Több, mint 5 órás játékidő. Bertolucci nem kispályázott, gigahosszú mozit rendezett, amelyben bemutatta, hogyan élték meg a mindennapokat az urak és a parasztok Olaszországban a huszadik század elejétől 1945-ig. Monumentális történelmi tabló, amelyet azonban mégis sikerült megtöltenie élettel, és nem meglepő módon nem éppen visszafogott szexjelenetek is akadtak benne (Dépardieu és De Niro gruppenszex jelenetben, hogy csak egy példát említsek). Morricone gyönyörű zenéje kísér bennünket végig a sok évtizedet átívelő történeten, amely egy barátság és fasizmus előretörésének krónikája. Nem kevés összegbe került természetesen a film leforgatása, és hát finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a bemutatója idején, mára azonban igazi klasszikussá nemesedett. Kíváncsian néztem végig, és azt kell mondanom, hogy érdemes volt, mert nemcsak szép, de tartalmas film is, amely azon túl, hogy igazi időutazás, kőkemény dráma is. Egyszer mindenképpen látni kell!
Ugyanazon a napon születik meg két gyerek, az egyik a paraszti Dalco családba (úgy, hogy nem ismeri az apját), a másik pedig a gazda, Alfredo Berlinghieri (Burt Lancester) unokája. Barátokként nőnek fel, annak ellenére, hogy teljesen különböző társadalmi osztályba tartoznak. Azonban a háború után megváltozik az élet Olaszországban, és ők egyre távolabb kerülnek egymástól...
Bertolucci soha nem kapott volna pénzt erre a gigantikus eposzra Az utolsó tangó Párizsban sikere nélkül, az iszonyúan hosszú ideig tartó forgatás ráadásul nem volt éppen problémamentes (nem nagyon jött ki a rendező és De Niro), a gigantikus játékidő miatt komoly forgalmazási gondok is akadtak, és még csak nem is volt elsöprő siker. Nem csoda, nehezen emészthető a lassan hömpölygő történet, amelyben tombol az osztályharc, miközben mégis együtt kell élniük az uraknak és a parasztoknak, az élet folyik a maga medrében, születés, szerelem, halál a maga természetes valójában váltja egymást, csak a világ változik, az emberek alapvetően nem sokat Vérbő olasz alkotás, amely azonban szívet-lelket rázó dráma is, időnként borzadva nézzük a képsorokat, annyira erős jelentéstartalmat hordoznak.
Kiválóan megírt karakterek sorával találkozhatunk, a két főszereplőn túl a mellékalakokat is kellőképpen megismerhetjük. Alfredo jó szándékú, de sajnos gyenge jellem, aki nem tud túllépni saját osztályának szűklátókörűségén. Fiatalon még idealista, azonban észre sem veszi, hogyan szippantja magába a hétköznapok szürkesége. Nemcsak feleségével nem találja meg a közös hangot, a fasisztákkal kapcsolatban sem veszi észre időben a fenyegető jeleket. Túl sokáig vár, nem oldja meg a problémákat, Olmóval is egyre távolabbra kerülnek egymástól. A forradalmár lelkületű parasztfiú nem akarja észrevenni, hogy a többiek nem osztják teljes szívvel nézeteit, mert a napi túlélés fontosabb a számukra, mint a világmegváltás. A két fiú barátsága irreális, hiszen két teljesen különböző világban élnek, mégis életük végéig összefonódik a sorsuk, minden vitájuk ellenére megmentik egymás életét, ha valóban komolyra fordulnak a dolgok. A fasiszta Attila kegyetlensége, durvasága és erőszakossága magához méltó társat talált a nagyra vágyó, komplexusokkal küzdő Reginában. Az érzékeny Alda az esküvője napján döbben rá, mekkora hiba volt hozzámennie Alfredo-hoz, majd az alkohol rabja lesz, és nagyon nehezen jut el odáig, hogy újra visszataláljon saját magához.
Ráérősen időzik a kamera a festői szépségű olasz tájon, átérezhetjük, miért nem tud szabadulni a földtől az úri és a paraszti osztály, hiszen ez az életük. Az idősebb Alfredo gazda nem tudja elviselni, hogy az idővel elszállt belőle az erő, ezért az öngyilkosságot választja, fia, Giovanni csalással jut az örökségéhez, amelyre Alfredo rájön, és ezért soha nem lesz igazán bensőséges a viszonyuk. De ő sem tud elmenekülni a sorsa elől, végül belőle is gazda lesz, még Ada sem tudja megmenteni attól, hogy majdnem teljesen olyan legyen, mint az apja volt egykoron. Olmo nem ismerte az apját, ráadásul soha nem lehetett igazi családja, hiszen a felesége meghalt a szülés közben, egész élete egy vesszőfutás, mert kiáll az eszméi mellett. Azonban mégis ő az erősebb kettejük közül, olyan tűz ég benne, amelyről Alfredo csak álmodozhat. Mindketten megpróbáltak a lehetőségeikhez képest boldogan élni, azonban azokban a vérzivataros időkben erre nem nagyon volt lehetőségük, a huszadik század elejének minden borzalmát végig kellett élniük a saját szintjükön.
Robert De Niro természetesen kiváló alakítást nyújt (nem tudom elégszer elmondani, mennyire fáj nekem, hogy mostanában milyen alja produkcióhoz adja nevét, holott egykoron olyan remek filmekben szerepelt, mint ez az alkotás). Nagy élmény látni a fiatal Dépardieu-t, újra rá lehet csodálkozni, milyen tehetséges színész. Donald Sutherland szokásához híven remekül játszotta el a kegyetlen Attilát, Burt Lancester (aki egyébként teljesen ingyen vállalta a szerepet) zseniális, Laura Betti, Dominique Sanda, Sterling Hayden remek.
Nem éppen felemelő élmény végignézni, hogyan lesz úrrá a fasizmus Olaszországon, miként jutnak addig az események, hogy a fekete ingesek terrorja élhetetlenné teszik a mindennapokat, hogyan nyögnek a parasztok a földesúr igája alatt, mégis elsősorban az emberi sorsokon van a hangsúly ebben a gyönyörűen fényképezett alkotásban. Összességében nem nyújt földhöz vágós élményt, azonban a hosszú játékidő ellenére nem esik szét a film, zseniális jelenetek sora található benne, ennek és a színészi alakításoknak köszönhetően lesz elsősorban felejthetetlen élmény Bertolucci monumentális alkotása.
8/10
A Huszadik század a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
