A feleségéért borította vérbe a sztyeppét, hogy később egy birodalom ura legyen. Dzsingisz kán neve máig nem merült feledésbe, erős egyénisége (na és a mongolok dúlásai) sok évszázaddal a halála után is átvilágít az idő ködén. Természetesen nem ilyen költői képek jutnak eszünkbe róla először, hiszen alapjáraton kegyetlen gyilkos volt, kiváló stratéga, aki rabszolgából lett hódító hadvezér. Mindent tudunk a dicsőséges éveiről, azonban a dicstelen kezdetekről annál kevesebbet. Szergej Bodrov arra vállalkozott, hogy ezeket a nehéz éveket mutatja be, és olyan sikerrel tette, hogy művét Oscar díjra jelölték a legjobb külföldi film kategóriájában. Történelemrajongó lévén anno természetesen megnéztem az alkotást, tetszett is, de mély nyomokat nem hagyott bennem, és ugyanezt tudom elmondani az újrázás után: egy gyönyörűen fényképezett, jól összerakott életrajzi film, de az igazi mélység hiányzik belőle. Szórakoztató, látványos, de nem maradandó alkotás.

Jiszügej kán elindul fiával, Temüdzsin-nel a merkitek törzséhez, hogy a béke szentesítésének érdekében onnan válasszon feleséget a gyereknek.. Azonban útközben a kisfiú egy másik törzsnél vendégeskedve úgy dönt, hogy inkább azt a kislányt, Börtét jegyzi el, akivel ott találkozott. Útban hazafelé apját megmérgezik a merkitek, a család így földönfutó lesz, Temüdzsin-nek pedig menekülnie kell az új kán elől. Az évek múlnak, a fiú felnő, elindul megkeresni a menyasszonyát...

Profin össze lett rakva a film, amelyet egyértelműen külföldi forgalmazásra készítettek elsősorban, a célt el is érték, hiszen így széles közönséghez jutott el Dzsingisz kán felturbózott története. Nagyon látványosak és hatásosak a képek, az alkotók mindent megtettek, hogy a nézőket lenyűgözzék. Ez sikerült is, nem vitték túlzásba a szöveget, viszont rengeteg premier plan, jól időzített lassítás, gyönyörűen megkomponált kép hozta közelebb a nagy kán alakját a mai kor emberéhez. Akcióban sem volt hiány (bár igazi csatajelenet csak a film végén látható), az érzelmek is dübörögtek a szerelmi szálnak köszönhetően, mégis maradt némi hiányérzet. Ugyanis nem igazán lehet nyomon követni, honnan volt annyi belső erő a rabszolgában, hogy a semmiből létrehozzon egy birodalmat. A varázslatos képek sajnos elvonták a figyelmet a lelki folyamatokról, így a katarzis elmaradt a film végén.

A karakterek közül meglepő módon nem Temüdzsin alakja sikerült a legizgalmasabbra, hanem Dzsamukáé, aki olyan volt, mint egy rocksztár, kiszámíthatatlan, érdekes és veszélyes. Pontosan ezek a vonások hiányoztak a főszereplőből, akiről nem igazán lehet elhinni, hogy ebből a rabszolgából lesz egyszer a sztyeppe ura. Még Börte is különlegesebbnek tűnik nála, hiszen ő menti meg a férjét, többször is, erősebbnek tűnik nála, miközben a későbbi Dzsingisz kán csak tűri a sorsát, és jobb időkre vár. Nagy erénye a filmnek, hogy megismerhetjük a sztyeppe mindennapi életét, azokat az íratlan törvényeket, amelyek szerint az akkori idők embere élt. A két szerelmes története is szép, érhető, hogyan adott erőt Börte Temüdzsin-nek a tervei valóra váltásához, kivételes történet volt az övék ebben a rideg világban (természetesen képzelt eseményekről van szó, tudomásom szerint nem sok konkrétum maradt fenn Dzsingisz kán magánéletről, nyilván a forgatókönyvírók fantáziájának köszönhetjük kettejük romantikus történetét). 

A kezdés hatásos, azonban a gyerekkort bemutató részeknél kicsit leül a történet, majd ugyanez történik a felnőtt életnél is: jó kezdés, közepes folytatás, végül pedig a semmiből jön egy nagyon látványos csatajelenet (végülis csak az maradt ki, hogyan állította maga mellé Temüdzsin a törzseket - letudják azzal a mondattal, hogy ő tud bánni a mongolokkal, ez nagyon macsó, de engem személy szerint pont ez a rész érdekelt volna legjobban a történetből - , már csak azt látjuk, hogyan kerül szembe vértestvérével, Dzsamukával. Ráadásul még apja gyilkosán sem állt igazán bosszút, vagyis nagyon erős hiátusai vannak a látványos végkifejletnek. És éppen ezért lesz az ázsiai blocbuster pontosan olyan, mint amerikai társainak nagy része: szépen fényképezett, de felejthető popcorn mozi, amelynek vannak szép pillanatai, de nem rengeti meg a szívet és a lelket.

Tadanobu Asano nem volt rossz választás a főszerepre, de sajnos nem tudja megmutatni azt a belső tüzet, amely Dzsingisz kánban égett, korrekt az alakítása, de hiányzik belőle az átütő erő. A Dzsamukát játszó Honglei Sun sokkal erősebb jelenléttel bír a filmvásznon, Khulan Chuluun Börte alakjában kiváló. 

Szergej Bodrov monumentális vállalkozása Dzsingisz kán életének kezdeti éveinek bemutatására nagy sikert aratott, nem meglepő módon, hiszen igazi közönségfilm, van benne akció, szerelem, kalandok, barátság, hatalom, politika és érzelmek. Mégis a szép képek maradnak meg belőle elsősorban, nem a mongolok legnagyobb kánjának mindent elsöprő, karizmatikus egyénisége. Összességében jól szórakoztam a filmen, de Dzsingisz kán nekem továbbra is Omar Sharif marad, a klasszikus feldolgozás sokkal maradandóbb élményt nyújtott számomra. 

Látványos, de kissé üres feldolgozása Dzsingisz kán történetének. amelyet egyszer mindenképpen érdemes megnézni, elsősorban a lenyűgöző képi világ miatt!

7/10

A Mongol teljes adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) honlapján.