A filmet a Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni.

Jól hallom? Egy pszichedelikus képi világú, elvont, fekete-fehér, kis költségvetésű (crowdfunding) görög kísérleti film? Mégis ki az, aki nem nézné meg? Hát senki, mert konkrétan kongott a terem az ürességtől. Ezek az emberek kimaradtak egy érdekesen szar filmélményből. A kritika végén pedig egy kérdésemre válaszolt maga a rendező, Stathis Athanasiou.

Elég zavaros a sztori, de valami olyasmiről szól, hogy egy disztopikus városban gázálarcos rendfenntartó erők masíroznak és vernek meg... tulajdonképpen mindenkit, akin nincs maszk. Főhősnőnket, Alphát (Serafita Grigoriadou) is ilyen gázálarcosok elhurcolja a puszta közepére egy rothadó hulla mellé. Közben egy nyuszifejes valaki terrorizálja az egyre inkább meghasonló Alphát.

Nagyon bizakodtam a filmet illetően, mert reméltem, hogy kapok valami olyasmit, mint Kynodonstas esetén. Abban igazam volt, hogy ez is erőteljes film volt, de sajnos minőségben messze lemarad tőle. A mozi valami elképesztő lendülettel indul. Azt hittem, a hajamat leteszem, olyan fantasztikus volt. Ilyen kameramunkát talán még sohase láttam. Kicsit olyan volt, mint a Bioshock. Sőt még olyan bizarr is volt az egész, mint a Bioshock. A hangok folyamatosan vibráltak, ami bizsergető apokalipszis előtti feelinget adtak. Akár egy horror trip megfilmesítve. Megbabonázóan jó volt. Tökéletesen passzolt az egészhez az éjszaka, a fekete-fehér színvilág és a szemetes, lepusztult, gányul kinéző görög kertvárosi utcák. Úgy voltam vele, hogy ha ezt a szintet tartja a film, és képes ezeket a bizarr szálakat összekötni egy egésszé, akkor egy kiváló darabot láttam volna.!

De sajnos nem így lett. A történet második fele előjelet vált, és szétcseszi az élményt. A közepétől megkezdődik a tömény unalom. Nem történik semmi a sivár kietlen puszta közepén. Teljesen érdektelenné válik az egész, dialógusok híján meg pláne nem kelti fel semmi a néző érdeklődését. Konkrétan megelevenedett a szemem előtt az Electroma borzalma. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a filmmel, mert elvileg egy erős szimbolizmussal bíró, ellenirányú Antigoné, és talán a film megérthetővé is válna, ha többször megnézném, de olyan kínzóan unalmas a második fele, ami ráadásul még utólag a teljes első részt zárójelbe rakja, és masszívan rányomja bélyegét a film összképére.

A vetítés végén lehetőség volt (szűkös időkeretben) kérdezni a rendezőtől, Stathis Athanasioutól. Így hát meg is kérdeztem a tőle a legégetőbb kérdést:

Miért van az, hogy a film első fele egy érdekes, feszült, belső nézetes, horror, míg a második fele egy unalmas Tarkovszkij klón?

Megmondom őszintén: nem tudom. Ilyen lett. Ez a szép benne, mindenki másképp látja. Az első fele tényleg horror film, míg a második fele egy Tarkovszkij film lett. (A szavaiból [meg abból, hogy utána hogy lepacsizott velem] azt vettem ki, hogy azt hitte, hogy azt a bizonyos második felet is dicsértem. Jó tanács mindenkinek: ha kérdezéskor a "boring" helyett a "dull" szót használjátok, könnyen elérhettek hasonló hatást.)

Valahogy ezek után nem érzem magam beljebb az értelmezést vagy a koncepciót illetően. Nekem az a hipotézisem, hogy a rendező a film első felét a maga víziója alapján ösztönből összerakta. Csak történetesen nem volt ötlete a lezárást illetően, ezért nekiállt művészkedni, hátha majd jól sül el. Ami attitűddel szerintem az a legnagyobb baj, hogy ez egy állandó tendencia, hogy sose sül el semmi jól, amit úgy készítenek, hogy "Csináltak már hasonlót. Az is tetszett másoknak. Ez miért ne tetszene?". Álljon ez a mű egy intő példaként a filmeseknek! Épp ezért tudnám nagyon javasolni a megnézését.

5/10