A filmet a CineFesten volt alkalmunk megtekinteni.
Nincs is szebb a barátságnál - mondhatnánk, ha filmünk címe valami ilyesmi üzenet felé kacsintgatna, de nincs így. A Két barát nem szól másról, mint egy hétköznapiasan "elkészített" problémáról, amibe belekeveredik némi fűszer - ettől pedig kifordulnak az addig kordában tartott szerepek, majd mindenki falnak megy valamilyen szinten. Egy közepes francia film, ami van, de minek - vagy inkább, miért ilyen, fene tudja.
Vincent statiszta, picit szerencsétlen, de rettentően tudatos személyiség. Nagyon szerelmes a büfében dolgozó lányba, akit Monának hívnak. Vincent barátja pedig Abel, aki egy parkolóban őrködik - na meg néha beugrik statisztaként Vincent mellé. Mona múltja rendkívül titokzatos, nem tudhatjuk egy jó ideig, hogy mit rejt a külső - talán ez az, ami főhősünket annyira magához vonzotta. Napról napra próbálkozik, kétségbeesetten hajt plátói szereleme megszerzése felé, ám a hölgy csak nem adja be a derekát - ha pedig ez nem lenne elég, Abel is belép a képbe, aki először segíteni próbál barátján, majd szemet vet a leányzóra. Ahogy az lenni szokott, lesz itt szerelmi bánat, kavarás, bűnbeesés, kaland és rohanás.
A szerelmi háromszög mindig rejteget valami titokzatosat - félelem, lopott csókok, galibák, sorolhatnánk. Ha az egyik karakter folyamatosan az agyunkra megy, míg a másik túlzóan hatásvadász és céltudatos, akkor nehéz azonosulnunk az általuk elérni kívánt célhoz tartó úttal, valamint annak érzelmi, értelmi hátterével. Filmünk elején nagy lesz a káosz, nem tudjuk, hogy Mona és Vincent miért találkozik és hogyan is kezdődött ez az egész - talán jobb is így, de míg a néző tisztában van azzal, hogy Mona börtönben van, csak jó magaviselete miatt kijárhat dolgozni, addig a két férfinak fogalma sincs erről. Elejétől végéig azt kell néznünk, hogy ki-mennyire nem érzi jól magát a bőrében, valamint azt, hogy ezzel hogyan küzdenek meg - néha titokban, olykor pedig az égbe kiáltva. Vincent lelke tiszta, mint a frissen esett hó, de Abel ékes ellentéte - szinte mindenben más, mint barátja, ezért is lehet érdekes őket látni, akár akkor is, amikor külön vannak, hiszen van viszonyítási alapunk. Mona jelenléte mindig felborzolja a hangulatot, lesz adok-kapok, kiborulás, tánc, nevetés - valahogy olyan érzése van az embernek, mintha összeöntöttek volna mindent, ami kell egy filmhez, aztán összerakták - voilá, ennyi a Két barát.
Oké, néhol azért vicces - de a mindig szerencsétlen Vincent sem húzza sokáig, egy idő után kiismerjük és kiég a karaktere, bármit is csináljon, tipikus, szerethető, de mégis vele azonosulni képtelen illetőt játszik. Abel a kemény srác, aki ugyanolyan lepukkant, mint a többiek, csak neki még ez is jól áll. Mona pedig titokzatosságát nagyon belül hordozhatja, ugyanis kifelé, a néző irányába ebből semmi nem látszik, nem is érezhető. A legnagyobb baj ott van, hogy egyrészt "mindent bele" hatású a film, de ettől eltekintenénk, ha flottul működne. Nem érdekes, nem elég mély, pontatlanul kidolgozott - a természetes emberi reakciókon kívül, amiket a látottakra reagálunk, na azokon túl nem nyújt semmit a film. És még ezek a reakciók sem tartanak ki soká, mert elvész a film elején még tartó varázs - az is addig volt, amíg elolvastuk miről szól a film.
5/10
