Annyiszor írtam már a sportfilmek sematikusságáról és az ebben a zsánerben rendelkezésre álló szcenáriók végzetesen kis számáról, hogy szerintem én magam is igazi sablonként kopizhatnám be valamelyik korábbi kritikámból, és éppen ezért nem lepődtem meg azon sem, hogy a Friday Night Lights kapcsán sem szabad nagy reményeket táplálni ilyen tekintetben. Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy a valós eseményeken alapuló sportdrámát egy bizonyos Peter Berg kezébe adták, akinél egyértelműen nincs jobb helye az igaz történeteknek.

A Friday Night Lightsban tehát a (csapat)sportfilmek összes kötelező kelléke megtalálható: a legjobb játékost a lelátóra küldő sérülés, a csapat formájának ebből eredő megbicsaklása, a szerepükhöz felnőni képtelen és családi problémákkal küzdő figurák, és az ebből eredő underdog-szerep, amit annak ellenére igyekszik hangsúlyozni a forgatókönyv, hogy egy hagyományosan bajnokaspiráns alakulatról beszélhetünk. Éppen ezért a játékidő első felében nem érezni az események súlyát, a szereplők sportkarrierjükhöz hasonlóan filmes szempontból is a középszerűségben vergődnek: sem felemelkedéstörténetük, sem tragédiájuk nincs, csak rendületlenül mennek előre a műfaji sémák által szükséges akadályokkal és karakterdrámákkal kijelölt úton. Peter Berg (akinek képi világa itt még egy kifakított Tony Scott-utánérzés) pedig lelkesen, de fantáziátlanul és kissé mechanikusan építi fel a montázsok és sorsfordító meccsek dinamikáját.

A rendező azonban ebbe a minimális mozgástérbe igyekszik annyi emberi megnyilvánulást csempészni, hogy karakterei fájdalmai, küzdelme egyre inkább valóságossá válik. Szavak nélkül, mindössze néhány képsorban bontakozik ki előttünk, ahogyan a sportolók fényűzésének reménye szertefoszlik és a lélekölő fizikai munka karrierje villan fel a csapat egykori legnagyobb sztárja előtt, vagy ahogyan egy fiú szeretete megnyilvánul apja felé annak folyamatos pszichológiai terrorja ellenére is, és egyre inkább átérezzük azt is, hogy az amerikai vidék legkisebb porfészkében élő fiataloknak ez az utolsó esélyük, hogy maradandót alkossanak életük során. Amikor pedig az utolsó jelenetekbe bekúszik az Explosions in the Sky hamisítatlanul szívfacsaró zenéje, már azt érezzük, hogy katartikus megváltástörténetekké alakultak a sablonok.

A Friday Night Lights tehát sokáig döcögős és a legnagyobb jóindulattal is csak egy vérprofi újrafeldolgozása a sportfilmes felemelkedéstörténeteknek - azaz pont egy olyan sztori, ami munkásságára annyira jellemző. Azonban - szintén rá teljesen jellemző módon - Berg ezt a művét is képes volt annyira megfűszerezni, hogy egy érzelmes, megindító élményként maradjon meg az emlékezetünkben.

7,5/10

A Péntek esti fények teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán