Utálok besavanyodott fikagép szívtelen lenni a filmekkel. Ez jellemzően azoknál az alkotásoknál jelenik meg, amelyek mutatnak valami ambíciót, kiváló vonásokat, de minden pozitívumuk ellenére sem lesz belőlük kerek film. És nem azért, mert érzem magamon a közvélemény nyomását (hiszen lételemem hipsztermajomnak lenni), sokkal inkább, mert úgy érzem, alapvetően értékes filmektől tagadom meg a méltatás. Úgyhogy fogadjátok legújabb lelkiismeret-furdalással teli kritikámat a Hungry Heartsról.
Jude (Adam Driver) és Mina (Alba Rohrwacher) egy kínai étterem WC-jében összezáródva találkoznak, a véletlenszerű eset azonban hamar szerelembeeséshez, majd egy baleset folytán közös gyerekhez vezet. A nő vegán életstílusa miatt azonban kisfuk koraszülött lesz, később pedig növekedési problémákkal küzd. Jude pedig csak meglehetősen későn eszmél rá, hogy felesége biomániája akár a baba életébe is kerülhet.
Saverio Constanzot mindenképpen csak tisztelni tudom azért, mert képes és mer is különböző stíluselemeket használni, amikor filmje úgy kívánja. A nyitójelenet bármelyik Woody Allen-darabban megállná a helyét, de ehhez képest a családi drámában találhatunk klausztrofób extrémközeliket, a horrorfimekből kölcsönző beállításokat, miközben a 80-as évek piszkos és ingerszegény New Yorkját idézi meg anélkül, hogy időben oda helyezné a történetet. Ezek a szándékolt hangulati váltások legyen bármily különbözőek is, jellegüknél fogva mindegyik átadja a megfelelő érzést: a szürreális humort, a bezártságérzetet vagy a fokozódó rémületet.
Hozzá kell tennem, mindennek az az ára, hogy a film elképesztően darabos. A rendező azért teheti meg, hogy jelenetről jelenetre változtatja műve jellegét, mert ezek között relatíve kevés összefüggés van. Sok az időugrás, a sejtetés, és bár ez remek abból a szempontból, hogy felesleges dolgok kimondása helyett a szereplők, a helyszínek drasztikus változásaival hívja fel a fontos fordulópontokra, karkaterfejlődésekre a figyelmet, maga az alkotás is szétesik tőle. Így miközben az adott jelenet kivétel nélkül lényegtörő és emiatt le is kötött, kettő között rendre annyira elvesztettem az éreklődésemet és kiestem az élményből, mintha legalábbis egy szkeccsfilmet néznék.
Nem hibáztatom Constanzot, hogy volt bátorsága szokatlan történetmesélési eszközöket használni, és mindig éppen az adott pillanathoz igazítani a stílusát, mégis egy kevésbé izgalmas, konvencionálisabb dráma lehet, hogy jobb választás lett volna. A Hungry Hearts sokkal inkább azt az érzést keltette bennem, mintha csak életképeket látnék abból a történetből, amit el akart mesélni, ez pedig az alapvetően erős hatását jócskán szétdarabolta.
7/10
A Hungry Hearts teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
