Az éjszaka törvénye / Live By Night (2016)
2017. január 21. írta: danialves

Az éjszaka törvénye / Live By Night (2016)

Amikor a Fekete mise kapcsán azt írtam, hogy a gengszterfilm halott és jobb lenne békén hagyni, egyből elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy de majd Ben Affleck! Elvégre Dennis Lehane regényei eddig mindig kiválóan nyúltak a témához, a színész-rendező pedig a Tolvajok városa révén már gazdagította egy erős darabbal a műfajt - arról nem is beszélve, hogy eddigi rendezői munkái is egytől-egyig parádésak voltak. Azonban Az éjszaka törvénye után is ott tartunk, mint 2015 őszén: két ilyen nagyágyú is csak a zsáner tetemének Frankenstein-szörnyét tudta összeeszkábálni. Affleck legújabb alkotása kapcsán ugyanis nem is az a kérdés, hogy mi ment félre benne, hanem hogy egyáltalán mi volt alkotói célja vele.live-by-night-hd-still.jpg

A forgatókönyv például teljesen epizodikus szerkesztésű, szereplők tűnnek fel és el, és ennek megfelelően az Affleck alakította gengszterfőnök is 20-30 percenként újabb problémákkal szembesül. Az egész bevezetést nagyjából ötmondatnyi narrációban letudni vágyó felütés után pedig eszeveszett tempóban rohanunk át tűzpárbajokon, árulásokon, felemelkedésen és akadályokon, minden jelenettel újabb arcokkal és részletekkel terhelve a nézőt. Még az egyébként korrekt akciójelenetek is félig-meddig elcsúsznak azon, hogy sehol sem látni bennük Az Argo-akció feszültségépítő kivárásait, mintha Affleck úgy érezte volna, annál jobban sikerülnek ezek a szakaszok, minél eszeveszettebb tempót diktál.

Fellélegezni pedig csak akkor van alkalmunk, amikor a sokszor önmaga előzetesének látszó film megérkezik egy jelenetbe, azzal a látványos szándékkal, hogy "itt most párbeszéd következik!". Ez a görcsösség pedig átszáll a szereplőkre is, akik bullshitgenerátorral gyártott lózungokban próbálnak nagy gondolatokat megfogalmazni az életről és a gengsztervilágról, vagy arról, ami éppen eszükbe jut. Nem túl meglepő módon így a színészek sem remekelnek (és sajnos a szinkron is alaposan el lett baltázva elsősorban a női szereplők tekintetében), a legjobban talán még Affleck emelhető ki, aki rutinból hozza jól bejáratott gesztusait. Hozzá hasonlóan a filmjének is már fénypontjait képezik azok a mozzanatok, amikor már sablonosnak, fantáziátlannak vagy közhelyesnek lehet nevezni, jellemzően ugyanis még eddig sem feltétlenül jutunk el.liveby.jpg

Néhol ugyanis egyszerűen már röhejesnek érződnek a látottak, Affleck pedig egy idő után olyan lelkesen kezd el komikus pillanatokat csempészni filmjébe, mintha már ő maga sem tudná ezt fapofával előadni. Az önmaguk paródiájába hajló jelenetek, a bárgyú vígjátékokba illő gengszterfigurák azonban a gőz kieresztése helyett csak fokozzák kínos hangulatot, elvégre a filmnek egyébként semmi szándéka nincs az önreflexióra.

Az éjszaka törvénye stílusos beállításai, közepesen élvezhető akciójelenetei mögött tehát akkora a káosz, hogy a végeredményt nyugodtan nevezhetnénk a gengszterfilmek Batman v Supermanjének is, nagyjából ugyanis egy hasonlóan összeszedetlen, nevetséges és érdektelen mozgóképes szörnyszülöttet kaptunk. Az éjszaka törvényét mindössze annyi választja csak el a totális katasztrófától, hogy durva aránytalanságai nincsenek, és időről időre néhány percig megbízhatóan működik, de ez Afflecktől és Lehane-től egyenként is édeskevés lenne.

4,5/10

Az éjszaka törvénye teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr7812138327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

napocskin9 2017.01.21. 15:06:46

Basszus. :-( Pedig bizakodó voltam a trailert látva. Az alapanyag pedig zseniális, bár én elfogult vagyok, Lehane az egyik kedvenc íróm. Nagyon sajnálom, ha ezt tényleg elbaltázták.
süti beállítások módosítása