Abahachi (Michael Herbig) nagy bajba kerül vértestérével, Ranger-rel (Christian Tramitz) együtt, amikor hazaviszi a soson főnöknek halott fiát. Az apa azt hiszi, ők a gyilkosok, pedig a barátjának hitt Santa Maria (Sky du Mont) a tettes, aki jól keveri a kártyákat, azonban nem számol azzal, hogy az apacsok kicsit alulkordinált főnökének van egy ikertestvére is,,,
A filmet kizárólag annak érdemes megtekintenie, aki látta az összes Winnetou-filmet, ellenkező esetben egyetlen szót sem fog érteni a poénokból. A németeknél (és amúgy nálunk is) hatalmas kultusza van ugyanis a 60-as években készült műveknek, rengeteg díjat söpört be nálunk a kifigurázásukat témául választó alkotás. Pedig nem volt igazán elsöprő a humora, (akadt benne üresjárat bőven) viszont alapvetően egészen kreatívan és főleg bátran nyúlt hozzá a mára már legendássá vált filmekhez.
Mindenképpen szinkronnal javaslom az alkotás megtekintését, Szerednyey Béla zseniálisan magyarítja Abahachi-t és nem hétköznapi ikertestvérét, Sinkovits-Vitai András is hozza a tőle megszokott színvonalat, Bács Ferenc - et is bűn lenne kihagyni Santa Maria - ként. A konstans nevetőgörcs nem fenyeget sajnos bennünket, de azért ütős kis poénok vannak ebben a jó kis vígjátékban. Jól kezdődik, aztán azonban egyre jobban elszürkül a történet (sokadjára ugyanaz a vicc annyira már nem humoros), a vége pedig kifejezetten lapos, de azért kár lenne kihagyni az életünkből ezt az alkotást. Időnként egészen zseniális magaslatokba emelkedik a forgatókönyv (nálam mindent vitt, ahogyan Ranger levezette, hogy ők mit is csinálnak voltaképpen, a lóra szállási technikájuk pedig utánozhatatlan), de vannak nagyon komoly mélypontok is, összességében azonban nincs olyan rész, amikor hangosan ásítoznánk rajta, tehát unalmasnak egyáltalán nem mondható az alkotók agymenése.
A karakterek jól el lettek találva, Abahachi -ból sok vonás ismerős a filmekből Winnie Tücsök pedig pontosan az ellentéte annak, amit az apacsok főnökéről eddig gondoltunk. Ranger egy igazi vadnyugati macsó, Santa Maria azonban elvitte előle a show-t. Nagyon dögösen nézett ki (a lassítások sem voltak utolsóak), és minden olyan klisével fel lett ruházva, ami a tipikus főgonoszoktól elvárható, ezúttal kiválóan kifigurázott változatban. Az én kedvencem azonban mégsem ő volt, Dimitri, a görög cserebandita, na és Karl May maga. A férfi nézők kedvéért megjelent a történetben Uschi is, aki egy nagyon neves német színésznőről kapta a nevét, aki játszott az egyik Winnetou filmben (rajongók kedvéért: Winnetou és a félvér Apanatschi, sajnos rém gyenge alkotásról van szó, de Uschi Glas nagyon bájos volt benne). A zene sem gyenge, azonban mindez nem tudja ellensúlyozni azt, hogy nem használtak ki minden jellem és helyzetkomikumot az alkotók, sokkal szellemesebben is lehetett volna a végeredmény, ha egy kicsit jobban megerőltetik magukat. De ettől még egyszeri szórakozásnak mindenképpen jó választás ez a vígjáték!
Michael Herbig neves német komikus, annyira szívügye volt a film, hogy nemcsak a főszereplői, hanem a rendezői és a forgatókönyvírói feladatokat is ellátta. Időnként erősen ripacskodott, de jól állt neki, és ez elég volt a sikerhez. Christian Tramitz nem sok vizet zavart, Marie Bäumer bájosan volt felejthető, Sky du Mont ellenben kiválóan komédiázott, Rick Kavanian hozta a kötelezőt.
Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen egyrészt jókat nevettem, másrészt viszont túl sokszor nem mosolyogtam a poénokon, vagyis maradt bennem nem kevés hiányérzet. Tényleg jól fejlett humorérzékre van szüksége a Winnetou-rajongóknak ahhoz, hogy végig tudják nézni ezt a filmet, de nem bánják meg, ha adnak egy esélyt az alkotóknak. Uff testvéreim a Karl May univerzumban, és figyelmezzetek az osonó sosonokra!
7/10
