Aki már tűkön ülve várta, mikor jön már végre egy kellemesen buta, popcornzabálós blockbuster Hollywoodból (és ami jött is márciusban, az már túl buta volt neki), annak számára van egy jó hírünk: jönnek Vin Dieselék és megmentik attól, hogy valami európai vagy független darabot kelljen néznie. A hét programjának lényeges részét ezzel le is fedtük, habár érkezik még a méltatlanul ismeretlen Marigold hotel második része, valamint - micsoda meglepetés - két francia produkció is.
Dom Torettoék legújabb autózása nagy túlzásokba esik, de ettől még remek bűnös élvezet. Részletesebben kritikánkban.
Nem akarom a Havannai éjszakát bántani azzal, hogy ennél semmitmondóbb trailere aligha lehetne, hiszen egy egy helyszínes, kevés szereplős kamaradráma lényegét nehéz megragadni néhány pillanatban. Ilyenkor segítene egy jó kiindulópont a cselekményhez, de a 16 év után összegyűlő baráti társaságban ezt sem feltétlenül vélem felfedezni. Éppen ezért nagy zsákbamacskának tartom ezt a produkciót, habár a külföldi kritikák ennek éppen ellenkezőjéről beszélnek: egy kissé közepes, tisztességes, de semmi eget rengetőt nem mutató darabról.
Azon kevés filmek egyikével állunk szemben, amelyek képesek voltak úgy továbbvinni az első részt, hogy sem bántó önismétléssé nem váltak, sem annak varázsát nem vesztették el. Bővebben kritikánkban.
A filmet sokan vádolták azzal, hogy egy az egyben a The Miracle Worker újrafeldolgozása, de azt hiszem, ilyen előd nélkül is bőven ismerős lehet az összes eleme már a bő másfél perces előzetesből is. Ilyenkor pedig önkéntelenül is abból indul ki a néző, hogy ha már a témájával nem tud eredeti lenni a produkció, akkor legalább a megvalósításával legyen az - de attól tartok, ebben a rövid kis szösszenetben erre nem láttunk semmilyen biztosítékot. Ettől függetlenül természetesen még lehet jó film a Marie története, de attól tartok, nem számíthatunk tőle maradandó élményre.
