A sorozatok egyre inkább terjedő népszerűsége magával hozta azt is, hogy számos olyan ember ismerkedett meg a műfajjal, aki erre nem igazán volt felkészülve. Ez elsősorban nyilvánvalóan az egyik legnépszerűbb darabon, a Trónok harcát, és az azt övező közbeszéden érhető tetten: úgy tűnik, számos embernél elsősorban az képezi az értékelés szempontját, hogy az adott rész "unalmas" vagy "izgalmas" volt-e, miközben egy sorozat történetmesélése tekintetében ez legalább két ponton is hibádzik.

Azt talán kevesebbet kell magyarázni, hogy az "unalmas" mennyire sekélyes összefoglalása bárminek is: habár kétségkívül jogos kritika lehet sok esetben, hogy unalmas valami, alapvetően nem minden mű célja a konstans izgalomérzet, arról nem is beszélve, hogy ezt nem is lehet állandóan fenntartani. (Kivéve a Walking Deadet, amelynek nézőit egy-egy olcsó cliffhangerrel mindig kárpótolni lehet a hanyag írói munkáért...) Igazán a problémát tehát az jelenti, hogy a többség minden egyes epizódtól ugyanazt az élményt várja, mintha csak egy Marvel-filmről lenne szó, amely hellyel-közzel önmagában is egy kerek egész. Amivel éppen csak a sorozatok egyik legnagyobb alapvetését tagadják meg: hogy ezek a történetek nem a rész elején kezdődnek, és nem is záródnak le azok végével. Ráadásul hőseiket, szituációikat, gondolataikat ugyanúgy fel kell építeniük, hogy ezek az ívek végül majd emlékezetes pillanatok képében fizetődjenek ki.

Egy két órás filmet megtekintve azonban nem kívánjuk, hogy bárcsak kimaradtak volna ezek a részek, és mind a 120 perc egy óriási, übercool jelenetáradat lett volna, a kedvenc hőseinkkel. Képzeljük el, milyen abszurd lenne egy ilyen értékelés:
"- Első 10 perc: Tök izgalmas volt a nyitójelenet, utána viszont picit ellaposodott. 8/10
- 10-20. perc: Igazából ez egy lassabb, a következőket építő rész volt, semmi érdemleges nem történt. 6/10
- 20-30. perc: Itt már kezdtek beindulni a dolgok, és az epizód végi cliffhanger nagyon állat volt. 8/10
- 30-40. perc: Tök jól felpörgött a sorozat, csak azt sajnálom, hogy a kedvenc szereplőmet itt most hanyagolták. 9/10"
És így tovább, a végén meg, gondolom, átlagot vonunk...

Amit tehát sokan elfelejtenek, hogy a sorozat is egy egységes történetfolyam, csak éppen 80-100 órás hossza miatt fogyaszthatóra darabolva. És éppen ezért ezen az időtávon van csak jelentősége bármit értékelni és értelmezni. Többek között a forgatókönyvírás egyik alapvetéseként értelmezett setup-payoff rendszert is, amelyből mintha mindenki csak payoffokat szeretne csak látni, miközben setupok nélkül ezek nem létezhetnek. Természetesen támadható az a dichotómia is, hogy a setupoknak unalmasnak kell lenniük, és a payoffok szolgáltatják az izgalmakat, de a nézők jelentős része (és ennek hatására az íróké is) így osztja fel egy történet elemeit. Már ha fel lehet osztani, hiszen a sorozatok szerkezete elég összetett ahhoz, hogy ezek kellően összemosódjanak: míg egy film esetében többnyire a setupok a bevezetés, vagy a játékidő első felében valósulnak meg, a payoffokat pedig a fináléban láthatjuk (itt egy példa a Vissza a jövőbe kapcsán), a szériák esetében nehéz lenne ilyen szigorúan szétválasztani őket. Új szereplők és konfliktusok bolygatják meg rendre a status quo-t, ráadásul semmi sem mondja ki, hogy bizonyos íveket nem lehet útközben lezárni, és újakat indítani helyettük. Ezeken pedig szintén dolgozni kell, és igen, ez nyilvánvalóan nem fog senkit lázba hozni, sőt, az is lehet, hogy az adott részben értelmét sem látjuk, de pont ez lenne egy sorozat lényege. Avagy ahogy a nagy divat-közutálatnak örvendő Damon Lindelof megfogalmazta éppen a Trónok harca kapcsán:

As a storyteller, if you can make one, let alone two, excellent hours of television a season if you’re doing eight or 10 episodes—an excellent episode by all accounts—I think what people don’t realize is that in order to produce those excellent episodes, there have to be episodes that set that up. There also have to be episodes that begin to—although this is never a storyteller’s intent—make [the viewer] go, “I don’t know, I don’t know about this…”

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy bármilyen kritika lesöpörhető ezzel a logikával: az összkép szempontjából irreleváns filler epizódok igenis léteznek, és az évadról-évadra túlélő, a nézettség függvényében korlátlan ideig meghosszabbított sorozatok korában ritkán beszélhetünk ténylegesen szezonokon átívelő koncepcióról. De ennek a gondolkodásnak nem is az a lényege, hogy érvkészletet adjon az írók védelmében, amikor egyes részekről vitatkozunk, hanem pont az, hogy nincs értelme részekről vitatkozni. Természetesen ez nem vonatkoztatható az újra ugyanazokat a köröket futó, heti esetmegoldós kórházi vagy detektívszériákra, de egy tipikus szérializált mű esetében semmi nem indokolja, hogy a heti adagot egy kompakt, zárt műként kezeljük, és ennek megfelelően bármilyen elemzést is végezzünk az értékeiről.

Az, hogy egy konkrét epizódban valami felesleges kitérő volt-e, vagy hogy az adott szakasz "unalmassága" nem esetleg valami sokkal értékesebbet vezetett-e fel, az majd lehet, hogy csak évek múltán fog eldőlni, ebből a szempontból pedig idejekorán véleményt megofgalmazni erről legfeljebb csak akkor jó, ha mi is szeretnénk egy szeletet a hype-ból. De ha egy sorozat lezárultával visszagondolva is leginkább az egyes évadokat értékeljük, és az epizódokra már jóformán nem is emlékszünk, akkor van-e bármilyen jelentősége is megszállottan értékelni a történetfolyam lehető legkisebb darabjait?