Véletlenül lehet a legszebb gyöngyszemet találni. Egy zeneszám juttatta eszembe Dzsingisz kánt, és az Omar Sharif főszereplésével készült klasszikus alkotást. Azonban némi technikai malőr következtében egy másik feldolgozásba sikerült belefutnom, amelyhez eddig még nem volt szerencsém (pedig történelemrajongó lévén láttam már pár filmváltozatát a történetnek). Nagyon gyorsan beszippantott az egyedi hangulat, a látványos akciók, a jól vezetett történet, az erős színészi játék. Egy nagyon meglepő nézőpontból ismerhettem meg a nagy kánt, nem a nagy hódító, hanem egy kitaszított fiú története elevenedett meg a képsorokon, a gyarló ember, akiből azután lett nagy hadvezér, hogy legyőzte saját magát, és akinek az édesanyja volt a legfontosabb ember az életében. Figyelemreméltóan jó film, érdemes adni neki egy esélyt!

A mongol sztyeppén éppen egy törzsek közötti leszámolás van folyamatban, amikor Teszügáj felesége vajúdni kezd. A felfordulásban egy ellenséges vezér segíti világra a kisfiút, aki a Temüdzsin nevet kapja. Néhány évvel később apja belefárad a háborúzásba, ezért úgy dönt, fiát eljegyzi egy másik törzs vezetőjének leányával, és 3 évre hozzájuk küldi a béke zálogaként. Azonban Jeszügejt elárulják, orvul megölik, így a család magára marad, a testvérek még gyerekek, pusztán erős akaratú édesanyjuknak köszönhetik, hogy életben maradnak. Az évek telnek, Temüdzsin felnő, és elindul bosszút állni az apjáért...

Dzsingisz kán karizmatikus alakja már sokszor megihlette a filmeseket, de én eddig még nem láttam olyan feldolgozást, amelynek igazából nem a nagy hódító, hanem hanem az édesanyja a főszereplője. Természetesen nincs hiány látványos harcokból (a megfelelő lélektani pillanatban belassítva természetesen), és Temüdzsin jellemfejlődését is figyelemmel kísérhetjük, mégis az az erős asszony lesz a történet lelke, akiről nem szólnak a krónikák. Hejlun nem szerelemből ment hozzá Temüdzsin apjához (a sztyeppei szokások szerint egyszerűen elrabolta egy másik törzstől a lányt), azonban az évek során megtanulta tisztelni és becsülni a férjét, aki kiváló harcos volt, azonban  mégis a béke volt az élete álma. Jeszügej halála után a törzs otthagyja az egykori vezér családját a kietlen pusztán, a fiú azonnal hazaindul az anyjához, így a család újra egyesül, azonban szó szerint éheznek, és csak egymásra számíthatnak, és a további tragédiák sem kerülik el őket. De ami nem öl meg, az megerősít, Temüdzsint a szerelem ráébreszti, hogy neki nem az a sorsa, hogy a pusztában sorvadozzon, hanem az, hogy bosszút álljon az apjáért, és valóra váltsa az álmát, vagyis azt, hogy békét hozzon a sztyeppére.

Hatásos a kezdés (apuka nem túl gyengéden elrabolja anyukát), gyorsan kóstolót kapunk a sztyeppei romantikából, amelyben nincs túl sok költészet. A későbbiekben is az a film legnagyobb erénye, hogy minden szépítés nélkül mutatja be, milyen kemény és nehéz volt az élet a kietlen pusztában. A látványos akciók mellett drámából és érzelmekből sincs hiány, jól eltalálták az arányokat, így szinte végig fenn tudja tartani az érdeklődést az alkotás. A szöveg archaikusságát szokni kell, de hát a 12. századi Mongóliában nyilván nem a mi korunkban megszokott nyelvezetet használtak a szereplők. De annyira jól eltalálták a hangulatot az alkotók, hogy ez egyetlen percre sem zavaró, nagyon gyorsan bele lehet feledkezni a történetbe.

A karakterek közül kiemelkedik Dzsingisz kán anyja, aki a férje halála után lesz a gyerekei kedvéért erős (katartikus erejű a jelenet, amikor a temetés után csak akkor tér magához, amikor a fiai szólongatják, ahogyan az is, ahogyan Temüdzsint várja haza - mert tudja, hogy jönni fog, hiába van nagyon távol tőle - és addig áll, amíg szinte teljesen megfagy). Iszonyú kínok várnak rá - végig kell néznie, ahogyan a fia megöli a testvérét -, nagyon sok bűnt kell megbocsátania gyermekének, de ő mindvégig mellette áll, apja helyett mutat neki erkölcsi példát még ebben a teljesen kilátástalan helyzetben is. Feltétlenül szereti a fiát, aki csak benne bízik meg az átélt szenvedések után. Nem szól bele Temüdzsin döntéseibe, de jó anyaként mindig érezteti vele, hogy mindig az ő pártján áll, bármit tegyen is és hisz abban, hogy az útja végén győzelem fogja várni. Dzsingisz kán alakja hozzá képest halványabb lett, de így is megismerhetjük a nagy kán ember oldalát, és persze a jellemfejlődését is figyelemmel kísérhetjük az első nagyobb győzelemig. A történet alapvetően jól vezetett, csak a vége sikeredett sziruposra, de ennél nagyobb bajunk ne legyen.

Liya Ai több díjat is kapott az alakításáért, megérdemelten, nagyon erős a jelenléte a jelenetekben, elhomályosítja kollégáit. Tumen Temüdzsin-ként hozza a kötelezőt, de a fiatal kánt játszó Hude sokkal karizmatikusabb. Asiru szép volt Dzsingisz kén feleségeként, minden szereplő jól játszotta a szerepét, a színészekre nem lehet panasz.

Látványos, ugyanakkor tartalmas életrajzi film, amely tökéletesen szórakoztat, ugyanakkor el is gondolkodtat. Mert még a legnagyobb hódítók is voltak gyerekek, akikben az édesanyjukon kívül senki sem hitt, és nagyon sok szenvedésen át vezet az út az erős lélekig, amely képes arra, hogy egy új világot hozzon létre a régi romjain. Ezúttal az igazán nagy csaták elmaradnak, ugyanakkor olyan erősek az emberi vonások a történetben, hogy nem is hiányoznak. Ez egy édesanya és egy nagyra hivatott fiú története, akiket örökre összekovácsoltak az eltéphetetlen családi kötelékek, illetve a rengeteg szenvedés, amelyen együtt mentek át. 

Szép, elgondolkodtató életrajzi film, kiváló színészi alakításokkal, erősen javallott a megtekintése, nem csak a történelem szerelmeseinek!

8/10

A Genghis Khan adatlapja a Magyar Filmes Adatbázis (Mafab) honlapján.