Van egy alapelvem, ami miatt nagyon szeretek sajtóvetítésre járni. Jó dolognak tartom, hogy ingyen nézhetek meg esetlegesen olyan filmeket, amikről valószínűleg nem is hallottam volna a sajtómeghívó nélkül. Az esetek túlnyomó részében (amikor időm is engedi) gyakorlatilag gondolkodás nélkül rábólintok az adott filmre, mert szeretem az esélyt megadni. Filmszerető emberként az nekem csak jó, ha minél több alkotást tudok megnézni, arról nem is beszélve, hogy elvárások nélkül futhatok bele meghatározó filmélményekbe. Olyanokba, mint a holnap bemutatásra kerülő A Belier calád.
A kamaszlány Paula (Louane Emera) élete nem egyszerű. Rajta kívül a családban mindenki süketnéma (apuka, anyuka, fiútestvér), így rá elég nagy felelősség hárul. Segít a piaci eladásokban, a tanyán elvégezendő munkákban, a hivatalos ügyekben, mindig ott van, ha a többieknek szükségük van rá. Az iskolában a fiatal lány belezúg egy srácba, aki mint ismeretes, beiratkozott az iskolai kórusba, az esélyt meglátva pedig a lány is csatlakozott. Kiderül, hogy a főszereplőnek óriási tehetsége van az énekléshez, és tanára szerint jó eséllyel tudna felvételizni egy menő párizsi énekiskolába, ám ez azzal is járna, hogy életében először hátra kellene hagynia a családját.
A Belier család esetében az alapvető különbségek az európai és az amerikai filmgyártás között tökéletesen megmutatkoznak. A film semmi váratlant vagy meglepőt nem tartogat, de a történetmesélés és a karakterábrázolás irigylésre méltó Eric Lartigau mozijában. Nem megcsinált, tökéletesre csiszolt karaktereket kapunk, hanem egyszerű, esendő, hibázó, hétköznapi embereket, akik a süketnémaságot leszámítva akár mi magunk is lehetnénk.Van egy nagyon megkapó lendülete a filmnek, üresjáratok csak a legritkább esetekben fordulnak elő. Nem a történet viszi el a hátán a produkciót, hanem sokkal inkább a rendezés. A film nagyon egyben van, friss és izgalmas poénvilággal operál, a karakterek közti interakciók kiválóak, ám ami a legjobban tetszett, hogy a süketnémaságot nem egy kirakatbábunak használták az alkotók. Nem ezzel akartak hatást elérni, végig az volt az érzésem, hogy egy családi élet mindennapjaiba nyerek betekintést, melyben a tagok háromnegyede történetesen süketnéma.
Fel sem tűnt a film több, mint 100 perces hossza, ami nagyban köszönhető az elementáris színészi játékoknak is. A stábból senki sem süketnéma, viszont a három, fogyatékkal élő karaktert megrázó hitelességgel keltik életre az aktorok. Louane Emera pedig remélhetőleg minél több magyar forgalmazásba kerülő francia filmben fog felbukkanni, mert cseppet sem ügyetlen a fiatal lány. Szeretném külön megemlíteni az arrogáns, ám nagyon lelkiismeretes és végső soron szimpatikus énektanár karakterét, aki egyszerre próbálja megtartani a tekintélyét, és odaadással segíteni a diákjai pályáját. Az őt életre keltő Eric Elmosnino is nehezen felejthető játékot tett le az asztalra.
A leglenyűgözőbb talán az a tény, hogy lényegében egy teljesen egyszerű sztorival és teljesen egyszerű eszközök használatával sikerült egy csontig hatoló filmélményt elővarázsolni Franciaországban. Hollywood-i köntösben borítékolhatóan giccsesnek és elcsépeltnek hatott volna a végeredmény, de itt szinte tökéletesen illeszkednek a panelek. Nagy erőssége a filmnek, hogy noha felvonultat mellékszálakat, nem is keveset, nem követi el azt a hibát, hogy össze-vissza váltogassa ezeket, hanem végigjárja azt az ösvényt, amelyet a fő cselekményszál taposott ki. Alapvetően inkább egy vígjátékot tisztelhetünk a Belier család személyében, de itt-ott előfordul benne némi drámaiság is, amit meglepő módon a legritkább esetben írhatunk a süketnéma betegség számlájára. Amikor viszont jelen van, akkor olyan szinten üt, amit szavakkal nagyon nehezen tudok visszaadni. A film utolsó 10-15 percét könnyek nélkül kibírni majdhogynem lehetetlenség. És nehogy azt higgye bárki is, hogy túlzok. Nagyon ritkán fordult velem elő, hogy megsirattam egy filmet, de ez a kis francia gyöngyszem képes volt erre. És ahogy körbepillantottam a mozitermen, gyakorlatilag mindenhol pirosló szemű, orrfújó embereket láttam.
Remélem ezen írásom minél több emberhez eljut, ugyanis ez az európai kis csoda megérdemli a figyelmet és a mozijegy árát. Lehet nem kap az ember tőle megváltást, de végeredményben egy hihetetlenül mélyreható filmet kaptunk a felnövésről, az elengedésről, a család fontosságáról, mások elfogadásáról, és az álmaink hajkurászásáról. Az idei filmes évét összegészét tekintve is kiemelkedő darab lett, európai mezőnyben pedig vitán felül aranyérmes Eric Lartigau munkája.
9/10
A Belier család teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
