Akciósztárok jönnek-mennek, Chuck Norris örök. Hihetetlen, de már 80 felé közeledik gyerekkorunk hőse, aki nem a színészi képességeivel, hanem a karatetudásával és a karizmájával lett egy korszak ikonikus alakja. Leghíresebb filmjei a Magányos farkas, az Ütközetben eltűnt, a Delta kommandó és természetesen a Sárkány útja, amelyben magával Bruce Lee-vel küzdött meg életre-halálra. Lány létemre nagyon szeretem az akciófilmeket, főleg a 80-as években készültek a kedvenceim, így nem sok Chuck Norris-film maradt ki az életemből, a Néma düh eddig ezek közé tartozott. Gondolom, most jól magamra haragítom a rajongókat, de azt kell mondanom, hogy nem vesztettem sokat vele, bennem nem hagyott túl mély nyomokat ez az alkotás, amelyben túl keveset akciózott az isteni Chuck, kicsit túlzásba vitték a Frankenstein-motívumot, így eléggé unalmasra sikeredett ez a horrorba hajló thriller. Vannak nagyon jó pillanatai a filmnek, de nem tudja végig fenntartani az érdeklődést, Hangsúlyoznám, hogy azok közé tartozom, akik nem tudják megunni a Walker, a texasi kopó ezredik ismétlését a tévében, ez az alkotás azonban finoman szólva sem tudott eljutni a szívemig.
John Kirby (Brian Libby) komoly pszichés problémákkal küzd, amelyeket gyógyszeres kezeléssel próbál megszünteti orvosa, Dr. Tom Halman (Ron Silver). Azonban nem jár sikerrel, egy nap John-ban eltörik valami és a feleségébe, valamint a segítségére siető szomszédba vágja a nagy baltát. Dan Stevens seriff (Chuck Norris) megfékezi a dühöngő embert, kollégái pedig lelövik. Azonban életben marad, és egy genetikai kísérlet alanya lesz, amely azonban nagyon rosszul sül el...
Chuck Norris egy olyan férfitípust képvisel, amelyet nem mondhatnánk túlságosan modernnek,azonban női szemmel nézve nem tud kimenni a divatból, ugyanis olyan biztonságérzetet tud árasztani magából, amely szinte teljesen hiányzik manapság ajnározott utódaiból az akciófilm műfajából. Nem néz ki túlságosan jól, nem egy izomkolosszus, mégis be tudja tölteni a filmvásznat. Katonai rendészként ismerkedett meg a karatéval, amelyben bajnoki címig vitte, saját karateiskolát működtett, és közben kipróbálta magát a filmszakmában is. Soha nem lett akkora akciósztár, mint Sly vagy Schwarzenegger, de nem sokkal maradt el tőlük, a neve fogalom volt a 80-as években, és máig sem felejtették el a rajongók. A feláldozhatók 2. részében (nekem ez a kedvencem a trilógiából, főleg azért, mert egy helyen láthattam benne gyerekkorom félisteneit), az egyik legnagyobb fegyvertény az ő szereplése volt, máig emlékszem a spontán tapsviharra, amely kitört a nézőtéren, amikor feltűnt a színen.
A Néma düh nem tartozik a legjobb filmjei közé, pedig érdekes kísérlet volt, megpróbálták ötvözni az akciómozit, a horrort és a thrillert az alkotók, ami talán még még működött is volna, ha nem veszik ennyire komolyan a tudományos szálat, és nem írnak klisés karaktereket. Nem sok meglepő fordulattal szolgál a történet, tipikus 80-as évekbeli B-mozi, amelyet kicsit túlmoralizáltak, és túl kevés akcióval örvendeztették meg a nézőket. Nem beszélték túl a filmet a szereplők, nem sok szöveget kellett megtanulniuk, és egyetlen maradandó mondatot sem sikerült összehozniuk az íróknak, de szerencsére szavak nélkül is eléggé fenyegető tudott lenni a genetikai úton halhatatlanná tett John Kirby. Meggyűlik vele a baja Chuck-nak rendesen, aztán persze elgyepálja rendesen, és még egy kiváló zárókép is jut a végére.
Nagyon vontatott a film, amelyet időnként fel tud dobni a seriff társa, a kissé túlsúlyos kezdő rendőr, aki meglepően sok humort tud hozni a történetbe. Természetesen van egy lány is, akit meg kell hódítani (amolyan Chuck Norris módra természetesen, ne várjon senki költői magasságokat tőle), majd meg kell menteni. A békésen folydogáló események hirtelen válnak horrorisztikussá, az utolsó fél óra minden, csak nem unalmas, de annyi erő már nincs benne, hogy emlékezetes élménnyé tegye ezt a kissé félresikerült alkotást. Talán nem kellett volna ennyire komolyan venni a dolgok erkölcsi oldalát, kevesebb sokkal több lett volna. A forgatókönyv közepes lett, hiába az izgalmas végjáték, elsősorban rajongóknak ajánlott a film megtekintése, a többiek inkább az életmű méltán híresebb darabjaira szánják drága életük drága perceit.
Chuck Norris szokásához híven kiválóan hozta Chuck Norrist, két arcmozdulattal játszotta végig a filmet, de amikor akcióra került a sor, meg kellett védeni a gyengéket, és szét kellett rúgni a rosszfiúk hátsó felét, számíthattunk rá, mint mindig. Brian Libby nagyon jó volt Kirby szerepében, Stephen Furst kellően vicces, Ron Silver meglepően felejthető volt.
Michael Miller nem hagyott mély nyomokat Hollywoodban, főként a tévében vitézkedett, ez a legismertebb filmje, amelyben nem sikerült megváltania a világot. Mára már eléggé megkopott ez az alkotás, amelynek főként a nosztalgiafaktor miatt érdemes adni egy esélyt, de összességében egy közepes akciófilm, nem több. Nem veszítünk semmit, ha kihagyjuk az életünkből.
5/10
A Néma düh teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
