A KRITIKA SPOILERES!

Az ismeretterjesztő vagy dokumentumfilmeknek mindig is alapvető céljuk volt felhívni az emberek figyelmét valamire vgy valakire, ez a dolog azonban kivétel nélkül egy nézőn kívülálló dolog volt. De vajon képes-e egy produkció ráébreszteni a nézőjét valamire saját magával kapcsolatban? Nem gondoltam, hogy erre egy bő húsz éves, magyar alkotás fog csattanós választ adni.

Az igazi Mao úgy kezdődik, mint bármelyik másik ismeretterjesztő mű, amit a Discovery vagy a History Channel műsorán láthatunk: egy elegáns, szakértőnek tűnő illető leül velünk szembe a nagyon tudományosan berendezett dolgozószobájában, ahol elkezd mesélni egy vele megesett, hihetetlennek tűnő történetet. Ami persze valóban hihetetlen, hiszen egy szava sem igaz, de hála a zseniális koncepciónak, erre (ki ki képességétől függően) egy jó darabig nem fogunk rájönni.

Éppen az a lenyűgöző ebben az alkotásban, hogy amíg számos játékfilm is komolyan küzd azzal, egy nagy fordulatot hogyan építsen fel úgy, hogy ugyanakkor ne is lője le előre, Az igazi Mao játszi könnyedséggel és hibátlan pontossággal fokozza az adagolt információk képtelenségét. Egyszer sem törik meg az ív, nem lehet egy olyan pontot azonosítani, amire egyértelműen mindenki azt tudná mondani, hogy az lőtte le neki a poént, hiszen az alkotók sem akarnak sokat markolni, és türelmesen kivárják, hogy mikor lehet már ellőni az igazán elvetemült konteókat.

Természetesen ez annak is köszönhető, hogy a mű egyben egy elképesztően pontos szatíra is, és tulajdonképpen nem csinál mást, mint követi az általa kifigurázott produkciók szerkezetét, csak éppen egy hangyányival őrültebb konklúziókat von le. A szereplők mind személyükben lennének elvileg hitelesek, nem a teljesen légből kapott mondanivalójukkal, amelynek végére persze mindig beszúrnak valamit, amire "már sosem fogjuk megkapni a választ" - hogy aztán a következő jelenetben természetesen megkapjuk. Én az utolsó pillanatig nem akartam elhinni, hogy magyar színészek ilyen tökéletes akcentussal és játékkal tudják hozni szerepüket, vagy hogy egy hoax kedvéért ilyen alapos archív vágóképarzenált állít össze a rendező, de ebből a filmből semmit sem spóroltak ki, hogy megszólalásig hasonlíthasson egy valódi dokumentumfilmre.

Viszont hiba lenne azt állítanom, hogy csak a profi kivitelezésnek köszönhetően áll a mai napig klasszikusként ez az alkotás: érzékletesen világít rá arra, hogy az ember képes bármit elhinni, ha azt megfelelően becsomagolják neki. Ez a televíziózás korában, amikor a média még erősen egyirányú volt, egy különösen is fontos üzenetnek számított, de az interneten terjedő hoaxot villámgyors szétáramlása 2015-ben is ugyanazt képezi le, amit Az igazi Mao 1994-ben ábrázolt. Így a film végén nem is azt kell átértékelnünk, amit láttunk, hanem amit saját képességeinkről és kritikai attitűdünkről gondolunk.

Az igazi Mao teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán.