagy a pazar üldözéses jeleneteken van a hangsúly, nem azon, hogy a néző mennyire éli bele magát ezekbe.

Pedig ennél akár több is lehetett volna az Operation Avalanche-ban. Amikor a fináléhoz közeledve az egyik szereplő felkiált, hogy "ez pont olyan, mint egy összeesküvés részesei lennénk, szomorúan konstatáltam, hogy ide valamennyi mögöttes tartalom vagy a negyedik falat áttörő játék is beférkőzhetne, de nyilvánvalóan nem fog. Johnson következetessége tehát nemcsak filmje működőképességére garancia, hanem arra is, hogy a szerény ambíciók által kijelölt szintet véletlenül se haladja meg. Az Operation Avalanche tehát egy kellemesen szórakoztató, de jellegzetességei ellenére sem túl maradandó alkotás, amely nézője számára is akkor működik a legjobban, ha nem vár sokat tőle.

7,5/10

Az Operation Avalanche teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán