A vallás, mint filmes alaptéma, egyszerre áldás és átok, hisz az egyház milyenségéről elég szavatos téma vitázni, azonban pont emiatt ezek a gondolatok sokszor üres, ezerszer megénekelt frázisokba csapnak át, nem ritkán szinte teljesen kizárva a téma emberi tényezőjét, holott pont azon kellene igazából rágódni. Azonban a Sundance fesztiválon debütáló Les innocentes tökéletes példa arra, hogyan is kellene ezt csinálni: Anne Fontaine rendezése úgy tud drámai lenni, hogy közben nem tolakodó, és úgy tud a hitről beszélni, hogy ügyesen kerüli a lerágott csontokat, és a didaktikus válaszokat.

A történet középpontjában egy apácazárda tagjai foglalnak helyet. 1945 decemberét írjuk, a zárda tagjainak pedig komoly hitkérdéssel kell szembenézniük: előbb a német, majd az orosz katonák törtek be az intézmény területére, és megerőszakolták a nővéreket, néhányuk pedig teherbe is esett az erőszakok után. A zárdába egy nővér kérésére egy fiatal francia vöröskeresztes misszionárius érkezik: Mathilde-nek szembesülnie kell azzal, hogy az intézmény falai között egészen más szabályok szerint élnek, mint a külvilágban.

A Les innocentes történetét ezerféleképpen lehetett volna feldolgozni, azonban Anne Fontaine az egyetlen járható utat választotta, így Mathilde karaktere kvázi a néző szemszögét óhajtott életre hívni, ebből adódóan a fiatal lánnyal együtt mi is fokozatosan ismerjük meg az apácák fölé-alá rendelt rendszerét, a hithez fűződő kapcsolatukat, és a helyzet felé táplált véleményüket. Ez a fokozatosság azonban ügyesen kerüli ki azt, hogy a történet első fele unalmas felvezetőként működjön, a sztori hamar belepottyant minket a mély vízbe, ahol gyakorlatilag muszáj azonosulnunk a szereplők nézőpontjával.

A filmben pedig pont a szereplők aspektusai a legnagyobb pozitívumok, a három-négy főszereplőnk mindegyike másként viszonyul a helyzethez, azonban a történet képes elérni, hogy mindegyikőjük hozzáállása megérthető legyen, ebből adódóan a sztori lendülete a folyamatos "véleményütköztetések" miatt is szépen gördül előre, de ezzel együtt ügyesen kerüli azt is, hogy nyílt válaszokkal untasson minket. Azaz a legtöbb elmondott mondat jelentését nekünk kell kibogoznunk, a Les innocentes nem állít fel egy egyetemes nézőpontot, sokkal inkább a nézőre bízza, hogy mit gondol arról, hogy a hit szabályainak melyik megoldás felel meg leginkább.

A valódi sokoldalúság, pedig ahogy mindig, úgy most is kifizetődik, ebből adódóan a Les innocentes úgy tud mély véleményt megfogalmazni a hitről, az Istenhez fűződő viszonyról, sőt, az anyaságról, hogy egyszer sem érződik szájbarágósnak a sztori, a karakterek ívei pedig szépen megrajzolva futnak ki A pontból B pontba úgy, hogy szinte végig logikus karakterépítéseket (vagy inkább "feltárásokat" láthatunk). A film másik erős pontja a háború ábrázolása, úgy kapunk húsba vágó képet a világégés pokláról, hogy katonák gyakorlatilag két-három jelenetben szerepelnek csak, és egyetlen fegyverdörrenést sem hallani.

A Les innocentes egy olyan filmélmény lett, amely úgy alkot képet a háború szörnyűségéről, hogy csupán annak következményeit mutatja meg, a történet pedig ügyesen kerüli a szentimentális pillanatokat, sőt, gyakorlatilag a zenei aláfestések tetemes százalékát csak a nővérek gregorián éneke adja. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy ez a lengyel-francia koprodukció csak azoknak okoz igazán maradandó élményt, akik szeretik a kevés helyszínen játszódó, minimalista díszletek között forgatott filmeket. De az tuti, hogy ők imádni fogják.

8,5/10

A The Innocents teljes adatlapja a MAFAB (Magyar Filmadatbázis) oldalán