Coming-of-age filmet forgatni a világ legegyszerűbb dolga, abból a szempontból, hogy az alkotónak elég csak visszanyúlnia a saját fiatalkorához. Ennek megfelelően mostanában leginkább a 80-as, 90-es évek fordulójáról kapunk ilyen műfajú alkotásokat a 30-40 év körüli filmesektől, amelyek kapcsán mindig felvetődik a kérdés, mennyire tudnak aktuális mondanivalót közölni, és mennyire csak jóízű nosztalgiázások. A The Toy Soldiers azonban az a fajta film, amelynek története még bő 20 év távlatából is képes megérinteni.
Az alkotás a Toy Soldiers nevű görkoris szórakozóhely utolsó estéjét meséli el, amikor a létesítmény bezárására készülve minden fiatal élete éjszakáját szeretné ott eltölteni - eltérő sikerrel. A forgatókönyv öt különböző karakter nézőpontját fűzi egymás után, akiknek a néhány összefonódó pontot leszámítva megvannak a saját szálaik. Adott egyrészt Jack (Samuel Nolan), aki homszexualitásának felvállalásával küzd, bátyja, Elliott (Chandler Rylko), aki a magabiztos külső alatt komoly önbizalomhiánnyal küzd, édesanyjuk, Mary (Constance Brenneman), aki még mindig nem dolgozta fel, hogy elhagyta a férje. Valamint rajtuk kívül a kockának számító Steve (Nick Frangione), valamint a hely kurvájának számító Layla (Jeanette May), akik különböző bizarr okokból éppen egymásra vetnek szemet.
És sajnos az öt különböző cselekmény mintha öt különböző film is lenne, amelyek sokkal kevésbé stílusukban térnek el, mint hatásukban. Az anyuka szálát például teljesen felesleges volt belekeverni egy egyébként 18-19 évesekről szóló alkotásba, és talán a személyes tapasztalat hiányából kifolyólag is látványosan gyengére és kiszámíthatóra sikeredett ez az elem. Hozzáteszem, értem a rendező Erik Peter Carlson koncepcióját, hogy egy sokkal egyetemesebb üzenetet akar megfogalmazni, mint egy átlag felnövéstörténet, és még ha sokszor jellemző is, hogy hajlamos túlságosan is nagy szavakba önteni gondolatait, legalább ennyire gyakran sikerül zseniális és kortalan szövegeket ad szereplői szájába.
Ugyanis az mindenképpen az alkotás javára írható, hogy nem csak egy korszellemet kíván hangulatosan megidézni, esetleg önéletrajzi elemekre felhúzni egy ötletes történetet, hanem ezen az egy kiragadott és erősen zanzásított szituáción keresztül mindannyiunk alapvető félelmeire és gyengeségeire reflektálni. Jack és Elliot sorsai például egyáltalán nem generációs problémákra világítanak rá, az ezekben meghúzódó tragédiák pedig elemi erővel működnek. Még akkor is, ha rendre kizökkent az élményből, hogy a casting klasszikus módon 20-as éveik végén járó (és annyinak is kinéző) színészeket szerzett, akiknek a gesztusvilága inkább a fiatal felnőtteké, mintsem a bizonytalan kamaszoké.
Az erre jellemző felemás érzet azonban a film egészében megvan, és nagyon vékony határvonal húzódik aközött, hogy mikor közhelyes és mikor frappáns, mikor tragikus és mikor melodramatikus, mikor giccses és mikor katartikus. A csúcspontjai elképesztőek, ugyanakkor a mélységei is, és sajnos ezt az egész produkció öt felé darabolása csak felerősíti. A jó pillanatai miatt éppenséggel tudom ajánlani, de korrekt módon értékelni ezt az élményt aligha lehet, maximum csak átlagot vonni belőle.
7/10
A The Toy Soldiers teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán
