A filmet a Titanic Filmfesztivál keretében volt lehetőségem megtekinteni.
Alex Garland azok közé az alkotók közé tartozik, akiket teljesen igazságtalanul került el a siker pályafutásuk során, ő azonban ennek ellenére is töretlenül dolgozik azon, hogy jobbnál jobb darabokkal lepjen meg minket. A 28 nappal később, a Napfény vagy a Dredd révén ha nem is tömegek, de sokak szívébe lopta be magát, és első rendezése is valószínűleg egy hasonló utat fog bejárni: nem válik kirobbanó sikerré, de néhány év múlva elképzelhető, hogy kultfilmként fogjuk emlegetni.
Calebet (Domhnall Gleeson) egy céges sorsoláson az a megtiszteltetés éri, hogy egy hetet tölthet el főnökénél, Nathannél (Oscar Isaac), méghozzá nem más céllal, mint hogy teszteljen számára egy mesterséges intelligenciát. Főszereplőnk elutazik tehát a semmi közepén fekvő, börtönnek és laboratóriumnak is beillő luxusházba, ahol először kissé nehezen alkalmazkodik a milliomos cégtulajdonos szokásaihoz. Azonban a kutatás tárgya egyből lenyűgözi: Ava (Alicia Vikander) nem elég, hogy gyönyörű nő képét magára öltő robot, de még messze felülmúlja azt is, amit Caleb mesterséges intelligenciák kapcsán tapasztalt élete során. Ezek közül pedig mindkét vonása komoly kihívások elé állítja főhősünket, akit mindeközben Nathan viselkedése is egyre jobban elkezd aggasztani.
Ha nagyon szellemes szeretnék lenni, mondhatnám akár azt is, hogy Garland a világ legdrágább mumblecore filmjét forgatta le, ugyanis az Ex Machina jórészt a "két ember beszélget egy szobában" különböző variációiból áll. Természetesen a rendező ezt megpróbálja az összes adandó alkalommal feldobni valahogyan, legyen szó a ház pazar belső terei, a tükröződő üvegfelületek vagy a környező gyönyörű táj kihasználásáról, de ami igazán fontos, hogy a dialógusokat kellően erős háttérrel ruházza fel minden egyes alkalommal ahhoz, hogy a film két órán keresztül működjön ebben a formában. A főszereplő hármas bármely két-két tagja között mindig ott vibrál valamilyen kimondatlan feszültség, amelyekre vizuálisan is jól erősít rá a rendező, a színészei pedig tökéletes pontossággal hozzák a rájuk osztott szerepet. Szívesen mondanám, hogy akármelyiküktől is korszakos alakítást látunk, de ez esetben sokkal inkább van arról szó, hogy a casting volt hibátlan, és mindegyikük testhezálló szerepet kapott (egyedül talán Vikandernek kell kimozdulnia a komfortzónájából, hogy hiteles legyen robotként).
Azonban nemcsak az teszi az Ex Machinát naggyá, hogy élmény nézni a szereplők dinamikáját, hanem, hogy eközben Garland folyamatosan érdekes tartalommal is meg tudja tölteni szövegeiket. Önkéntelenül is a tavaly ilyenkor kivesézett The Machine járt a fejemben, nemcsak azért, mert a két mű egyébként sok közös vonást mutat, hanem azért is, mert annál az alkotásnál nagy szívfájdalmam volt, hogy szinte semmit nem kezd a témából adódó dilemmákkal, az Ex Machina azonban nem fél kevésbé átlagos gondolatkísérletekkel és válaszokkal operálni. Garland úgy teszi fel a "Mit jelent embernek lenni?" kérdést és osztja meg velünk elképzeléseit, hogy egyszer sem éreztem azt, hogy már valami ismerős területre tévedt volna. A karakterek működése, a film tempója és az egyre fojtogatóbb atmoszféra pedig mindvégig remekül támogatják ezt.
Nem tudom azonban tökéletes mesterműnek kikiáltani a produkciót, ugyanis bámulatos felépítése és lenyűgöző hatása legvégül kicsit visszafelé sül el: a játékidő előrehaladtával egyre inkább akkora élményt, fordulatokat és katarzist kezdünk el várni, amelyet végső soron nem tud megadni. Önhibáján kívül vagy sem, akár tényleg csalódást keltően vannak elvarrva a szálak és kiszámítható Garland egy-két húzása, akár csak engem csigázott fel annyira, hogy végül automatikusan elégedetlen legyek, úgy érzem, összességében kicsit többet érdemelt a koncepció, mint amennyit a rendező végül kihozott belőle.
Ez semennyit sem ront az összképen, ugyanis az Ex Machina enélkül is egy kerek darab, mégis valószínűleg ez lesz az akadálya annak, hogy a szuperlatívuszok elkerüljék, Alex Garlandot pedig ismét ne lehessen zseninek nevezni, csak egy olyan forgatókönyvírónak (és most már rendezőnek), aki egy újabb elképesztően jó művet hozott létre. Ez utóbbi miatt még akkor is kötelező darab az Ex Machina, ha nem is lesz senkinél az év filmje.
9/10
Az Ex Machina teljes adatlapja a Magyar Film Adatbázis (Mafab) oldalán