A rugby egy kőkemény sport, megedzi a szívet és a lelket,  egy életre megtanít arra, hogy mit jelent a csapat, mekkora ereje van az összetartásnak. A sógorom amerikai focista volt (ma már edző az egykori csapatánál, nagyon büszkék vagyunk rá), és amióta nem játszik aktívan, már képes vagyok arra, hogy végignézzek egy olyan sportfilmet, amely erről a férfias játékról szól (center volt, ezért rengeteg sérülést szedett össze, látni sem bírtam, mennyire ölik a pályán az ellenfelek). A Csapatszellem egy meglepően jó film, nincs benne semmi különös, de annyira szívhez szólóan és szirupmentesen mutatja be az igaz történeten alapuló eseményeket, hogy nem lehet nem szeretni, érdemes adni neki egy esélyt!

Rick (Sean Faris) boldogan éli gondtalan középiskolás éveit, szép barátnője, sikeres sportkarrierje van. Azonban egy autóbaleset miatt a bíróság javítóintézetbe küldi, ahol a fiatalember nem találja a helyét. Aztán úgy alakulnak a dolgok, hogy az egykori legnagyobb rivális csapathoz kerül, amelynek edzője, Larry Gelwix (Gary Cole) merőben másféle módszereket alkalmaz, mint a korábbi, aki nem mellesleg az apja. Rick élete legnehezebb döntése elé kerül, amelynek az igazi tétje nem a bajnoki cím, hanem a felnőtté válás...

Alapvetően rétegfilmről lenne szó, hiszen a rugby korántsem örvend nálunk akkora népszerűségnek, mint a "lányfoci" (családi becézése az európai futballnak), de ettől függetlenül mindenki számára kiváló szórakozást nyújthat, hiszen olyan általános érvényű dolgokat helyez a középpontba, mint a barátság és a család. Igaz történeten alapul a film, a Highland rugby csapata hihetetlen eredményeket tudhat magáénak, amelyet főleg annak köszönhet, hogy az edző, Larry Galwix olyan erős köteléket tudott létrehozni a csapattagok között, hogy egy családnak érzik magukat a játékosok, így minden felmerülő problémát meg tudnak oldani. Ez persze kevés lett volna egy filmhez, ezért kellett hozzá egy kerettörténet, amelybe ez a mondanivaló belehelyezhető. Az írók kitettek magukért, olyan főhőst alkottak, akivel mindenki azonosulni tud, kíváncsian kísérjük végig Rick-et a felnőtté válás rögös útjain, a kötelező apa-fia ellentét sablonos, mégis élettel teli, és ráadásul kaptunk jó néhány látványos rugby meccset is, hát csoda, ha belefeledkezünk a filmbe?

Rick egy önző, macsó középiskolás, aki belecsöppen egy olyan közegbe, amelyben ezek a tulajdonságok nem értelmezhetőek, hiszen itt mindenkit családtagként kezelnek, figyelnek a másikra, úgy élnek példamutatóan egészségesen (nincs drog, pia, csajozás), hogy azt teljesen természetesnek veszik. Mivel egy teljesen más közegből érkezett a fiú, először nem tud mit kezdeni a helyzettel, csapattársainak köszönhetően lassan, de biztosan alakul át az értékrendje. Maga sem hiszi el, de az összetartó közegben megtalálja saját magát, a többiek és az edző megértése felszabadítja korábbi korlátai közül. Édesapjával meglévő konfliktusa egyre élesebb lesz, végül még ahhoz is lesz benne elég erő, hogy ő bocsásson meg először az apjának, aki a saját szempontjából nézve a legjobbat akarta neki, mert nem szerette volna, hogy elkövesse az ő hibáit. A happy end nem kérdéses, de addigra már annyira megkedveltük a szereplőket, hogy tiszta szívből tudunk drukkolni a mindent eldöntő meccsen, és örülni a végkifejletnek.

A látszat ellenére a rugby meccs a taktikán dől el, nem azon, hogy melyik csapat döngöli földbe jobban a másikat (mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézzen végig élőben egy ilyen mérkőzést, garantáltan nem fog unatkozni!), de ez egy film, természetesen a látványos részeket emelték ki belőle, és lássuk be,a kellő érzelmi hatás eléréséhez erre volt szükség, nincs is ezzel semmi baj. Kevés a jó sportfilm, főleg azért, mert nem sikerül jó kerettörténetet írni hozzá, ezúttal azonban nem ez a helyzet. Nem lépnek túl a kliséken az alkotók, de annyira szerethető a történet, és annyira életszerűek a karakterek, hogy ez egyáltalán nem feltűnő. Katartikus élményt ne várjunk a filmtől, de egyszeri kikapcsolódásnak tökéletes, a saját műfajában egy tisztességes iparosmunka!

Egyetlen sztár sem tette tiszteletét ebben az alkotásban, viszont minden szereplő beleadott apait-anyait az alakításába, Sean Faris kellőképpen jól néz ki, de szerencsére nem kente oda a szerepet, tudott mélységet adni a karakternek. Neal McDonough kihozta a maximumot az apa szerepéből. Gary Cole eléggé háttérbe szorult, mégis túl tudott lépni a sablonon, Sean Astin viszont bántóan nem tudott mit kezdeni a szerepével.

Ryan Little nem az A-ligában játszik, mégis össze tudott hozni egy jó filmet, amely nem felejthetetlen, nem filmtörténeti mérföldkő, ellenben a néző tökéletesen elégedetten fogja nézi a vége feliratot. Van itt minden, barátság, szerelem, dráma, romantika, bánat és öröm,  (na és az a harci tánc a mérkőzés elején!) igazi érzelmi hullámvasútra ülhetünk fel, ha megnézzük ezt az alkotást, amelyet kár lenne kihagyni az életünkből!

8/10

A Csapatszellem teljes honlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) oldalán.