Ha tartanék egy gyors közvélemény-kutatást, hogy ki mit tud erről az alkotásról, valószínűleg nem lennének kifejezetten sokan, akik ismernék, és még ez a tábor sem mondaná utolérhetetlen klasszikusnak. Arról viszont nagyjából osztatlan lenne a vélemény, hogy nem rossz darabról van szó. És a Ház a ködben kapcsán pont az az érdekes, hogy alapvetően egy remek történetet vesz elő, amely egy kiemelkedő filmmé is tehetné - de éppenséggel ez a nyomás többet árt neki, mint használ.

Kathy (Jennifer Connelly) életének nem éppen legjobb periódusában jár: férje elhagyta, ő azonban ezt még családjának sem meri beismerni, napjait pedig tompa depresszióban tölti, miközben takarítóként dolgozik. Világa utolsó biztos pontja az apjától örökölt ház, amelyet azonban egy tévedése miatt az önkormányzat elárvereztet a feje fölül. A vevő egy perzsa család, ahol a családfő, Maszúd (Ben Kingsley) határozott szándéka, hogy a nyomott áron vett ingatlant egy kicsit kicsinosítva, hatalmas profitra téve szert teremti meg újra azt az életszínvonalat, amelyet Iránban élvezhettek, mielőtt távozniuk kellett. Kathy azonban nem hajlandó lemondani a házáról, Maszúd pedig a pénzről, ez pedig annak ellenére, hogy ellenségekké nem feltétlenül válnak, egyre elkeseredettebb lépésekhez vezet mindkét részről.

A Ház a ködben az a fajta film, amely a drámaiságot a tragikummal, a katarzist a nagy érzelmekkel teszi egyenlővé, ehhez pedig minden eszköze megvan: olyan szakemberek, mint Roger Deakins és James Horner dolgoztak a rendező Vadim Perelman keze alá, aki ügyesen építi fel a rendelkezésére álló eszközökből ezt a felfokozott stílust. Ugyanakkor ezt mégsem műveli olyan hamisan, mintha egy tipikus hollywoodi giccshalmaz lenne. Karaktereit igyekszik úgy felépíteni, hogy ne csak maguktól értetődő klisék, hanem elkerülhetetlen végzettel rendelkező, de egyébként logikus és a valóságban gyökerező személyiségű és érzelemvilágú emberek legyenek, akik képesek egyre árnyaltabbá válni a velük töltött idő folyamán. És furcsa módon a megismerésük sokkal inkább magával is tudott ragadni, mint útjuk kirajzolása - talán azért is, mert utóbbin tényleg kevesebbet dolgozik a forgatókönyv.

Gyakorlatilag minimális húzásokból, azonban egy idő után már túlzottan is erőszakosan lökdösi karaktereit a rossz döntések és a kizárólag súlyos tragédiák által feloldható szituációk felé, az önsorsrontó húzások ez a fajta eleve elrendeltetettsége pedig hajlamos visszafelé elsülni, és inkább hiteltelenné, mint valóban súlyossá tenni a látottakat. Az alkotás kötelességének érzi, hogy filmként egy maximumra felcsavart érzelemvilággal árassza el nézőjét, csakhogy pont ez az elképesztő szentimentalizmus hívja fel a figyelmünket arra, hogy ez mégiscsak egy mesterséges produktum, amelyet nem kell annyira komolyan vennünk, mint amennyire az az alkotók szándéka volt.

Nagyon jó lenne szeretni a Ház a ködbent, de maga a film is annyira vágyik kiváltani ezt nézőiből, hogy ez az erőfeszítés lesz végül viszolyogtató. Sokat nem rombol le ez az élményből, és mindenképpen egy korrekt drámának tartom a végeredményt, ugyanakkor úgy érzem, ennél több is lett volna a produkcióban - elsősorban akkor, ha nem igyekszik ennyire, hogy ezt a szintet megugorja.

7/10

A Ház a ködben teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán