A Galaxy Quest című tévésorozat sztárjai soha nem kaptak szerepet komolyabb filmben, már régen csak a hírnevükből élnek, és mindannyian halálosan unják már a rajongói találkozókat. A parancsnokot alakító Jason Nesmith (Tim Allen) némileg másnaposan megígéri néhány elborult fazonnak, aki termiánoknak nevezik magukat, hogy segít nekik szétrúgni egy antipatikus hüllő küllemű tábornok ellenségük hátsó felét. Azonban a dolgok nem az előzetes terveknek megfelelően sülnek el, és a színészek egy valódi űrhajón találják magukat, valódi veszélyben, és amúgy mellékesen még a galaxist is meg kell menteniük, ha már úgyis arra járnak...
A filmnek az a legnagyobb problémája, hogy túl sok mindent akart belezsúfolni egy vígjátékba. Egyrészt vicces formában, de nagyon is maró éllel mutatja be a sorozatsztárok sorsát (természetesen Isaura sem maradhatott ki a szórásból), másrészt pedig a Star Trek franchise-nak tart görbe tükröt. Inkább az előbbi téma kerül túlsúlyba, ezért aki nem tud jót nevetni saját rajongásán (aki már volt con-on, az tudja, hogy miről beszélek, aki nem, az nem tudja, mit hagyott ki az életéből). A színészi játéknak köszönhetően átérezhetjük a helyzet drámaiságát, hiszen az aktorok egy életre a rájuk szabott karakterek rabjaivá váltak, tehettek, amit akartak, ezzel a szerepükkel azonosították őket a rajongók.
Nem kicsit kezdődik nyögvenyelősen a film, igazán csak a játékidő második felében gyorsulnak fel az események, találnak el bennünket jól a poénok, az első részben gyakorlatilag békésen szunyókálunk, csak időnként döcögünk egy-egy jobban sikerült jeleneten. Aztán, amikor a legénység elkezdi játszani a valóságban a tévében játszott szerepét, na, akkor kezd fájni igazán, hogy mekkora ziccereket hagytak ki az alkotók a film kezdetén. Nagyon rétegpoénok találhatóak az alkotásban, tényleg csak a Star Trek fanok értik a legtöbbjét, a tévésorozat és a filmek ismeretének hiányában eléggé értelmetlen maszlagnak tűnhet a végeredmény. Trekie szemmel nézve ez egy édes bohóság, amelyen lehet jókat nevetni, de sajnos nincsenek benne olyan maradandó poénok, amelyeket évtizedek múlva is sírva röhögős módon tudunk idézgetni.
A karakterek alapvetően nagyon jól sikerültek, a parancsnok szerepében nem nehéz ráismerni Kirk kapitányra (aki az én szememben az Enterprise egyetlen igazi kapitánya, természetesen William Shatner megszemélyesítésben, Chris Pine-t egyszerűen nem tudom komolyan venni, ezzel nem kell egyetérteni, ez az én véleményem). Tim Allen eltalálta a megfelelő arányt, amíg még vicces és nem kínos a szerepben, Sigourney Weaver szerepeltetése egy sci-fi vígjátékban hatalmas poén (Ripley hadnagy, mint szőke cicababa, akinek egyetlen feladata, hogy a computer által mondott szavakat ismételgesse, mekkora ötlet!), a színésznő ráadásul hihetetlenül szórakoztatóan nem vette komolyan magát. A legjobb színészi alakítás nem meglepő módon Alan Rickman-é, aki Spock-utánzat karakterében fájdalmasan jól be tudja mutatni, mit él át egy színész, aki egykoron Shakespeare-t játszott, most pedig egy félig ember, félig más nációból származó, kitalált tiszt halálra unt, nem túl magasröptű szövegét kell ismételgetnie a rajongók örömére. Sam Rockwell kiváló, mint mindig (számomra hihetetlen, hogy ez a tehetséges ember nem A-listás sztár, pedig megérdemelné, de hát a show-business már csak ilyen), Tony Shalhoub remek Scottie-utánzat. Ne feledkezzünk el Jusitn Longról, aki legalább olyan szinten tolja a Star Trek halandzsát, mint én fénykoromban.
Kár, hogy csak jelzésértékűen használták a franchise külsőségeit, a trükkök már régen sem számítottak zseniálisnak, mára pedig egyszerűen megkoptak, ami önmagában még nem tragédia, és fel sem tűnne, ha magával tudna ragadni a film, azonban ez sajnos csak az alkotás második felében következik be. Addig, ha nem is méla unalomban nézzük az eseményeket, de elég ritkán szalad mosolyra a szánk, ami egy vígjátéknál azért nem túl jó jel. Boldogan mondanám, hogy a második rész mindenért kárpótol bennünket, de sajnos nem, inkább csak menti a menthetőt, és megmutatja, hogy mit lehetett volna kihozni ebből a jobb sorsra érdemes alkotásból.
Soha nem tartottam magam elvakult Star Trek-fannak, és szerintem humorom is van, de ezt a filmet egyszerűen képtelen vagyok szeretni. A színészekre szavam sincs, de mind a forgatókönyv, mind a rendezői munka tekintetében finoman szólva is elégedetlenségemnek kell, hogy hangot adjak. A történet eléggé butus, a főgonosz és a kivitelezés eléggé fapados, minden pozitív vonása ellenére én továbbra is egy kihagyott ziccernek tartom ezt a vígjátékot.
6/10
A Galaxy Quest - Galaktitkos küldetés teljes honlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.
