Mielőtt a némafilm kora lejárt volna, az utolsó pillanatban Murnau (akinek olyan klasszikust köszönhetünk, mint a Nosferatu), készített nekünk egy zseniálisan időtlen alkotást, amelyben a német expresszionista filmművészet és az amerikai stúdiórendszer profizmusa egyesült. A Virradat annak ellenére lett a műfaj kiemelkedő darabja, hogy a bemutató idején megbukott, azon egyszerű oknál fogva, hogy akkoriban mutatták be A jazzénekest, az első hangosfilmet, és a nép az új csodáért rohant a moziba, nem hatotta már meg egy kiváló némafilm. Aztán az idő Murnaut igazolta, mára már elfoglalta méltó helyét a némafilm klasszikusai között, és csak egy árnyalattal marad el a mester Drakula-filmje mellett, pont azért, mert a vége túlságosan hollywoodi lett, de ettől függetlenül művészeti és technikai szempontból is igen magas minőséget képvisel ez a sajnálotasan keveset emlegett film, amely sok-sok évtizeddel a születése után is el tudja bűvölni a nézőjét. Ennek oka az, hogy, egy örök történetet mesél el, egy szerelmi háromszöget, amelyben nem a nevek és a helyszín a fontos, hanem az érzelmek, amelyeket szöveg nélkül is tökéletesen ki tudtak fejezni a színészek, a némafilmet aláfestő zene pedig nagyon kifejező, így nem marad hiányérzetünk a megtekintése során.

A kis üdülőfaluban élő Férfit (George O'Brian) elcsábítja a Nő a városból (Margaret Livingstone), és ráveszi arra, hogy ölje meg a Feleséget (Janet Gaynor) és aztán költözzön el vele a városba. A férfi azonban az utolsó pillanatban meggondolja magát, nem képes elvenni a felesége életét, sőt, olyannyira kibékülnek, hogy szerelmük fennebben szárnyal, mint korábban bármikor. Azonban amikor hazafelé tartanak egy csónakkal, hatalmas vihar támad, és amikor a férj magához tér, nem találja az asszonyt...

Sokan idegenkednek a némafilm műfajától, mondván, hogy mai szemmel nézve ezek az alkotások dögunalmasak és rettentően porosak. Nos, tény és való, hogy nem korszerűek, hiszen nincs hozzájuk szöveg, ellenben rendkívül kifejező zenével rendelkeznek, és a színészi játék is nagyon hangsúlyos, majdnem olyan fontos, mint a színházban (ahogy szokták volt mondani a film a rendezőé, a színház a színészé), ugyanakkor meglepően erős technikai háttérrel is bírtak, mivel akkoriban az alkotók bátran kísérleteztek a kamerával és a film adta lehetőségekkel. A német Murnaut direkt ennek a filmnek rendezésére kérte fel a Fox filmstúdió, amely teljes alkotói szabadságot biztosított a rendezőnek, aki élt is a lehetőséggel, hozta a tőle elvárható művészi szintet, nagyon kár az utolsó percekért, túl nagy a stílusbeli eltérés a film többi részéhez képest, de ennél több hibát nem tudok felróni ennek a kiváló alkotásnak.

A gaz csábító nő (akinek a szerepkörét akkoriban vampnak hívták, amely a vámpír szóból ered, nyilván nem véletlenül, ezeknek a hölgyeknek az volt a karakterük, hogy gátlások nélkül megpróbálják tönkretenni szegény férfiakat, akik természetesen nem tudtak ellenállni nekik) olyannyira behálózza az amúgy jóravaló farmert, hogy eljut odáig, hogy elhatározza, megöli kedves és szelíd feleségét. Nem tudjuk, hogyan vezettek idáig az események, de mindegy is, a lényeg nem ezen van, hanem azon, hogy mennyire megbánja a tettét, és miután eltölt egy kellemes napot az asszonnyal a városban (mulatnak, fényképezkednek, adnak a bulinak rendesen), rádöbben arra, hogy milyen sokat jelent a számára. Vagyis Murnau azt az alapvető igazságot álmodta filmvászonra, hogy egy kapcsolatban csak akkor tud megjelenni a harmadik, ha abban az egyik fél nem érzi jól magát, és ezt a problémát a két fél csak együtt tudja orvosolni. Néha kell egy nagy trauma ahhoz, hogy a mindennapi rohanásban és gürcölésben feltűnjön, hogy milyen értékes embert választottunk magunk mellé, ha vesszük magunknak a fáradtságot, hogy energiát fordítsunk arra, hogy újra helyreálljon az erősen megtépázódott bizalom, akkor a végén a régen kihűlt érzelmek újra erős hőfokon kezdenek égni. Ez így volt a film keletkezésekor és így van ma is, ezért tud tökéletesen időtlen lenni ez a banálisan zseniális történet.

A maga korában abszolút újdonságnak számító kamermozgásokkal kísérletezett Murnau, amelynek eredményeként fantasztikus képkockák születtek, és mivel nem viszi el a figyelmünket a hang, rendkívül hatásosak tudnak lenni, olyan emociánális erővel hatnak, ami manapság már lehetetlen. Minden filmrajongónak csak javasolni tudom, hogy időnként tegyen próbát némafilmekkel mert azokat nézve valóban érezhető, hogy egy művészeti ághoz van szerencsénk, amelynek kezdeti éveiben az alkotók olyan bátorsággal futottak neki annak, hogy bátran kísérletezzenek új technikákkal, beállításokkal, ami ma már elképzelhetetlen. Murnau kivételes tehetsége is kellett ahhoz természetesen, hogy ez a szimplának tűnő alkotás ennyire jól sikerüljön, még ma is simán bele lehet feledkezni a történetbe, annyira erős benne az érzelmek áradása, és a történetszövés, hogy nem fogtak rajta az eltelt évtizedek.

Nem voltak könnyű helyzetben az amerikai színészek, akiknek a német expresszionista filmezés szabályai szerint kellett játszaniuk (ez nem csak szellemi kihívást jelentett a számukra, a férfi főszereplőnek súlyos csizmát kellett viselni ahhoz a forgatáson, hogy hiteles legyen, amint bűntudattal telve ráveszi magát arra, hogy megölje a feleségét), azonban mindannyian kiváló alakítást nyújtottak. George O'Brian gyakorlatilag a testtartásával játszotta el kiválóan a szerepét, Janet Gaynor sokkal jobban kidolgozta a figuráját, megérdemelten kapott érte Oscar-díjat. Margaret Livingstone pedig annak ellenére tudott emlékezetes alakítást nyújtani, hogy meglepően kevés jelenetben szerepelt.

Ebben a filmben nincs semmilyen lenyűgöző látványelem, a történet is meglepően szimpla, mégis fenn tudja tartani az érdeklődést egészen a sajnos túlságosan cukormázasra sikeredett befejezésig. A jelenetek tele vannak feszültséggel és hatalmas érzelmekkel, mestermunka mindahány (mínusz az utolsó pár perc sajna), egy kis hétköznapi családi bonyodalom a téma, ami bárkivel megtörténhet, és éppen ezért tudunk teljes szívünkből drukkolni a szerelmeseknek, és utálni a pusztító szenvedéllyel felvértezett csábító nőszemélyt. Egy remek film, amely minden erénye ellenére a Nosferatu árnyékában maradt, adjunk neki bátran egy esélyt, Murnau ezúttal sem fog csalódást okozni!

9/10

A Virradat teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.