Sorozat: Trónok harca - 5. évad
2015. június 16. írta: FroG

Sorozat: Trónok harca - 5. évad

A Trónok harca az utóbbi, 4. évadban igencsak magasra tette a lécet önmaga és a rivális sorozatok számára is, hisz a széria tavaly olyan nagyszerű epizódokat, csavarokat, látványos elemeket és karakterfejlődéseket produkált, amelyek párjukat ritkítják a sorozattörténelemben. Többek között ezért is vártuk kissé félve az ötödik felvonást, hisz az előző brillírozásának fényében könnyen kaphattunk volna egy kopott, felvezető szagú 10 részes etapot. A félelmek sajnos félig beigazolódtak, azonban a 8., 9. és 10. epizód szinte kárpótolt mindenért. A cikk spoilermentes.got1.png

Ugyan a sorozat kb. ott vette fel a fonalat, ahol az előző évad befejeződött, azonban ennek ellenére az első pár epizód szinte egy helyben toporgott, a megkezdett szálak nem haladtak semerre, a karakterek pedig (egy-két kivételtől eltekintve) nem tudták hozni a formájukat, szóval a kezdés egyszerre sótlan és lapos volt. A készítők továbbra is megtartották azt a rossz szokásukat, hogy egy-két szálat csupán mutogatás szintjén vettek elő, szóval az első epizódok leginkább arról szóltak, hogy a szereplők megpróbálják összeszedni magukat az előző felvonás söprő lendületű eseményeiből, ebből adódóan az élmény sokkal inkább a harmadik évad nyitányának semmilyenségére emlékeztetett, mint hogy a negyedik által megkezdett úton haladt volna tovább.

Persze a kezdeti tökölődés után kezdett beindulni a sorozat, és az összekapcsolódó szálak újra nagy volumenű eseményeket, karakterkapcsolatokat vetítettek elő, az évad közepén belépő új szereplők - például a Jonathan Pryce által alakított High Sparrow – pedig végre új színeket tettek az epizódok palettájára. Ennek ellenére a sorozat továbbra is komótos tempóban haladt, egy-két meghatározóbb esemény mellett szinte csak önmaguk keresésével foglalkoztak a karakterek.got2.png

Aztán elérkeztünk az évad nyolcadik részéhez, amely minden rajongót két vállra fektetett, hisz egyszerre volt veszett látványos, fontos és régóta várt epizód, amely az utóbbi évek hagyományát követve monumentalitásában sem vallott szégyent. A hátralévő két rész pedig mind fontosságában, mind előremutatásában növelte a tétet: mindkét felvonás olyan velős cliffhangereket és csavarokat tartogatott, hogy a készítők elérték azt, amely már éves hagyománynak tekinthető, azaz hogy körmünket rágva várjuk a jövő áprilist.

Persze az utolsó két részben történtek sok néző vérnyomását megingathatták - rengetegen kaszát kiáltanak -, azonban pont ezen csavarok miatt lesz a Trónok harca világa a lehetőségeihez képest reális és hihető, persze azt nem tagadom, hogy gyakran olyan határokat feszegetnek a készítők, amelyeket nem lenne szabad, sőt, néhány húzás a múltban történtekkel együtt kifejezetten pofátlan és öncélú.

Összességében azonban elmondható, hogy a komótos, sótlan és összességében rossz bevezetés után az évad az utolsó három-négy részben magára talált, és a rengeteg csavar, valamint cliffhangerek nagyszerű táptalajt adhatnak a következő etap számára. Csak győzzük kivárni.

A Trónok harca teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán

A bejegyzés trackback címe:

https://smokingbarrels.blog.hu/api/trackback/id/tr997548994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.06.16. 19:24:55

Én nem bontanám ennyire élesen ketté az évadot:
Egyrészt az elején is voltak jó epizódok, elsősorban azt hiszem, a 4. Méghozzá azért, mert azt leszámítva a szereplők gyakorlatilag csak a saját kis mikrokozmoszaikban léteztek, nem hogy nem keresztezték egymás útját, de még csak tudomást sem vettek egymás létezéséről. Ezért volt gyönyörű az az epizód a folyamatosan továbbfűzött utalásaival.
Ugyanakkor a vége felé meg már azt éreztem (főleg azoknál a szálaknál, ahol lehetett hallani, hogy eltértek a könyvtől), hogy egyszerűen kapkodnak. A záróepizódnak is olyan érzete volt, hogy "na most sebtiben nyírjunk ki pár embert, mert azt várják a rajongók, még ha igazán még egyik sem volt felvezetve". Persze a másik véglet meg kb. az lett volna, amit az évadnyitó kapcsán is pedzegettem, hogy 1 évadnyi unalom, hogy aztán 1 évadnyi gyönyör keretében lehessen lecsapni a labdákat. Így viszont volt mindkettő, unalom is, meg gyönyörű pillanatok is, csak utóbbiakat szinte a semmiből kellett előhúzni, amivel előbbiek létjogosultsága kérdőjeleződött meg számomra.
Ezzel kapcsolatos, hogy szerintem a Trónok harca készítői eléggé saját magukat szorítják sarokba, ahogy egyre emelik a néző ingerküszöbét, és most már egyenesen küzdeniük kell azért, hogy olyan megdöbbentő pillanatokat hozzanak össze, amelyek korábban még természetesen fakadtak a sorozatból. És ezzel együtt el is kezdett kiszámíthatóbbá válni a mű, mert egyszerűen csak a Theon (sry, Bűzös :D ) által ebben az évadban megfogalmazott hüvelykujjszabályt alkalmazni: mindig lehet rosszabb.
Persze ezt mind annak fényében mondom, hogy az évadzáró utolsó perceinél én is úgy ültem ott, mint ahogy még sorozat nézése közben talán soha. De ha voltak is ilyen pillanatok eddig, azokat biztosan a Trónok harcának köszönhettem.
De megyek is vissza hízni, meg kopaszodni, közben meg lenyomok egy kör WoW-ot. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.06.17. 20:35:03

utolsó 3 részben voltak a jó/érdekes részek nem csak az utcsó kettőben.
süti beállítások módosítása