Úgy tűnhet, manapság öngyilkosság sci-fit készíteni, ha le akarjuk nyűgözni a közönséget. Az elmúlt időszak szinte minden nagyobb szabású tudományos-fantasztikus műve minimum megosztó reakciókra és egy igen népes gyűlölő-táborra tett szert. Persze van a blockbuster-sci-finek egy nagy tragdiája: az ambíciói mindig nagyobbak, mint amit egy nyári (tavaszi, őszi) popcornfilm keretein belül képes kidolgozni. A Transzcendens transzhumanizmusa, az Elysium Occupy-ideológiával fűszerezett szocializmusa, az Interstellar nagyívűnek induló, de aztán bántóan bugyutává alakuló szeretethimnusza egytől-egyig túl nagy falatoknak bizonyultak saját maguk számára (és a Prometheus isten-dilemmáit is csak azért nem sorolom ide, mert még van két része Ridley Scottnak, hogy lekerekítse őket), így ha az internet népének szokásos "mindenhez jobban értek" hozzáállását el is veszem a képletből, akkor is jogos marad a kritikák jó része. Egy ilyen felvezetés után pedig sejthetitek, hogy az Önkívület is pontosan ugyanígy szaladt bele a késbe.

A koncepció látatlanban még különösen is izgalmas volt: egy halálosan beteg, ellenben elképesztően gazdag úriember, Damien Hale (Ben Kingsley) úgy dönt, kipróbál egy forradalmian új szolgáltatást. Ami nem mást takar, mint hogy a tudatát áthelyezik egy fiatalabb testbe, ezzel hosszabbítva meg életét. Azonban utólag rá kell jönnie, hogy új porhüvelye egyáltalán nem olyan "üresfejű", mint azt vele elhitették, és egy másik ember esett áldozatul hóbortjának. Damien megrendíti a dolog, viszont a "vedlést" intéző cég Dr. Albright (Matthew Goode) vezetésével akár az ő életét is hajlandó feláldozni, hogy mindez titokban maradhasson.

"Maga mindig a rossz kérdéseket teszi fel" - ez a kedvenc visszatérő szövege Albright doktornak, és ez is tökéletesen jelzi, hogy a forgatókönyvet jegyző Pastor-testvérek szerint bőven elég jó kérdéseket feltenni. Mi értelme van főhősünk számára halhatatlanná válni, boldoggá fogja-e ez tenni, neki, vagy az életéről önként lemondó Marknak van-e több joga helyet követelni közös testükben? - csupa olyan érdekes kérdés, amelyeket a film valamilyen mind feldob, hogy aztán pontosan nulla választ adjon rájuk. Pedig a legutolsó még egy különösen ironikus párhuzam is lehetne, amikor Hollywood harminc éves filmek és 60 éves sztárok újraélesztésével kannibalizálja folyamatosan az eredetiséget hozó alkotókat (köztük az Önkívület alkotóit is.) Ez a produkció azonban mégis pontosan olyan élettelen, mintha csak egy zombitest lenne: karakterei és konfliktusai vékonyak és maguktól értetődőek, az interakcióik így kínosan klisések és papírízűek, és mindenféle mögöttes tartalmat nélkülöznek. Egy-két ügyes fordulatot leszámítva pedig a narratíva sem hoz annyi újdonságot, hogy ha már átélni nem lehet, akkor legalább izgulni lehessen rajta.

Hozzáteszem, az írópáros eddig művei is némiképp küzdöttek azzal, hogy az alapozásul kapott egy-két remek ötletből felépítsenek valamit, mint ahogy a rendező Tarsem Singh sem rendezett tökéletes darabokat, de itt nem egy felemás, hanem egy egységesen érdektelen produktumot kapunk. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a szkript a szó szoros értelmében rossz lenne, és a stáb többi része kitett magáért, hogy a vásznon már jobban mutasson. Singh ugyan most nem tudja olyan jellegzetesen felöltöztetni művét, mint korábbi, látnokinak bélyegzett darabjait, de így is egy stílusosan fényképezett látványvilágot tár elénk, a vágás (különösen a montázsoknál) pedig egyenesen zseniális. És a színészekről sem szabad elfeledkezni, akik azért kihozzák kétdimenziós szerepeikből a maximumot, Reynolds pedig időről-időre ügyesen érezteti, hogy valójában egy 80 éves embert láthatunk a testében.

Odáig is merészkedhetnék, hogy kiegyensúlyozott és összeszedett filmről van szó, sótlansága és lélektelensége mégis olyanná teszi, mintha fűrészport rágnánk két órán keresztül. Ahogy a Pastor-testvérek filmjükben sem tudták megindokolni, miért az lenne az automatikusan elfogadandó morális álláspont, hogy a testet eredeti tulajdonosa érdemli, úgy művükkel ők maguk sem adnak okot arra, hogy Hollywood egy évtizedes franchise rebootja helyett inkább az Önkívülethez hasonló kockázatos projektekbe fektessen. Ez pedig sokkal szomorúbb annál, mintha a mű egyszerűen csak nem tudott volna felnőni a saját ambíciójához.

6/10

Az Önkívület teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán