A keresztapa / The Godfather (1972)
2016. március 09. írta: FilmBaráth

A keresztapa / The Godfather (1972)

keresztapa1.jpgMilyen ember az, akinek a bűn az élete? Mi az igazi hatalom? Mekkora erő a család?

Alapvetően ezekre a kérdésekre keresi a választ Francis Ford Coppola klasszikusa, amely Mario Puzo regénye alapján készült. Annyira erős a film, hogy soha nem fogom elolvasni az alapművet, mert annyira beleégett a retinámba minden képkocka, hogy a könyv ezek után csakis csalódás lehet.

A mozi 150 éves történelme során rengeteg gengszterfilm készült, azonban ennél jobb és hatásosabb soha. Coppola életének fő műve ez a mozi, melynek született ugyan két folytatása is (a harmadik már a szégyen kategória volt, ellenben a második nagyon jól sikerült), de azok nem érték el az első színvonalát. Miért ez lett az igazodási pont? Az atmoszféra miatt, valamint azért, mert a család a történet központja, vagyis az emberi tényező, nem pedig az erőszak. Azért olyan rémisztő, mert olyan természetes része a mindennapoknak a maffia.

Egy esküvő közepébe csöppenünk a film elején. A New York-i maffia feje, Don Vito Corleone (Marlon Brando) lánya, Connie (Talia Shire) megy férjhez. Miközben zajlik a lagzi, az örömapa sorban fogadja a család tagjait, végighallgatja a problémáikat, megoldást keres rájuk, melyért cserébe majd egyszer egy napon, mely talán nem jön el soha, egy szívességet fog kérni. Megismerjük a szűk családot is: a legidősebb fiút,a forrófejű Sonnyt (James Caan), az együgyű Fredot (John Cazale), és a háborús hős Michaelt (Al Pacino), aki nem vesz részt a család ügyeiben, és barátnőjével, Kay-el (Diane Keaton) érkezik az örömteli eseményre. Ámde az idill nem tart sokáig, a Don ellen merényletet követnek el, amelyet ugyan túlél, de már soha nem lesz a régi. Legidősebb fia, Sonny nem méltó utód, ráadásul a saját hibájából a maffiaháború áldozata lesz. Michaelt az édesapja elleni merénylet megváltoztatja, maga kéri, hogy bosszút állhasson érte, és ezzel örökre megszüntesse a kívülállást, majd véres és drámai események után ő lesz az új keresztapa.

 

Lenyűgöző élmény még ezredszer is megnézni a filmet, már az első képkockákban látszik az a lefojtott brutalitás, amely jellemzi a maffia életét. Marlon Brando maga a megtestesült hatalom, holott egyszer sem emeli fel a hangját, mégis mindenki tiszteli és felnéz rá. Csendesen, szinte mellékesen dönt életről, halálról, bölcsen irányítja a család életét: a sajátját és a maffiáét is. Tökéletes egyensúlyban van a családi élet, és az "üzleti" ügyek bemutatása, ettől tűnik olyan vérfagyasztóan természetesnek az egész bűnszövetkezet működése. Pénz, hatalom, korrupció, drogok, leszámolások, egyességek, árulások sorozatát látjuk, miközben figyelemmel kísérhetjük a Don családjának legbelső életét, melyben ugyanezek a folyamatok zajlanak le, csak természetesen teljesen más síkon. Tényleges erőszak nagyon kevés van a fimben, a szavakban, illetve azok mögöttes tartalmában rejtőzik az igazi rettegés, ami átszövi a filmet. Epikus családtörténet ez, melynek két igazi pillére van: Don Vito, aki élete vége felé egyre inkább a neki annyira fontos család felé fordul, és átadja a hatalmat legrátermettebb fiának, Michaelnek, aki nagyon sokat változik, amíg idealista katonából vérbeli maffiavezér lesz saját elhatározásából. Ennek a két karakternek a jellemfejlődése adja a történet gerincét, melyet ragyogóan egészít ki a tökéletes ritmusú vágás, valamint Nino Rota klasszikus filmzenéje.

the-godfather-mafia-movie.pngMarlon Brando mindenkit lemos a vászonról, tökéletes alakítást nyújt, lubickol a szerepben, egyszerre mutat erőt, és gyengédséget, nem fél attól, hogy az emberi gyengeséget is megmutassa a hatalom máza alatt. Al Pacino gyakorlatilag teljesen kezdőként került a filmbe, ennek ellenére megdöbbentően erős alakítást nyújt. James Caan szintén élete szerepét játszhatta el Sonny alakjában, alakítása egyenértékű Pacinóéval. Robert Duvall szintén maradandót tudott nyújtani. A női szerepek jelentéktelenek, ez a film nem róluk szól, ráadásul sem Diane Keaton, sem Talia Shire jó színésznő, de azért hozzák a kötelezőt.

Francis Ford Coppola, a rendező írta forgatókönyvet is a regényből. A rá jellemző epikus történetmesélés ebben a filmben érte el a csúcspontját, itt minden összejött: a forgatókönyv, az operatőri, a vágóii munka, a filmzene, és a ragyogó színészi alakítások. A jelenetek intenzitása erős, a párbeszédek drámain egyszerűek és hatásosak, zsigerig hatoló katarktikus élményt nyújt a film.

A tökéletes gengszterfilm, az alfa és az omega. Kötelező darab!

10/10

A keresztapa teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

(Az írás eredetileg 2013. november 30-án jelent meg.)

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr735567589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.30. 08:32:12

olvasd el a könyvet nem bánod meg.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.30. 10:30:12

Lehet, hogy rosszkor néztem, lehet, hogy fiatalon néztem, de iszonyat unalmas volt ez a film, így nem is néztem még meg a 2. és 3. részt.

Azt elismerem, hogy a színészi játék zseniális, a megteremtett légkör szintén, de egyszerűen untam az egészet. :S

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.11.30. 10:52:03

@REMY: Megkíméllek a fáradságtól, a második rész konkrétan ugyanez, csak van benne egy Robert de Niros flashback-szál, mert amúgy nem jött volna ki a 3 és fél órás játékidő. :)
A harmadikat én még nem is mertem megnézni, mert az még a rajongók szerint is gyengébb. (Bár ha csak annyira gyenge, mint a Terminátor 3, akkor nem lehet baj :P)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.11.30. 11:00:14

@danialves: Egyszer biztos, hogy letolom mindet, és az elsőt is újrázom, de még nem tudtam magamat rászánni.

drazsika 2013.11.30. 11:59:53

A nyitójelenet annyira tökéletes, hogy olyat azóta sem nagyon láttam. Én egy kicsit jobban szeretem a második részt, Michael karaktere ott halad tovább azon az úton ahol az elsőben elindult. Ráadásul ott nincs Brando aki ellopja a showt, az egyértelműen Pacino legnagyob alakítása. Ráadásul biztos sokan szentségtörésnek tartják, de az első filmben van a történelem egyik legröhejesebb verekedése, amit 15 évesen sem bírtam ki szemforgatás nélkül. Már amiatt is le kell vonnom egy fél pontot úgyhogy nálam a trilógia így alakul: Part 1: 8.5/10 Part 2: 9.5/10 Part 3:6/10

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2013.11.30. 12:17:12

Szerintem én vagyok az egyetlen ember a Földön, akinek a harmadik rész a kedvence. Persze, az első nem sokkal marad el tőle, valóban zseniális, és megkérdőjelezhetetlenül klasszikus. Brando mekkorát játszik, te Jóisten!
@REMY: Nézd meg újra, én A téglával voltam hasonlóképpen, másodszorra nagyon tetszett. A 2. amúgy viszont tényleg unalmas.

Gergely Boros Gyevi 2013.12.01. 09:34:46

Alapmű ,kötelező elolvasni ,főleg egy olyan személynek aki még ír is róla! Személyes véleményem egyébként az a könyvről ,hogy veri a filmet ...sokkal tágabb világot tár az olvasó elé ,mint a film.
Az meg h. látta valaki a fipmet előtte..na és??
A könyvben sem fognak ezek után másként kinézni a szereplők...

Gergely Boros Gyevi 2013.12.01. 09:35:56

Kötelező elolvasni ,főleg egy olyan személynek aki ír is róla!

ideasz 2013.12.01. 11:56:23

@Sparrow: Akkor már ketten vagyunk :-)

Mr.Treeger 2013.12.04. 15:31:36

Érdekes, hogy olyanok kommentelnek, akik unták az elsőt, nem látták a másodikat, a harmadikat meg sem akarták nézni.
1. Az első alapvetés, mely az egész filmcsináláshoz ad alapképeket.
2. Azon kevés sorozatok egyike, ahol a második rész ugyanolyan jó mind az első. Jobban kibontakozik Michael figurája, a kubai rész különösen jó.
3. A harmadik rész valóban gyengébb, de ehhez tudni kell, hogy addigra a maffia is jelentősen átalakult a valóságban is.
4. Ez jobb film, de mint maffia film a Nagymenők nekem jobban tetszett.

Celtic 2014.03.01. 10:38:44

En eloszor keptelen voltam megnezni, aztan a konyv olvasasa utan mindenaron meg akartam nezni. Azota meg nagyon nagy kedvenc, a masodik resz is (bar foleg az ifjukor). Harmadik resz sem rossz, csak kisse zavaros.

A tortenelem meg ismetli onmagat:
www.youtube.com/watch?v=P_bnhp46-Gc

walter sobchak 2014.04.06. 15:30:56

A könyv nagyon jó, csak annyi, hogy ha azt megcsinálták volna, akkor az első két résznek 4 és fél órásnak kellett volna lennie egyenként. Meg hát ugye vannak benne leíró részek, amiket nem nagyon lehet filmre vinni. Viszont sok mindent megérthetünk belőle a maffia működéséről, és le van írva benne az is, hogy mi történt Keresztapa II flashbackjei és a Keresztapa I közötti időben. Jó pár karaktert jobban megismerhetünk, például McCluskey századost, Paulie Gattót (meg megtudjuk, mi történt Bonasera lányának támadóival :) ). Összességében mindenképp ajánlom, én majdnem egyben olvastam el az egész könyvet.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.04.06. 17:19:54

@walter sobchak: (szerintem pl jobb is a könyv, mint a film)

Terézágyú 2016.03.09. 17:24:27

"gengszterfilm"

Hát ez az.... én ha gengsztereket látok egy filmben, akkor egyből elalszom :(

tükörfúró 2016.03.10. 09:21:43

A nagymenők a modern 70es évek végi nagyvárosi amerikai maffia, ez a klasszikus szicíliai gyökerű olasz maffia.

Fantasztikus film még a "Halál Keresztújtán", bár az nem kicsit véres és durva, de a hangulat ott is no. 1.

Igaz, szerintem a keresztapában látható különféle közelről leadott kivégző sorozatokra és fél méterről fejlövésekre azt írni, hogy "nincs sok erőszak" igen vicces.

savrola 2016.03.10. 10:36:54

Azt nem látom be, hogy a harmadik rész miért lenne szégyen. Nyilván, hangulatában nem érheti utol az első kettőt (a másodikhoz még nem keveset hozzátesz a 20. század eleji NY életképei) és az újdonság erejével sem tud hatni, de ez bármelyik mozi sorozat sajátja, jellemzője. A "szégyen" jelző több, mint erős túlzás. Azzal sem tudok egyetérteni, hogy a női szerepek jelentéktelenek lennének. Különösen a 3. részben Mary szerepe elég jelentős, de Michael szicíliai feleségének tragédiája is elég ütősre sikerült és azért motoszkál az emberben, hogy "mi lett volna, ha életben marad". Talán Mama Corleone szerepe az, ami nem elég jelentős, bár Fredo likvidálására elsősorban az ő léte/halála van hatással.

mézescsók 2016.03.10. 12:06:45

A film hűen adja vissza a könyvet, nem "írja felül és át", mint sok más könyvadaptáció esetében. Ettől függetlenül érdemes annak is elolvasnia, aki látta a filmet. Ami kimarad belőle (pl. Johnny és barátja, Nino vonala, Sonny csajának története a dokival, stb.), nem volt annyira lényeges vonat az egész sztoriban.
A nők ebben a történetben mellékszereplők. Kay szerintem még többet is kap a filmben a könyvhöz képest.
A film 1. és 2. része a könyvre épül, a 3. nem, az a könyvtől önállóan továbbírt sztori. Nem is olyan jó. Nem rossz, de el is maradhatott volna.

Aranytorkú Károly Művész Úr 2016.03.11. 14:04:26

A regényből elég sokat meglehet hallgatni hangoskönyvként a youtube-on, én valahonnan le is töltöttem anno.
süti beállítások módosítása