Három szín: Kék / Trois couleurs: Bleu (1993)
2016. november 16. írta: danialves

Három szín: Kék / Trois couleurs: Bleu (1993)

Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiája máig kiemelt helyet foglal el a filmművészetben, annak ellenére, hogy látatlaban semmi nem utal arra, hogy kiváló darabokkal lesz dolgunk. Vegyük például az első részt: számos alkotást láthattunk már a gyászról és a gyász feldolgozásáról, ebben a tekintetben pedig tulajdonképpen ez a darab sem mutat újat. Azonban a Három szín: Kék (és tulajdonképpen az egész trilógia) tekintetében elsődlegesen nem a téma, hanem a megvalósítás figyelemre méltó.colors2.jpg

Julie (Juliette Binoche) egy autóbaleset során elveszti lányát és híres zeneszerző férjét. Gyásza pedig abban nyilvánul meg, hogy igyekszik mindentől megszabadulni, ami a múltra emlékeztetné: eladja hatalmas villájukat, megszakítja a kapcsolatot a régi ismerősökkel és még néhai férje befejeztelen fő művét is meg akarja semmisíteni. Egy lakásba költözik, ahol céltalanul tengeti mindennapjait, azonban ezzel a drasztikus váltással sem hagyhatja maga mögött múltja összes darabját, és előbb-utóbb kénytelen szembenézni azokkal, valamint megküzdeni saját érzéseivel.

A Három szín: Kék egyik megkülöböztető jegye mindenképpen a különleges vizuális fogalmazásmódja. Érdemes megfigyelni például, hogy milyen mozzanatok keresztül figyelhetjük meg az eseménysort beindító balesetet: ahelyett, hogy a hagyományos, a karaktereket megalapozó és a köztük lévő viszonyokat sejtető felütést látnánk, végig kívülállóként veszünk rézt a jelenetben, a szereplőket szinte nem is látva, többek között a csöpögő fékvezeték baljóslatú szemszögéből figyelve a történéseket. Kieslowski végig képes hasonló megoldásokkal előhozakodni (külön hangsúlyos a szimfonikus zene és az azt kísérő, első látásra talán durvának tűnő hatásszünetekkel dolgozó vágások), fő bravúrja azonban az, hogy egy nihilizmusba és apátiába süllyedő karakter mindennapjait képes egyre érdekesebbé tenni, a nézőt pedig egyre inkább érdekeltté abban, hogy megismerje ezt a figurát. Az alkotás ugyanis nem hagyja, hogy Julie tehetetlensége ránk is átragadjon, ha a főszereplőt nem is, minket rendre kimozdít egy érdekesebb pillanattal, legyenek azok látszólag olyan banális apróságok, mint Julie új szomszédjainak üzelmei.colors.jpg

A Három szín trilógia első része képes megtalálni azt a középutat, ahol az élmény hétköznapiságát még nem nyomja agyon művészfilmes szimbolikával, ugyanakkor nem csak üres tétlenséget látunk a vásznon, hanem az egyes mozzanatok még kellő mennyiségű gondolkodnivalót adnak - és Kieslowski ebben is éppen elég teret hagy nekünk ahhoz, hogy az élmény ne legyen se túl didaktikus, se túl homályos. A film tökéletes ütemben lélegzik: noha egy felfoghatatlan tragédiával indít, ez nem nyomja agyon minden képkockáját, éppen a megfelelő csúcspontokban fektetve hangsúlyt erre a motívumra - vagy éppen sokszor a főszereplő látszólagos szenvtelenségével ellenpontozva azt - mintha egy filmművészeti szimfóniát látnánk.

Kieslowski művében tehát elsősorban nem a téma és az elmesélt történet a különleges, hanem a fogalmazásmód és a filmes eszközök hibátlan harmóniája. A Három szín: Kék "csak" egy egyszerű, erőteljes emberi dráma, azonban felejthetetlenül lírai módon ábrázolva.

8,5/10

A Három szín: Kék teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr9511964813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2016.11.16. 16:07:07

Nem is émléxem erre a filmre, csak arra, hogy nagyon tetszett. Meg is nézem.

David Bowman 2016.11.16. 20:40:15

Nem volt ez rossz, de úgy emléxem, a másik kettő jobb volt. A kutyás, és az orvosos.
7/10

Bruse · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2016.11.17. 17:53:10

Az egyik legérzékenyebb alkotás a filmtörténelemben, van egy nagyon megkapó hangulata. Szerintem ez a trilógia csúcspontja, a vége egyszerűen katartikus. A fehér nekem középszerű volt, a piros ismét csak kiváló alkotás.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2016.11.18. 00:00:18

@Bruse: Ne spoilerezd el előre a kritikáimat :D De amúgy én is hasonlóan vélekedek, még ha ekkora különbséget nem is látok köztük.
süti beállítások módosítása