Sorozat: Better Things - 1. évad
2016. november 18. írta: 20legendd

Sorozat: Better Things - 1. évad

Ha tüzetesebben megvizsgálnánk, valószínűleg még mindig az antihősös drámákból találnánk a legtöbbet a sorozatos piacon, de szembeötlő, hogy az utóbbi években mennyire közkedvelt formátummá vált a félórás dramedy műfaj. Idén ősszel is számtalan érdekes darab érkezett ilyen feltételek mellett, és ennek a hullámnak az egyik jeles képviselője a Better Things, amely bár nem vert maga körül akkora hullámokat, mint az Atlanta, mégsem mondanám, hogy elmaradt volna tőle minőségben.

betterthings1.png

Gondoljunk csak bele, hány családi vígjátéksorozatot láttunk már az elmúlt évtizedekben, amelyben a gyereknevelés nehézségei is kihangsúlyozásra kerültek. Azt hinnénk, már mindent ismerünk a témában, de ha olyan nevek állnak valami mögött, mint Pamela Adlon és Louis C.K., akkor azért mégis lehet számítani arra, hogy az átlagostól, a bevettől elütő dolgot fogunk kapni és hát így is lett. A két komikus már több, mint egy évtizede dolgozik együtt különböző sorozatokon, de eddig mind a Lucky Louie-ban, mind pedig a Louie-ban a magyar származású nevettető állt inkább a középpontban. Ezúttal azonban más a helyzet, hiszen Adlon került előtérbe, méghozzá olyannyira, hogy nemcsak a képernyőn tűnik fel a főszerepben, de a kreatív háttérmunkában is nagyobb szerepelt vállalt, ha lehet hinni a híreknek és minden bizonnyal ez hozta meg azt a fajta személyességet, ami valamennyi epizódban visszaköszön.

Az alapfelvetés nagyon egyszerű és leginkább Samre (Pamela Adlon) koncentrál, aki egyedülálló anyaként neveli három lányát, miközben saját édesanyjától is csak pár háznyira lakik a napfényes Los Angelesben. A látottak nem kis részben az alkotó/színésznő saját tapasztalatain nyugszanak, hiszen a karakter ugyanúgy azt a szórakoztatóiparbeli hivatást űzi akárcsak Adlon és szintén 3 gyereket nevel mindemellett, mint a való életben. Emiatt is lesz olyan elképesztően őszinte és személyes az egész sorozat, ami minden pillanatban tökéletesen átjön. A befejezés utolsó képkockáin nem véletlenül lehet azt olvasni, hogy "a lányaimnak."

Egyszerre túlzóan szarkasztikus és abszolút hétköznapi mindaz, amit kínál a sorozat. A tinédzser lázad az anyja ellen, a középső gyerek elkezdi tanulni az önállóságot, míg a legkisebb egyre több mindenre eszmél rá, például a káromkodásra. Adlon beleszőtte saját frusztrációját, illetve félelmét a történetekbe, de valószínűleg azt is, hogy miket tanult az anyasága alatt. Érdekes azt is látni, hogy sok esetben ugyanannyira nem találja meg a közös hangot saját édesanyjával, mint gyerekeivel, amiről következtethetünk a sorozat önironikus mivoltjára is.

betterthings_1.png

"Oh, well, I suck. I suck as a daughter. I suck as a mom."

Több oldalról megvizsgálva jelenik meg a szülőség minden szépsége és viszontagsága, de a megpróbáltatások végén valahogy mindig oda lyukadunk ki, hogy mennyi örömet tudnak nekünk szerezni családtagjaink. Észrevétlenül is annyi szív rejtőzik a jelenetek mögött, hogy azzal csak kevés sorozat tudja felvenni a versenyt, viszont mégsem kapunk giccses túladagolást ebből vagy erőltetett mondanivalót, mert hát ebbe bizony könnyen bele lehet esni ám (lásd: Modern Család), de ilyenről ez esetben szó sincs.

Komédiának komédia, de nem a hangosan röhögős kategóriába esik a Better Things humora, sokkal inkább "csak" kedves mosolyt szeretnének az arcunkra csalni a készítők, de azt rendkívül sokszor és meglehetősen sikeresen teszik. Ebben nagy szerepe van a kiváló színészi játékoknak és ezen a ponton muszáj kiemelni a gyerekszínészeket, akik egyáltalán nem kapták meg azt a dicsőítést az internettől, mint amit mondjuk a Stranger Things megkapott, pedig csak néhány betűt kéne kicserélni a két címben. Szóval (életkor szerinti csökkenő sorrendben) Mikey Madison, Hannah Alligood és Olivia Edward is olyanokat tudott húzni, aminek már a töredékével is bőven megelégedtem volna - mondjuk a forgatókönyv is kedvezett nekik. Az egész produkciót is egyébiránt kisebb figyelem övezte, ami köszönhető például az Atlanta árnyékának is, de ettől még nem lett kevesebb a sorozat és szerencsére ez feltűnt az FX-nek is, így már biztos, hogy jövőre mindkettőnek láthatjuk majd a második évadát.

A Better Things adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2411952511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása