A filmet a Jameson CineFesten volt lehetőségem megtekinteni

A tavalyi velencei sikerrel kezdve egy szép fesztiválkörút végén érkezett meg a Neon bika Miskolcra, csak hogy bizonyítsa, egyre inkább aggasztó jelként érdemes kezelni az effajta diadalmeneteket. Természetesen abban nincs hiba, hogy Gabriel Mascaro műve tökéletesen alkalmas a zsűrik lenyűgözésére, de ez éppen csak annyit jelent, hogy a CineFest a tipikus európai és amerikai fesztiválfilm után megkaptuk a latin-amerikai verziót is, a stílus összes lehetséges kliséjével.

Iremar (Juliano Cazarré) egy sajátos rodeóhoz szállít bikákat kis csapatával: a verseny lényege, hogy lovon ülve a farkuknál fogva kell földre vinni az állatokat. A munka sok lemondással és egyszerű életvitellel jár, azonban a férfi nem hajlandó idomulni a közeghez, és van egy első látásra szokatlan álma: szabóként ruhákat szeretne alkotni, de ambícióját egyelőre csak a mellékállásban táncosként dolgozó kolléganőjén tudja kiélni.

A Neon bikában jó fesztiválfilmként kevés a szerkesztettség, a kidolgozott narratíva: ugyanoda érkezik, mint ahonnan kiindul, a fent leírt váz csak látszatát kelti a haladásnak. A film ugyanolyan lassan és céltalanul folyik, mint a való élet, életképek laza füzérére építkezve, és a stílusból adódóan (ha már egyszer erőszakábrázolásra ez a sztori nem ad lehetőséget) az explicit szexualitás hangsúlyossága sem maradhat el. Utóbbi nem feltétlenül öncélúan, Gabriel Mascaro egyszerűen csak a szemérmességet messze elkerülő szubkultúra-dokumentációk szabályrendszerét követi, márpedig úgy nehéz lenne érzékletes képet festeni, ha ezeknél a pillanatoknál diszkréten elfordulna a kamera vagy következne egy vágás. Más kérdés, hogy a kameramozgások és a vágás egyébként sem tartoznak a rendező kedvenc eszközei közé, a legtöbb jelenet egyetlen statikus beállításból van felvéve, a lehető leglustább direktori hozzáállást képviselve, valamint szintén a hasonló, életképekből felépülő mozikat majmolva.

Természetesen ez lehetőséget ad arra, hogy számos olyan nüanszot megfigyeljünk, ami egy határozott történet mentén felépülő moziban lehetetlen lenne, és ez nem feltétlenül csak a környezet sajátosságára vonatkozik, hanem a szereplők hozzáállására, világnézetére, illetve az ezekből kialakuló összképre is, és ez egy elvitathatatlan érdeme a Neon bikának. Hozzáteszem, ebben sem különleges: az ugyanerre a hatásmechanizmusra épülő alkotások túlnyomó részében megtalálhatók ugyanezek az értékek.

A legnagyobb problémám az alkotással pedig éppen ez: annak ellenére, hogy egy számunkra szokatlan, egzotikus világot tár elénk, filmnyelvében, eszközeiben, mondanivalójában teljesen kiszámíthatóan teszi ezt. Nem indít meg, nem sokkol (kivéve, ha nem vagyunk tisztában a művészfilmesek szexualitással kapcsolatos hozzáállásával), szórakoztatni pedig végképp nem szórakoztat.

5/10

A Neon bika teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán