A nő, aki romba dönti a férfi életét, elveszi az eszét, rövid ideig a mennyben jár neki köszönhetően, de végül a pokol legmélyebb bugyrában ég el attól a szenvedélytől, amit tőle kap. Ez a femme fatale szerepköre, amelyből sok volt már a filmvásznon, de kevés, akit nem lehetett elfelejteni,. Marlene Dietrich pontosan ilyen volt. Hollywoodban lett belőle sztár, sorra kapta a dögösebbnél dögösebb szerepeket, azonban igazán komoly alakítást a drámákban nyújtott. Az extrém életviteléről híres színésznő a második világháborúban játszott szerepe miatt igazi hőssé vált a nézők szemében, és végre a komolyabb oldalát is megmutathatta, A vád tanúja és az Ítélet Nürnbergben című filmekben hihetetlenül erős volt a jelenléte, és ezúttal nem a külsejének köszönhetően. Énekesnőnként is hatalmas sikereket aratott (a Lili Marlene című dal az ő előadásában legendává vált), magánéletei viharai ellenére is évtizedekig meg tudta őrizni a közönség szeretetét. Karrierje csúcsán óriási összegű biztosítást kötöttek a lábaira, amelyek híressé tették. Mert a kiugrást egy olyan filmnek köszönhette, amelyben igen gyakran mutogatta ezen testrészét (ezt a jó szokását élete végéig megőrizte a férfi nézők nagy örömére). Nagyon kíváncsi voltam A kék angyal című filmre, nem csalódtam, kiváló alkotásról van szó, nem véletlenül volt a német filmipar első igazán nagy sikere egykoron.
Immánuel Rath professzor (Emil Jannings) egy gimnázium tanára, ő maga a feddhetetlen erkölcs. Egyik tanítványnál egy ledér képet talál egy táncosnőről, Lola Loláról (Marlene Dietrich). Felháborodottan megy el a Kék angyal klubba a fiúk után, azonban számára is érthetetlen módon a nő bűvkörébe kerül. Elbocsátják az állásából, elveszi feleségül Lolát, eleinte boldogan élnek, azonban a tragikus vég elkerülhetetlen...
Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye alapján készült a film (a magyar fordításban Gonda tanár úrra keresztelt főszereplőt Rondának csúfolják a diákok, innen a cím), amelyet német és angol nyelven is leforgattak ugyanazokkal a szereplőkkel. A professzort alakító Emil Jannings színészi kvalitásairól csak annyit, hogy ő volt az első külföldi, aki elnyerte az Oscar-díjat, most is tökéletes alakítást nyújtott, ennek ellenére mégsem az ő sikere volt a film elsősorban, hanem a Lolát alakító Marlene Dietrich-é, aki ennek a szerepnek köszönheti a karrierjét. Habár főként a külsején volt a hangsúly, mégis lejött a vászonról az egyénisége, amely később világhíressé tette a végzet asszonya szerepkörében. Itt még nem volt olyan igéző, mint a hollywoodi filmekben, nem kicsit furcsa elsőre a természetessége (alig hasonlít magára külsőleg a későbbi alkotásokhoz képest, amelyekben korábban láttam), a legendás mély hangja sem mindig felismerhető, de ettől még ugyanúgy felrobbantja a vásznat, ha megjelenik, mint az álomgyári filmjeiben. Nem volt nagy színésznő, de különlegesen erős személyiséggel rendelkezett, nem véletlenül babonázta meg a férfinézőket.
Kőkemény drámáról van szó a látványos külsőségek ellenére. Adott egy professzor, akinek a tanítás az élete, mindenki által elismert ember, erre beleszeret egy tingli-tangli táncosnőbe, amely nem összeegyeztethető az állásával, ezért ott kell hagynia a katedrát. Lola boldogan megy hozzá a professzorhoz, akitől azt reméli, hogy magasabb erkölcsi szintre emeli őt, mert a szíve mélyén nem élvezi a léha életet és a férfi szívek tiprását. Azonban a házasság után mindketten hatalmasat csalódnak,a professzor kénytelen bohócként fellépni a mulatóban, ahol a felesége énekel, ezzel porba sújtja a saját önbecsülését, ráadásul Lola sem tud felnézni már rá. A tragikus végkifejlet nem kérdéses, szomorú látni, hogyan megy tönkre egy értékes ember egy pusztító szerelem miatt.
Nagyon nem jó érzés nézni ezt a filmet, mégsem tudjuk levenni a szemünket róla, annyira hatásos, még ennyi évvel a bemutatója után is. Az idő vasfoga már nem kicsit megrágta az alkotást, a mai szemnek néhány jelenet már túlságosan teátrális, mégis annyi drámai erő van minden képkockában, hogy egyetlen percig sem unatkozunk rajta. A professzor jellemfejlődése kiválóan be lett mutatva, végigkövethetjük, hogyan tör ki a békés tanárból a szenvedélyes férfi, majd hogyan döbben rá arra, hogy tönkrement az élete, hatalmas árat fizet a röpke boldogságért. Lola felszínes teremtés, de őszintén szereti az ő professzorát, aki annyival különb ember, mint ő, aztán mégis lehúzza a mélybe a szerelmével. Nem rossz ember attól, hogy erkölcstelen életet él, egyszerűen csak egy másik világban létezik, mint a férje, és a kettejük univerzumának találkozásából nem új csillag, hanem fekete lyuk keletkezik. Félelmetes alapossággal mutatja be a film, hogyan megy tönkre a szépnek induló kapcsolatuk, kár, hogy kissé túl hosszúra sikeredett a felvezetés, és a mellékalakok sem voltak olyan erősek, mint a főszereplők. Zseniális jelenetek sora található a filmben, amelyben ugyan Marlene Dietrich viszi el a show-t, mégis Emil Jannings-é a jobb alakítás (az a bohócos jelenet a végén...).
Josef von Sternberg fedezte fel Marlene Dietrich-et, ő vitte el Hollywoodba is, ahol gyorsan kikupálódott az ambiciózus színésznő. A rendezőnek sem lehet oka panaszra, hiszen két Oscar-jelölést is begyűjtött, mégsem lett akkora sztár, mint felfedezettje. A kék angyal nem mestermű, megvannak a maga hibái, de olyan egyedi kamerabeállításokkal és képekkel örvendezteti meg a nézőt, és annyira lenyűgöző a két főszereplő játéka, hogy élményszámba megy a megtekintése. Ma sem poros ez a remek film, érdemes adni neki egy esélyt!
8/10
