Vad / Wild (2016)
2016. október 13. írta: 20legendd

Vad / Wild (2016)

A filmet a Szemrevaló filmfesztiválon volt alkalmam megnézni.

Közkedvelt téma a filmes világban a modern társadalommal és annak berögződéseivel való szakítás. Ennek bizonyításához nem kell messzire mennünk az időben, elég csak a legutóbbi Cinefest két remek darabjára, Az ember, aki mindent tudott-ra és a Vademberek hajszájára gondolni, amelyekben főhőseink megelégelvén a jelen korral járó elvárásokat, procedúrákat, az erdőbe menekülnek. Hasonló csapásiránnyal dolgozik Nicolette Krebitz is új filmjében, a Vadban - ami a Szemrevaló filmfesztiválon debütált itthon - azzal a különbséggel, hogy ezúttal nem az ember menekül ki a civilizálatlan világba, hanem az költözik be a civilizáltba. Egy fiatal nő és egy farkas morbid szerelmén keresztül követhetjük végig, hogy mit is jelent az igazi szabadság, de előfordulhat, hogy az eszünk és a gyomrunk nem fogja ezt befogadni.

wild1.jpg

Adott a film főszereplője, Aina (Lilith Stangenberg), egy pályája elején járó IT szakember, aki egyáltalán nem találja a helyét a világban: apját már csak a gépek tartják életben, munkahelyén egész napos semmittevést csak az szakítja meg, ha kávét kell főznie az ellenszenves főnökének, és bár ki soha nem mondaná, de a valóságban irigykedik a nála sokkal sikeresebb nővérére. Ainának mindenkitől elidegenülve, magányosan telnek mindennapjai, ha egy céges buliba hívják, akkor is csak a sarokban ül visszahúzódva és várja, hogy mehessen haza. Magyarán szólva, egyre kevesebb az életében az olyan kötelék, ami miatt érdemes lenne nap, mint nap felkelnie. Ez azonban megváltozik abban a pillanatban, amikor a meg nem nevezett német város melletti erdő szélén megpillant egy farkast, akivel első szempillantásra szerelembe esik.

Aki azt hinné, hogy a farkas pusztán egy szimbólum vagy valami hasonló, az nagyot téved. Kételyeink akkor oszolhatnak el végleg, amikor több karaktereknek is feltűnik, hogy bizony az unott panelház egyik lakásában valami nincs rendben, ugyanis Aina oda rejti el az állatot, ami olyannyira valóságos, amennyire csak lehet. A farkast egyébiránt magyar szakemberek tanították be és egyik jelenetet sem csalták el a hírek szerint a készítők valamilyen trükkel, pedig olyan snitteket is láthatunk, amikor az élő állat rátámad Ainára, együtt esznek vagy éppenséggel testi kapcsolatot létesítenek egymással.

wild2.jpg

Annak ellenére, hogy mennyire abszurd az alapfelvetés és mennyire megbotránkoztató képek tűnnek fel a vásznon, mégis összességében elmondható, hogy egy roppant realista filmmel van dolgunk. Igaz, ettől helyenként kicsit túlságosan is sivár lesz az összkép, révén, hogy kevés a színesítő elem, amikkel legalább kis időközökre ki tudnánk zökkeni a cselekményből. Mondjuk a 97 perces játékidő végigülése így sem jelent nagy kihívást és igazából a fő problémát az jelenti, hogy a Vad őszintén szólva túl sok új okosságot nem mutat a témában és kézzel fogható magyarázat-foszlányokat sem kínál fel. Ennek hatására pedig az értelmezési spektrum olyannyira nagyra nyílik, hogy úgy érezhetjük, valójában semerre sem tart a film, ami egyébként is sokkal inkább az érzések, mintsem a szavak szintjén szeret kommunikálni a közönséggel.

Ami miatt azonban mégis tudott működni az elképzelés, az Lilith Stangenberg roppant kifejező színészi alakítása, akit valljuk meg, nem hoztak könnyű helyzetbe a készítők, mégis 100%-os természetességgel hozta le a kényelmetlenebbnél kényelmetlenebb jeleneteket. Neki köszönhető az is, hogy az eszét és realitás-érzékét fokozatosan elvesztő, az abszolút döntés-szabadságra vágyó főszereplő karakterét nem érezzük erőltetettnek vagy túl soknak, habár erre bőven alkalmat nyújtana lépten-nyomon a film. Ainát figyelemmel követve olyan érzéseim is voltak, mintha Isabelle Adjani lehengerlő játékát élhetném át még egyszer az 1981-es Birtoklásból, persze annál azért jóval kisebb hőfokon.

wild3.jpg

Összességében egy profin kivitelezett, minőségi filmmel van dolgunk, de nem egy olyan darabról, amelyhez könnyű lenne kötődni. Expozíciónak, valamint következményeknek is jócskán híján vagyunk és alapvetően tényleg "csak" egy lelkiállapot kibontakozására koncentrál a Vad, hiszen látjuk, honnan indul Aina, hova érkezik meg és minek köszönhető ez a folyamat, de valahogy ez mégis kevésnek bizonyul. Ha az előbb említett színészi teljesítményt kiveszem a pakliból, nem tudnék olyan elemet mondani, ami ténylegesen kiemelkedő lenne. Nem meglepő, hogy nem ettől a filmtől volt hangos az idei Sundance filmfesztivál, de az sem, hogy a becsmérlő szavak sem igazán találtak meg Nicolette Krebitzet, ugyanis a rendezőnő sikerrel végigvitte, amit szeretett volna, többet azonban nem igazán tudott elérni.

6/10

A Vad teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr2211772337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AldoWinnfield 2016.10.13. 20:43:27

@Spontán Bloggerr: Én most téged tök spontán töröllek.

Márk_Márk 2016.10.13. 21:13:58

Ha már a pontozásnál tartunk:
Helyesírás 1/10.

"egy roppant realista filmmel van dolgunk"
Na ja, egy vad farkas csak úgy haza lehet vinni. Roppant realista.
Valójában egy baromsággal van dolgunk.

AldoWinnfield 2016.10.13. 22:31:31

@Márk_Márk: Egy roppant béna trollal van dolgunk. 0/10!

K.Leslee 2016.10.18. 23:20:47

Felig elolvastam mire rajottem hogy ez nem a Reese Witherspoon-os Wild. Meg furcsaltam is hogy rosszul forditottak :-D
Amugy szorakoztato es jol megirt cikk.
süti beállítások módosítása