Filmre vinni leginkább híres és nagy formátumú emberek életét szokták (főleg, ha díjat szeretnének nyerni), ugyanakkor néha egy-egy olyan személyről is készül film, akiknek még Wikipedia-szócikkük sincs. A Party Girl is utóbbiak táborát erősíti, ugyanis egy kiöregedő táncosnő játssza el benne saját magát - és meglepő módon a legkevésbé sem érezzük a hiányát annak, hogy nem egy hihetetlenül fontos valaki életébe nyerünk betekintést. Akadnak viszont más problémák ezzel a darabbal...

Angelique egykor sikeres táncosnő volt a német-francia határvidéken, de fiatalságával együtt az ő ideje is lejárt. Ennek ellenére nem szeretné elhagyni a lokálok lüktető világát, de amikor egyik régi ügyfele megkéri a kezét, beadja a derekát, és megpróbál új életet kezdeni. A megváltozott életmód, az új partner és a gyerekei életébe való visszailleszkedés azonban egyszerre komoly kihívást jelent számára.

Természetesen hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy valaki (amatőrként) felvállalja a saját életét és múltját a kamerák előtt, de Angelique és családja erre minden kozmetikázás nélkül képes. (Méghozzá színészként is, hiszen Michelt kivéve mindenki saját magát alakítja, de ha ezt nem tudom, fel sem tűnt volna, hogy amatőrökről van szó.) Senki sem mesterkélt, a mű nem hogy nem akarja jobb színben feltüntetni főhősünket, de még csak bölcs tanmesét sem akar kihozni a történetéből, hanem visszafogottan, egyszerűen igyekszik elmesélni egy történetet. De akármennyire is értékelhető a szerénysége, ez a mesélés nem sikerül tökéletesen.

Érezni, hogy rengeteg olyan sztori van a háttérben, amibe mi éppen csak bepillantást kapunk, de a történetvezetés ilyen szempontból teljesen bizonytalan: mintha az alkotók maguk sem lennének teljesen tisztában azzal, mit akarnak megragadni Angelique történetéből. Ennek a legnagyobb áldozata a hiányzó bevezetés, amely esszenciális lenne abból a szempontból, hogy megértsünk főszereplőnk hátterét és motivációit. A történetmeséléshez hasonlóan összeszedetlen kézikamerázás pedig legtöbbször képtelen arra, hogy elkapja azokat az igazán fontos momentumokat, amelyek különösebb erőlködés nélkül tudnának mesélni a nézőnek. Abból a szempontból érthetőnek tartom a kavarodást, hogy 3 író-rendező dolgozott a filmen, köztük Angelique fia is, ami valószínűleg már túl nagy létszám ahhoz, hogy egy egységes vízió átjöjjön a kész műből, a Party Girl ennek nyomán pedig nemcsak összeszedetlen, hanem borzasztóan semmilyen is. Leginkább azért, mert az, hogy hús-vér emberekről szól, ezúttal nem pozitívum, hanem zavaró tényező, amely a mindennapi élet irreleváns apróságai felé térítik el a művet egy határozott elképzelés útjáról.

Nem egy rossz karakterdráma, de nem is egy kifejezetten erős, nem buta, de nem is gondolatébresztő, hanem egyszerűen a játékidő túlnyomó részében zajló események a semmibe folynak el. A Party Girl azt a kategóriát képviseli, ami nem nyűgöz le, nem idegesít fel, de (részben emiatt is) már néhány hét múltán sem fogunk emlékezni rá. És éppen ezért kihagyott ziccernek sem mondanám, de úgy gondolom, ennél egy kevéssel mindenképpen több volt a koncepcióban.

6,5/10

A Party Girl teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán